Megemelt minimálbérrel akár 4,5 millióval több juthat lakásra

Június elején bejelentették, hogy a kormány megegyezésre törekszik a munkáltatókkal, miszerint 2022 év elejétől bruttó 200 ezer forint legyen a minimálbér. A mostani szinthez viszonyítva ez egy jelentős, 20%-os emelés lenne, amelynek például olyan gazdasági vonzatai lehetnek, mint a KKV-k terheinek csökkentése vagy a hitelfelvételi lehetőségek átalakulása. Mit is jelent ez utóbbi ingatlanvásárlás esetén? A Duna House Pénzügyek szakértői kiszámolták.

Megemelt minimálbérrel akár 4,5 millióval több juthat lakásra

Amennyiben az ősszel kezdődő bértárgyalásokon döntés születik, úgy akár már egylépcsős bevezetéssel, jövő év elejétől is magasabb minimálbérrel – és garantált bérminimummal – számolhatnak a munkavállalók. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a jelenleg érvényes bruttó 167.400 Ft helyett legalább bruttó 200.000 forintot kapnának havonta munkáltatójuktól. „A közgazdászok álláspontjai eltérőek ennek az emelésnek a makrogazdasági hatásairól – többek között a kis- és középvállalkozások termelékenysége, GDP és infláció miatt is –, ám ha az egyén szemszögéből nézzük, akkor vitathatatlanul pozitív befolyással lesz ez a dolgozók életszínvonalára. Különösen, ha épp lakásvásárlás előtt állnak, és hitelt szeretnének felvenni hozzá” – jegyezte meg Fülöp Krisztián, a Duna House Pénzügyek vezetője.

A vállalat szakértői kiszámolták, hogy a mostani minimálbérrel egy egyedülálló maximum 9 millió forintot vehet fel lakáshitelként, 20 évre, fix 10 éves kamatperiódussal, nagyságrendileg 4%-os átlagkamat mellett. A – minimum – 20%-os önerővel így maximum egy 11,25 millió forintos ingatlant tudna megvásárolni, amelynek jó eséllyel a főváros külső kerületeiben mindössze egy felújítandó garzonlakás, a kelet-magyarországi régióban viszont akár egy kétszobás panellakás esetén is van realitása. Valamivel jobb a helyzet, ha két fő keresetéből tervezik ezt megvalósítani. Azonos feltételek mellett ugyanis a felvehető összeg 18,3 millió forintra emelkedik, amelyhez 4,58 millió forintnyi önerőt rakva már a közel 23 millió forintos kínálatból is szemezgethetnek. Használt lakás esetén, két gyermek után járó CSOK-kal kiegészítve pedig csaknem 24,5 millió forintig válogathatnak a párok.

A tervezett, 200.000 forintos minimálbérrel számolva, akár 4,5 millió forinttal nagyobb költségvetésből is gazdálkodhatnak a családok. Hogy lehetséges ez? Ha a házaspár mindkét tagja aktív kereső, akkor 20 évre, fix 10 éves kamatperiódussal, 4%-os átlagkamattal maximum 22 millió forintot igényelhetnek kölcsönként, amihez az önerőt és az 1.430.000 forintos CSOK-ot hozzáadva kis híján 29 millió forintból vehetnek ingatlant. Ezért az összegért pedig már Budapest csepeli, 8. kerületi vagy akár óbudai városrészében is lehet 50 négyzetméteres, kétszobás kialakítású, kisebb felújításra szoruló, de lakható, panellakást vásárolni. Vidéken azonban családi házra is futhat ebből a büdzséből.

„Adataink szerint 2021 első félévében közel 83.000 adásvétel realizálódott az ingatlanpiacon, és közel 576 milliárd forintnyi jelzáloghitelt helyeztek már ki idén. Budapesten a legnagyobb arányban (32%) 20 millió forint felett volt a jelzáloghitelek értéke, míg a keleti és a nyugati országrészben a 10-15 millió forintos tranzakció volt a legnépszerűbb. Az átlagos hitelnagyság a fővárosban 17,8, vidéken pedig 12,5-13 millió forint körül volt az év első hat hónapjában. A jelzáloghitelt igénylők többsége 20 éves futamidővel kalkulál, a legalább 10 évig fix kamatozású hitelek aránya pedig továbbra is a legmagasabb. A 2021. második negyedévi, országos CSOK-igénylés aránya 29,2%, ami az előző időszakhoz képest 3,3 százalékponttal magasabb érték” – foglalta össze a piaci helyzetet Fülöp Krisztián.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: