Még reggel is ütötték az eurót
Az euró jegyzése kedden 1,5 százalékkal esett a dollárral szemben, melyre 2009 júniusa óta nem volt példa. Az euró árfolyamának hosszan tartó csökkenése során jelentős támaszszintek buktak el, beleértve az 1,3405-ös szintet is, mely a 2008-ban, 1,2329-es szintről megindult emelkedés 61,8% Fibo szintje volt.
Az euró mélyrepülése folytatódott szerdán is az ázsiai kereskedésben, és egy éves mélypontjára, 1,3144 dolláron is születtek jegyzése az EBS kereskedési platformon. Később az árfolyam visszaerősödött az 1,32 dolláros szintre, miután híre ment, hogy az EKB és az IMF vezetői Berlinbe látogatnak, hogy vezető német politikusokkal tárgyaljanak a Görögországnak szánt segélycsomagról. Javította az árfolyamot az is, hogy a Financial Times szerint az IMF a korábban felajánlott 15 milliárd eurós támogatását további 10 milliárd euróval megtoldja.
Elemzők szerint ennek ellenére az árfolyam további csökkenés elé néz, hamarosan következhet az 1,30-as, majd pedig az elkövetkezendő 3 hónapban elérheti a 1,25-ös szint.