Megtáltosodott az euró a német GDP adat hatására
Enyhítette az európai adósságválsággal kapcsolatos feszültséget az is, hogy Spanyolország költségcsökkentési intézkedéseket jelentett be, melytől azt várják, hogy a GDP arányos hiány, mely tavaly 11,2 százalék volt, az idei évben 9,3 százalékra, majd pedig 2013-ra 3 százalék alá szoruljon. Az idei és jövő évre vonatkozó kiadáscsökkentés eredményeként 15 milliárd eurós megtakarítást remélnek. A nagyobb költségcsökkentéstől további 1,5 százalékpontos deficitcsökkenést várnak 2011 végéig.
Az euró árfolyama mindezek hatására erősödésnek indult, már az 1,27-es szintet is átlépte, jelenleg 1,2715 dolláron áll a jegyzés, holott reggel hajnalban még 1,2606 dolláron is születtek jegyzések.
A német gazdaság mellett a vártnál jobban tekjesített az előzetes adatok alapján az olasz is, mely a várt 0,3 százalék helyett 0,5 százalékkal bővült. Igaz, a francia gazdaság viszont lassulást mutatott az első negyedévben, miután a tavalyi negyedik negyedévben mért 0,5 százalék után csak 0,1 százalékos növekedést tudott felmutatni, mely elmaradt a várt 0,3 százaléktól is.