Megkopott fényben tündököl az arany

A nemesfémárak erős nyomás alatt álltak mindvégig az elmúlt héten. Az immár két hete kitartó negatív hangulat hatására egyes elemzők máris átértékelték korábbi céláraikat, míg mások változatlanul fenntartják az optimista prognózisukat. Történelmi árfolyamrekorddal nem számol az idei évben azonban már senki, a 2.000 dolláros aranyárról egy izgalmasnak ígérkező 2013-ban lehet majd tovább szőni az álmokat – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

Vevők és eladók nem kímélték egymást az elmúlt héten az arany piacán. Heves összecsapásuk az 1.700 dolláros unciánkénti árszint környékén zajlott, holott két hete még úgy tűnt, hogy 1.800 dollár felé veheti az irányt az árfolyam. Ennek elérése kész ténynek látszott a fundamentálisan az aranynak kedvező tényezők, a legfrissebb keresleti adatok, és a technikai indikátorok alapján. Annál is meglepőbbek tehát a mostani kemény ütésváltások shortosok és longosok között, amelyből legutóbb az aranyár csökkenésére fogadó spekulánsok kerültek ki győztesen. Ezért a piacon nem szűnnek a pletykák arra vonatkozólag, hogy az árcsökkenés hátterében egy nagy piaci szereplő állhat, amely jelentős tőkével manipulatív módon mozgatja a szálakat.
 
Normál körülmények között az arany árfolyamának inkább emelkednie kéne, hiszen a fizikai kereslet magas szinten állandósul. Az aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) betétállománya szinte napról napra új rekordot állít fel és a jegybankok továbbra is masszívan vásárolják az aranyat. Novemberben például Dél-Korea vett 14 tonnát, amivel 20%-kal növelte eddigi tartalékait. A Bank of Korea nyilatkozatában úgy indokolta a vásárlást, hogy „az arany egy fizikai, biztonságos vagyonelem. A nemesfém a diverzifikáció egy eszköze, amely segít csökkenteni a devizatartalékok kezelésének befektetési kockázatát".
 
Emellett hagyományosan erős fogyasztói keresletet generál az arany iránt a karácsony előtti időszak a keresztény világban, valamint Kínában a közeledő holdújév, amely a Föld népességének egy negyede számára az év legnagyobb ünnepe, és mint ilyen, kedvelt alkalom egymás megajándékozására. De az aranynak kedvezhetne az is, hogy Amerikában a fiskális szakadék közeledte okoz elbizonytalanodást, nem utolsó sorban azért, mert már látszik, hogy nincs igazán jó kiút a recessziót okozó költségvetési csökkentések, a fenntarthatatlan állami adósságszint és az inflációval fenyegető monetáris politika hármas csapdahelyzetéből. Európában ezt már mindenki tudja, hiszen sokan saját bőrükön érzik a gazdaság visszaesését immár másodjára négy éven belül, a magas munkanélküliséget, és a végletekig eladósodott jóléti államok erózióját.
 
Az aranynak kedvező feltételek ellenére a spekulánsoknak most mégis sikerült 1.700 dollár alá lepofozniuk a sárga fém jegyzését. Az idegesség olyannyira tapintható a piacokon, hogy a nyersanyagpiaci szereplőként nagy tekintélynek örvendő Goldman Sachs befektetési bank elemzőinek is megingott mostanra az optimizmusa az árfolyam jövőjét illetően. Bár látnak esélyt a jövő év elején még egy kisebb árfolyam-rallira, de az amerikai gazdaság fokozatosan javuló állapota miatt növekvő korrekciós kockázatokra hívják fel a figyelmet, és a bikapiac végét jövendölik 2014-ben.
 
Ezzel szembe menve gyökeresen ellentétes álláspontot képvisel egy másik, nem kevésbé jó nevű bankház, a Morgen Stanley szakértője. Ő a bikát továbbra is menetelni látja felfelé, és ezért a nemesfémeket felülsúlyozásra ajánlja az ügyfeleknek. Ez alapján a Morgen Stanley 1.853 dolláros unciánkénti átlagárat jósol 2013-ra a megtakarításaikat biztonságba menteni kívánók, a kis- és intézményi befektetők valamint a jegybankok folytatólagos keresletére hivatkozva. A Goldman Sachs ehhez képest csak 1.800 dollár környékére várja az aranyat 2013-ban, és 1.750-re 2014-ben.
 
Az előrejelzések tehát elég széles szórást mutatnak, és zavarkeltésen túl sok mindenre talán nem is alkalmasak. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy az USA fiskális szakadéka most rövidtávon inkább teher, mintsem segítség az arany számára. A washingtoni törvényhozásban még javában zajlik a pártok közötti vita ezzel kapcsolatban, és a végeredmény teljességgel kiszámíthatatlan. Ebben a helyzetben a korábbi tapasztalatokhoz hasonlóan átmenetileg a készpénztartás gondolhatják sokan a legjobb védekezésnek krízis idején, ami kiárusításhoz vezethet az aranynál is. Hosszútávon azonban az adósságcsapdából való kikecmergés még egy komoly probléma marad, a pénzügyi rendszer súlyos zavarairól, amelyek alapjaiban rengették meg az emberek pénzbe vetett bizalmát, már nem is beszélve.


Arany, ezüst – technikai elemzés

 



Az 1.750 dollár magasságából két hete lepattanó árfolyam sikertelenül küzdött az 1.700 dolláros unciánkénti árszint megtartásával. Átmenetileg jócskán ez alá süllyedt le a kurzus. A londoni aranyár-fixing szerint 1.690 dollárnál megállt ugyan az esés, de még kérdés, hogy itt pihenőt vagy máris fordulópontot láttunk-e az esésben. A lélektanilag fontos kerek határoló rövidtávú visszahódítása mindenesetre küzdelmesnek ígérkezik. Sérült ugyanis a július közepén indult középtávú emelkedő trend, ami most inkább a medvék felé billenti a mérleg nyelvét. Egyelőre a november elején már tesztelt 1.680 dollár környékéig volna változatlan feltételek mellett tere további áresésnek. Ha azonban ez a támaszszint is elesne, akkor rövidtávon a 200-napos mozgóátlagig folytatódhat az aranynál a visszarendeződés.

 


Az ezüst grafikonja kismértékben még mindig kedvezőbb képet mutat az arany jegyzésénél. Az elmúlt hat hónap emelkedő trendje itt még sértetlen, egyedül az 50-napos mozgóátlagon esett némi csorba az elsődleges technikai támaszok közül. Most a 32,50 dolláros árfolyamértéknek juthat stabilizáló szerep a közeli jövőben. Ez az árszint egy igazi klasszikus, hiszen az utóbbi egy évben több ízben is e körül táncolt az ezüstárfolyam.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: