Már érződik a görög válság hatása Boszniában

(MTI) Biztosnak nevezte a boszniai külgazdasági kamara elemzője, hogy Bosznia meg fogja érezni a Görögországot - és az egész euróövezetet - megrázó válságot - jelentette csütörtökön a Beta szerb hírügynökség.

A Dnevni avaz című szarajevói lapnak Igor Gavran kifejtette: a dollár erősödése az euróval szemben Boszniában is megdrágította az üzemanyagot, és ez elkerülhetetlenül az áruk és szolgáltatások árának növekedéséhez vezet. Mint mondta, az üzemanyagot követve hamarosan megnő a gáz ára, és nagyon gyorsan érződni fog egy általános drágulási hullám, "láncreakciószerűen, hacsak nem rendeződik gyorsan a görögországi helyzet".

 

Az elemző aggodalmát fejezte ki, hogy miután az IMF jókora pénzügyi segítséget nyújtott Görögországnak, esetleg nem marad elég pénze "más, veszélyeztetett országok", például Bosznia kisegítésére. "Ez pedig egészen biztosan azt fogja eredményezni, hogy további kölcsönöket kedvezőtlen feltételekkel lehet majd csak felvenni" - vélte Igor Gavran, a boszniai külgazdasági kamara elemzője.

Több mint 610 ezren már véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget - hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), megjegyezve, hogy már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket.
2026. 04. 07. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők húsvét után?

Kínában a RatingDog szolgáltatószektori BMI márciusban 52,1 pontra csökkent a februári 56,7 pontról. Ezzel a mutató a februári 33 hónapos csúcsáról esett vissza, a várakozásoknál nagyobb értékben.
2026. 04. 07. 10:00
Megosztás:

Múlt héten összességében estek a kötvényhozamok

A múlt hét elején még erősödött a bizalom, miszerint közelebb került a világ az Irán elleni háború lezárásához és a fenyegető olajhiány elkerüléséhez, de ezt a reményt eloszlatta Donald Trump beszéde szerdán, ami után csütörtökön ismét masszív olajár-emelkedés következett. Ennek ellenére végül összességében estek a kötvényhozamok a fejlett piacokon, a tíz éves amerikai hozam 4,4%-ról 4,3% fölé, a német tíz éves 3,05% környékéről 3% alá esett.
2026. 04. 07. 09:30
Megosztás:

Hat hét után újra nyereséges hetet zártak a Wall Street-i indexek

Csütörtökön kisebb elmozdulásokkal vegyesen zártak a Wall Street-i indexek. Ezzel az S&P 500 3,4, a Dow Jones 3, a Nasdaq Composite 4,4%-os emelkedésben zárta a négynapos hét egészét. Hat hét után ez volt az első nyereséges hét. A Tesla a január-márciusi időszakban alulmúlta a várakozásokat a leszállított járművek számát illetően. Az elektromos járművek vásárlásához nyújtott amerikai adókedvezmények lejárata visszafogta a keresletet A jelentést követően az árfolyam 5,4%-kal zuhant csütörtökön. Az esés hétfőn is folytatódott a világ legnagyobb kapitalizációjú autógyártójánál.
2026. 04. 07. 09:00
Megosztás:

Az ünnepek előtti hetet 3,7%-os emelkedésben zárta a STOXX 600

Az ünnepek előtti utolsó kereskedési napon, csütörtökön, a fontosabb európai indexek jelentős esésben kezdték a napot, miután Trump elnök szerda esti beszéde aggodalmat keltett a közel-keleti konfliktus megoldását váró befektetőkben. Trump egyszerre beszélt közeli győzelemről és a következő hetekben várható kemény Irán elleni csapásokról. Az elnök ráadásul nem vázolt fel egyértelmű stratégiát a Hormuzi-szoros megnyitására, sőt, úgy tűnt, azt sokkal inkább az abban érdekelt országokra hagyná. A nap végére többnyire korrigáltak a tőzsdék. A STOXX 600 végül mindössze 0,2%-os esésben zárt.
2026. 04. 07. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 07. 08:00
Megosztás:

Az agrártárca 500 millió forint többletforrást biztosít a hungarikum pályázatokra

Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra - jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
2026. 04. 07. 07:00
Megosztás:

Változik a forgalmi rend a fővárosban az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden délelőtt és délután, illetve április 8-án, szerdán délelőtt delegáció érkezése miatt, a korlátozások a tömegközlekedést is érintik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délutáni tájékoztatásában az MTI-vel.
2026. 04. 07. 06:00
Megosztás:

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának hétfő reggeli adataiból. Négy évvel ezelőtt közel 61 ezer átjelentkezéssel szavazó volt Budapesten.
2026. 04. 07. 05:00
Megosztás:

Szintet lépett a verseny az Otthon Startnál: már félmillió forintos kedvezmény is járhat a hitel mellé

Keddtől akár 500 000 forint kedvezményt is kaphatnak azok, akik az MBH Banknál igénylik az Otthon Start hitelt – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Abban, hogy a támogatott hitel piacán ilyen intenzív a verseny – teszi hozzá – nincs semmi meglepő, hiszen csak 2026. első két hónapjában több mint 400 milliárd forint összegben kötöttek támogatott lakáshitel-szerződéseket a bankok.
2026. 04. 07. 04:00
Megosztás:

Ukrán külügyi szóvivő: Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz

Kijev "határozottan visszautasítja azokat a próbálkozásokat", amelyekkel "megpróbálják Ukrajnát összekapcsolni" a Szerbiában, a Török Áramlat vezeték közelében talált robbanóanyaggal - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő vasárnap.
2026. 04. 07. 03:00
Megosztás:

Ha 1960–1989 között születtél, akkor komoly bajban vagy

Sokan azt hiszik, hogy az igazi veszély csak idős korban kopogtat. Pedig a 35 és 65 év közötti korosztály ma olyan csendes egészségügyi kockázatokkal él együtt, amelyek évekig tünetmentesen rombolhatják a szervezetet. És éppen ez bennük a legijesztőbb: mire észrevehetővé válnak, sokszor már komoly bajt okoztak.
2026. 04. 07. 02:00
Megosztás:

Az áprilisi nyugdíjat korábban fizetik - a politika áll a háttérben?

Sok nyugdíjas most azt találgathatja, vajon véletlen egybeesésről van szó, vagy tényleg van valami a háttérben: miért érkezik hamarabb az áprilisi nyugdíj 2026-ban? A kérdés elsőre akár politikai felhangot is kaphat, ám a hivatalos szabályok alapján a magyarázat jóval prózaibb – ugyanakkor így is sokakat érintő, fontos változásról van szó.
2026. 04. 07. 01:00
Megosztás:

DeFi vs CeFi: 330 milliárd dollárnyi tokenizált vagyon fűti a pénzügyi rendszerek új háborúját

Új szakaszába lépett a kriptoszektor egyik legfontosabb vitája: a decentralizált pénzügyek (DeFi) és a centralizált pénzügyi modellek (CeFi) versenye immár nem csupán ideológiai vagy technológiai kérdés, hanem egyre inkább a globális tőkepiacok jövőjéről szól.
2026. 04. 07. 00:03
Megosztás:

Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal

Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. 04. 06. 23:00
Megosztás:

468 milliárd dollárra nőtt az onchain RWA-piac: az intézmények diktálnak, de a nyílt blokkláncok is erősödnek

A valós világbeli eszközök tokenizációja (RWA, azaz real world assets) új szintre lépett: az onchain RWA-k globális összértéke már elérte a 468 milliárd dollárt. A növekedést elsősorban a nagy pénzügyi intézmények hajtják, amelyek zárt, engedélyezett blokkláncos infrastruktúrákon építik saját rendszereiket. Eközben azonban a nyílt, kriptós ökoszisztémák – például az Ethereum, a Solana vagy a BNB Chain – is egyre nagyobb szerepet kapnak, különösen az innováció, az átláthatóság és a szélesebb felhasználói hozzáférés terén.
2026. 04. 06. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint jegyzése kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 06. 21:00
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. 04. 06. 20:00
Megosztás:

A kínai elnök az új energiarendszer fejlesztésének felgyorsítását sürgette

Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében - jelentette hétfőn a kínai állami média.
2026. 04. 06. 19:00
Megosztás:

Kína új e-kereskedelmi iránymutatást adott ki

Kína hétfőn új iránymutatást tett közzé az e-kereskedelmi szektor fejlesztésére, amely a belföldi növekedés és a nemzetközi piacok összehangolását célozza - közölték a kínai hatóságok.
2026. 04. 06. 18:00
Megosztás: