Matolcsy: a kormány a költségvetési tartalékból finanszírozza a felsőoktatási változásokat

A kormánynak 20-30 milliárd forintnyi többletforrást kell biztosítania a felsőoktatásnak a legutóbbi változások finanszírozásához, és ezt a 100 milliárd forintos rendkívüli intézkedési tartalékból fizetheti az állam - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a HírTV Bruttó című műsorában pénteken.

Csütörtökön Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára még azt közölte, hogy a 24 milliárd forintos többlettámogatás - legalább részben - a költségvetés már meglévő előirányzatainak felsőoktatási célú felhasználásával (átcsoportosításával) biztosítható. A miniszter a pénteki interjúban kiemelte: az NGM megvizsgálta az "új, továbbra is ingyenes, erősebb felelősséggel működő rendszer" többletköltségeit, és ezek a jövő évi költségvetés 400 plusz 100 milliárd forintos tartalékai mellett nagyon könnyen kigazdálkodhatóak.

 

Hozzátette: öt, tíz, tizenöt éven belül sokkal többet hoz vissza az országnak ez a felsőoktatás, így bőségesen megéri. Matolcsy György beszélt arról is, hogy jövőre elindul a növekedési ciklus, az a szakasz, amikor "évről évre jobban élhetünk". Rámutatott: most minden lépés abba az irányba megy, hogy nőjön a fogyasztás, a beruházás és a munkahelyteremtés. "Jönnek a jobb idők" - fogalmazott. Kifejtette: a kormány lezárt egy szakaszt, amelyben szavai szerint egy kaotikus, a csőd szélén táncoló államháztartást hoztak rendbe. Fordulnak a dolgok, fogalmazott, hozzátéve, hogy egyre többen nem fekete bárányt látnak az országban, hanem "fehéredő, de talán még nem teljesen makulátlan bárányt".

 

Azt látják, hogy bizakodó a magyar gazdaságpolitika, és egyre többen fektetnek be ebbe a sikerbe - tette hozzá. A nemzetgazdasági miniszter gratulált a monetáris tanácsnak a kamatcsökkentésekhez, amely véleménye szerint az első jele annak, hogy felépüljön a stratégiai együttműködés a kormány és a jegybank között. Hangsúlyozta: a 2008-as válság utáni új világban egyetlen olyan kormány sem lehet sikeres, amelyet nem támogat a saját nemzeti jegybankja. Matolcsy György hangsúlyozta: rendkívül fontos, hogy a jegybank megőrizze függetlenségét, de ugyanolyan fontos, hogy szövetséget kössön a kormánnyal, hiszen a növekedés beindítása, a foglalkoztatás bővítése és az infláció féken tartása közös cél.

 

"Sem a kormány, sem a jegybank e háromból nem emelhet egyet a másik kettő fölé" - tette hozzá. Hangsúlyozta: ennek az együttműködésnek a keretében a Magyar Nemzeti Bank olyan eszközökkel élhet, "amelyekkel minden okos jegybank él már (...) a válság után, a válságból való kilábalás érdekében". Megismételte korábbi kijelentését, amely szerint 12-16 olyan eszközt alkalmaznak nyugati jegybankok, amelyek úgy erősítik a gazdaságot, hogy közben nem engedik elfutni az inflációt. A Bankszövetséggel való együttműködéssel kapcsolatosan elmondta: a hitelezés beindítása érdekében jövőre szövetség jön létre a magyar bankrendszer, a magyar kormány és a jegybank között.

 

Megfogalmazása szerint "családias együttműködés lehet", ahol a magyar bankrendszer nem 13-14 százalékos kamatszinten hitelez, mert - jegyezte meg - nincs olyan program, ami ekkora megtérülési szintet kitermel. A kormány azt szeretné elérni, hogy a bankok sokkal jobb kamatszinttel, sokkal inkább az európai uniós projektekhez kapcsolódóan hitelezzenek - fűzte hozzá. A távközlési szektor különadójáról szóló európai bírósági eljárásról Matolcsy György azt mondta: sokfajta elemzés és kimenetel lehet ebben az ügyben, ahogy más kötelezettségszegési eljárás esetén is. "Úgy gondoljuk, hogy nekünk van igazunk, és ezt a bírósági szakaszban meg is nyerjük" - tette hozzá.


A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás: