Mégsem szavaz az Országgyűlés hétfőn a jegybanktörvény módosításáról

Biztosra vehető a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének közlése szerint az, hogy hétfőn - az eredeti tervekkel ellentétben - nem tartja meg az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítására benyújtott kormányzati javaslat zárószavazását.

Az IMF/EU-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszterré kinevezett Varga Mihály szombaton jelezte az MTI-nek, azt kéri Rogán Antaltól, hogy a kormánypárti képviselőcsoport fontolja meg a jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását. Varga Mihály az elmúlt napok e jogszabályt érintő felvetései, valamint a IMF/EU-tárgyalások előkészítése miatt fordult ezzel a Fidesz frakcióvezetőjéhez.
    

Támogatom a miniszter úr kérését és úgy gondolom, hogy hétfőn ezt a Fidesz-frakció is támogatni fogja - nyilatkozta Rogán Antal az MTI megkeresésére vasárnap.
    

Mindenképpen szükségesnek látják - folytatta -, hogy elhalasszák a törvényjavaslat zárószavazását, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a kormány meg tudjon állapodni a jegybanktörvény nyitva maradt, vitás kérdéseiről. Természetesen, ha megszületik a kormány és a valutaalap közötti megállapodás, ezeket a szempontokat készen állunk átvezetni a törvényen - tette hozzá.
    

A frakcióvezető tartalmi kérdésekről, azaz arról, melyek a még tisztázandó pontok, nem kívánt nyilatkozni, mondván: többféle szempont elhangzott már ebben a kérdésben és úgy látja, az Európai Központi Bank és a valutaalap véleménye sem mindenben ugyanaz. Jelezte, hogy ezt Varga Mihály fogja tisztázni a valutaalappal és annak megfelelően fogják a törvénymódosítást végigvinni a parlamenten.
    

Rögzítette: biztosra vehető, hogy a Fidesz-frakció támogatni fogja hétfőn a zárószavazás elhalasztását annak érdekében, hogy a valutaalap szempontjait a kormány át tudja vezetni a törvényjavaslaton. Ha egy ilyen típusú módosító javaslat szövegszerűen megszületik, akkor a képviselőcsoport azt készen áll benyújtani és végig is vinni az előterjesztésen - fogalmazott az MTI-nek Rogán Antal.       

 

A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását kezdeményező előterjesztés - amelyet a kormány nevében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyújtott be - egységes javaslata csütörtökön került fel a parlament honlapjára. E szerint kikerülne a törvényből az a paragrafus, hogy a Magyar Nemzeti Bank megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője szavazati jog nélkül részt vesz a monetáris tanács ülésein. Ugyancsak kikerülne a törvényből az a bekezdés, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozza, valamint az, amely a monetáris tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.     

A szaktárca korábban azt közölte, a törvényjavaslat az Európai Bizottság és a magyar kormány egyeztetése után született, és a bizottság szerint ezzel a jegybanktörvény összhangba kerül az uniós jogszabályokkal. Így a testület lezárja a kötelezettségszegési eljárást. Az Európai Bizottság döntése alapján a törvénymódosítások jogerőre emelkedését követően kezdődhetnek meg a formális IMF/EU-tárgyalások. Az EB április 25-i döntése után a Nemzetközi Valutaalap szintén jelezte, hogy kész megkezdeni a hitelkeretről szóló hivatalos tárgyalásokat, amint a magyar jegybanktörvény ügyében megszületnek a szükséges törvénymódosítások - tudatta az NGM.
    

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kiadott véleményében azt írta, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló módosított törvényjavaslat továbbra sem oldja fel az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályokat. Az EKB továbbra is aggályosnak tartja, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök.     A Nemzetgazdasági Minisztérium az EKB-vélemény megjelenése után az közölte az MTI-vel, hogy az EKB és részben az IMF által, a jegybanktörvényben igényelt további finomításokról ötoldalú egyeztetések folynak. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy széles hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését.


Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás:

Donald Trump megerősítette a Dohában folytatódó tárgyalásokat

Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban.
2026. 06. 30. 01:00
Megosztás:

Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás: