Megérkezett Budapestre a Munkácsy-trilógia

Megérkezett Budapestre Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria november 23-án nyíló kiállításán először láthat majd együtt a főváros közönsége. Az Ecce homo című képet már a hét elején sikeresen elhelyezték a múzeumban, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota című festményeket szerdán emelték be az épületbe.

A Golgotát szerdán kora délután daruzták be a múzeum B épületének első emeletére. A már üres szállítódoboz kiemelésekor azonban a tűzoltódaru megbillent, a doboz pedig összetört, így a kisebbik festményt, a Krisztus Pilátus előtt című alkotást végül emberi erővel kellett beemelni az épületbe - mondta az MTI-nek Miklós Léna, a Magyar Nemzeti Galéria sajtóreferense, hozzátéve, hogy a daru felborulásakor műtárgyban nem keletkezett kár, személyi sérülés sem történt, egy gépkocsi azonban megsérült.

 

Csák Ferenc, a múzeum főigazgatója a képek beemelése előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Galéria és a Munkácsy Alapítvány közös szervezésében jön létre, a leghíresebb Munkácsy-képek keletkezéstörténetét is bemutatja. "Amikor november 23-án megérkezik a látogató a múzeumba, a vázlatfüzetből kifotózott, egészen kicsi alkotásoktól a különböző olajvázlatokon, szénvázlatokon keresztül ér majd a trilógia helyszínére" - emelte ki Csák Ferenc, megjegyezve: az érdeklődőknek így lehetőségük lesz végigkövetni azt az alkotói gondolatmenetet, amelyet "nemzetünk nagy művésze,

 

Munkácsy is végigjárt". Az igazgató felidézte: a képek a világ számos országában láthatók voltak, de így együtt még soha nem voltak kiállítva Budapesten. "Régi adósságot törlesztünk a budapestiek felé ezzel a kiállítással" - mondta a főigazgató. Csák Ferenc ugyanakkor bejelentette: a következő időszakban a Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy-programot indít, hiszen az állandó kiállítás jövő évi megújulásával az állandó Munkácsy-kiállítást is korszerűsítik Bakó Zsuzsanna, a tárlat kurátora az MTI-nek elmondta: a trilógiát bemutató terem templomszerű szerkezetét a képek által teremtett atmoszféra indokolja. "Több helyütt megnéztük a képeket, és azt láttuk, hogy egyfajta áhítatos hangulatot teremtenek nagyságukkal és drámaiságukkal" - mutatott rá, hozzátéve, hogy a kiállítás főterébe lépve a Golgota és Krisztus Pilátus előtt című képek Munkácsy által festett redukcióit is láthatják a nézők.

 

"Minden, a trilógiához fellelhető képet, redukciót, vázlatot, grafikát bemutatunk, de lesz egy vetítőtermünk is, ahol a restaurálásról, a trilógiáról és Munkácsy életéről fogunk filmeket vetíteni" - fűzte hozzá a kurátor. Bakó Zsuzsanna elmondta: a képek szállítása komoly felkészülést igényelt, de nagy feladatot jelentett a tér kialakítása is. "Nagyon erős tartószerkezetet kellett építeni, hiszen a festmények egyenként több mint kilencszáz kilót nyomnak" - tette hozzá. "Az Ecce homo két napja érkezett, két napig fektettük, hogy a kép hozzászokjon az új klímához. Arra a keretre tettük rá, amely a festménnyel egy időben készült. A művelet viszonylag egyszerű, mert ezeket a képeket kifejezetten utaztatásra festette Munkácsy" - árulta el Bakó Zsuzsanna, hozzátéve, hogy a művész műkereskedője, Charles Sedelmayer végig arra törekedett, hogy Munkácsyból világhírű festő váljon. A Munkácsy-trilógia április 30-ig lesz látható Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában. (MTI)


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: