Megmutatták a nemzetközi sajtónak az épülő új Szuezi-csatornát

Először engedték Egyiptomban a nemzetközi sajtó munkatársait az épülő új Szuezi-csatorna közelébe, amelyet a tervek szerint idén augusztusban nyitnak meg a tengeri forgalom előtt.

A szigorúan ellenőrzött katonai övezetbe érkező három autóbusznyi újságírónak a Szuezi-csatorna Hatóság elnöke, Moháb Mamís altengernagy mutatta be az egyiptomi gazdaság mélyrepüléséből kiutat ígérő projektet. A munkálatok csupán első lépését alkotja a csatorna kibővítése, amit hatalmas területfejlesztési beruházások követnek. Mamís elmondása szerint a projekt célja, hogy maximálják Egyiptom hasznát a növekvő Ázsiai piacról Európába és Amerikába irányuló áruforgalomból. Az 1869-ben megépült mesterséges vízi úttal párhuzamosan egy 35 kilométer hosszú medret ásnak, a jelenlegi csatornát pedig egy 37 kilométeres szakaszon kibővítik. A 66 éves altengernagy elmondta, hogy a szárazon és vízen szünet nélkül működő kotrógépeknek összesen 500 millió köbméternyi földet kell eltávolítaniuk.

 

Az ásás befejeztével a megengedett merülési mélység mindkét irányban 20,1 méter lesz. A tavaly augusztusban megkezdett munkálatok idejét eredetileg 36 hónapra tervezték, de azt Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök utasítására egy évre leszűkítették. A befektetés költségeit a 193,3 kilométer hosszú csatorna két oldalát összekötő, újonnan épülő hat alagúttal együtt 60 milliárd egyiptomi fontra (több mint 2300 milliárd forint) tervezték. A projekt finanszírozását kizárólag egyiptomiak által megvásárolható kötvényekből biztosítják, amelyek tavaly szeptember 5-ei kibocsátásuk után tizenegy nap alatt elkeltek.

 

Az évi bevétel, amely 2014-ben több mint 38 milliárd egyiptomi font (körülbelül 1460 milliárd forint) volt, a számítások szerint tíz éven belül eléri a 96,5 milliárdot, az áthaladó hajók száma pedig 2023-ra napi 49-ről 97-re növekszik. Mamís hangsúlyozta, hogy az új meder megásásának, illetve a meglévő csatorna kibővítésének köszönhetően az áthaladási idő a jelenlegi húsz-huszonkét óráról tizenegyre fog csökkenni. Az elkerülő szakasz jelentősen lerövidíti a várakozási időt, ami a tervek szerint nem lesz több három óránál. Jelenleg 11 órás vesztegléssel számolhatnak a teherszállító hajók, ami jelentősen növekszik, ha egy rendellenesség miatt egy egész szakaszt le kell állítani - mondta.

 

A bővítést követő területfejlesztési projekt keretein belül a csatorna mentén új ipari zónákat hoznak létre. Az övezetben telephelyet és infrastruktúrát nyer az olaj- és petrolkémiai ipar, autó összeszerelő üzemek épülnek és otthont kapnak a könnyűfém-feldolgozó iparágak is. A raktározást és elosztást kezelő logisztikai központok mellett épül hajó- és konténergyár is. A munkahelyteremtésen túl a befektetésnek az is kijelentett célja, hogy az újonnan alakuló urbánus közösségek tehermentesítsék a túlzsúfolt Nílus-parti városokat. Ez utóbbiak közül a legszembetűnőbb példa Kairó, amely lakosságát, a fővárost övező agglomerációs gyűrűvel együtt körülbelül 40 millióra teszik.   (MTI)

Megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Az Emil Zátopek legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, David Ondrícek rendezte Zátopek című új cseh film bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
2021. 08. 21. 02:00
Megosztás:

Átadták a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Átadták a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjait szombaton a kecskeméti Hírös Agórában.
2021. 08. 16. 02:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A TikTok már a világ legnépszerűbb videós mobilapplikációja

Pontosan 660 millió 120 ezer letöltéssel büszkélkedhetett a TikTok az elmúlt esztendőben, de még a TikTok Lite-ot is csaknem 142 milliónyian helyezték el mobiljukon. A siker egyik fő titka, hogy a platform a felhasználóknak új, szórakoztatóbb és hatékonyabb alternatívát kínál az online tartalommegosztásra rövid zenés videók megosztásával. Kiegészítő, vonzó funkciókkal bárki könnyedén készíthet magáról felvételeket: ötletes, humoros, szórakoztató miniklipeket, melyek egycsapásra akár világhírnevet is hozhatnak bárki számára.
2021. 08. 12. 08:30
Megosztás:

Mit jelent a magyarok számára a közösségi média?

A hosszan elnyúló járvány időszakában rendkívül gyorsan helyeződtek át személyes kapcsolataink az online térbe – és kizárólag oda. Bár a magyarok 10 éve viszonylag aktívan használják a közösségi médiát és a lakosság csupán 3%-a1 nem használ efféle platformokat, a világjárvány alatt a magyarok több mint háromötöde (63%) szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra. A Kaspersky megbízásából készült kutatás fényt derít arra, hogy melyek a leggyakrabban használt platformok, mi a közösségi média szerepe és hatása a magyarok életére.
2021. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Már az idén megdőlhet a világjárvány előtti reklámköltésrekord

A 11,2 százalékkal bővülő reklámpiacot az e-kereskedelem és az online videók hajtják. A reklámköltés 2021-ben 6 százalékkal haladja meg a járvány előtti csúcsot. A digitális reklámok részesedése eléri az 58 százalékot az idén, szemben a 2019-es 48 százalékkal. A reklámköltések bővülése középtávon is robosztus maradhat.
2021. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Lesz negyedik hullám vagy nem?

Több, mint másfél évig voltunk bezárva az otthonainkban, és a világ, amit előtte éltünk, mostanra teljesen megváltozott. Viszont most jobban, mint ezelőtt bármikor - szeretnénk újra elkezdeni élni az életünket. Folyamatosan arról olvashatunk, hogy a delta variáns egyre gyorsabban terjed, és reménykedünk, hogy az a negyedik hullám vagy gyorsan véget érjen, vagy meg se történjen.
2021. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Sorozat készül Hunyadi Jánosról

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tíz részes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.
2021. 07. 18. 07:00
Megosztás:

Két új közigazgatási szaklap indul az NMHH támogatásával

Egy magyar és egy nemzetközi, elsősorban a visegrádi országok szerzőinek munkájából merítő digitális folyóirat is elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával. Mindkét lap a közigazgatásról szóló színvonalas szakmai párbeszédet tűzte ki céljául.
2021. 07. 13. 02:00
Megosztás:

Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék

Százhúsz millió forintos kerettel hirdette meg az idei műszaki fejlesztésekre szóló pályázatot közösségi televízióknak és rádióknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, az első fordulóra augusztus 5-ig lehet jelentkezni, döntött e heti ülésén a testület. Tizenegy közösségi televízió és rádió működési és üzemeltetési költségéhez is hozzájárult a grémium, emellett véglegesített egy kalocsai és egy dunaföldvári frekvenciapályázatot.
2021. 07. 07. 21:30
Megosztás:

1,5 millió megtekintést ért el két hét alatt az UNICEF Magyarország TikTok netes bántalmazás elleni kampánya

Hatalmas érdeklődés övezi a fiatalok körében az UNICEF Magyarország cyberbullying elleni új kampányát. A szervezet június 18-án, az online bántalmazás elleni világnapon indította el kezdeményezését a TikTokon. Az azóta eltelt napokban a #sértőhangok megjelöléssel ellátott videós tartalmak több, mint 1.5 millió megtekintést eredményeztek, 400 felé közelít a hangsáv használatával született videók száma és több, mint 5,700 TikTok felhasználó kezdte már el követni a világnapra létrehozott @unicefhungary profilt.
2021. 07. 06. 16:00
Megosztás:

Így tudhatjuk meg, milyen szolgáltatás áll az emelt díjas számok mögött

Minden hírközlési szolgáltatónak jogszabályi kötelezettsége vezetni az emelt díjas telefon- és sms-szolgáltatásainak hiteles és naprakész listáját, felelős fogyasztóként pedig két egyszerű kereséssel előzetesen ellenőrizhetjük ezeket a számokat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ezen kívül eleve le is tiltathatjuk a szolgáltatónknál az ilyen típusú hívások, sms-ek indítását a kellemetlen meglepetések és a „számlasokk” elkerülésére.
2021. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Újabb budapesti körzeti rádiós frekvencia pályáztatását készíti elő a Médiatanács

Pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, valamint öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia – döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A magyar testület jelzésére a cseh társhatóság bírságot rótt ki az AMC szolgáltatójára.
2021. 07. 02. 10:30
Megosztás:

NMHH: pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz és öt vidéki helyi rádiós frekvencia

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése alapján pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, és öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia.
2021. 07. 01. 07:00
Megosztás:

Az uniós átlagnál több magyarnak van közösségi oldala

Kiemelkedően magas, 87 százalékos a magyar internethasználóknál a közösségi oldalakon résztvevők aránya, ami 22 százalékponttal több az uniós átlagnál - tájékoztatta a magyar háztartások infokommunikációseszköz-használatáról szóló elemzése alapján a Központi Statisztika Hivatal (KSH) szerdán az MTI-t.
2021. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Őrizetbe vették az Apple Daily lap egyik vezércikkíróját

Őrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülőterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 06. 28. 07:30
Megosztás:

Jegybevételi rekorddal nyitott ez a mozifilm

Bemutatásának másfél éves halasztgatása után a Halálos iramban 9. című film jegybevételi rekorddal nyitott, 70 millió dollárt forgalmazott az észak-amerikai mozikban járványidőszakban.
2021. 06. 28. 00:05
Megosztás:

Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét az NMHH

Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület emellett elvégezte egy pápai frekvenciapályázat alaki vizsgálatát, és döntött négy vidéki pályázati eljárás nyerteséről is.
2021. 06. 24. 10:30
Megosztás:

Magyar animációt is díjaztak az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Mostoha Marcell Avant (Előre) című rövid, rajzos animációját is díjazták a szombaton zárult Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
2021. 06. 21. 02:00
Megosztás: