Megugrott az ingatlanpiaci befektetések értéke

A magyarországi ingatlanpiaci befektetések értéke 179 millió euró volt az első negyedévben, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a CBRE, a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan- és befektetési vállalata az MTI-vel.

Megugrott az ingatlanpiaci befektetések értéke

Hozzátették, hogy az év első három hónapjában kizárólag magyar befektetők zártak vételi tranzakciókat.
   
Az első negyedéves adatok alapján az ipari ágazat jobban teljesített a kiskereskedelmi szektornál és az irodapiacnál a bérbeadásokat tekintve is, mivel az utóbbiakat meghatározóan érintette a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Ezáltal az ipari ingatlanok bérbeadási szintje 105 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért értéket, az irodai bérbeadás hasonló mutatója 52 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.  
   
A CBRE szerint a gazdasági teljesítmény növekedése akkor tud magasabb fokozatba kapcsolni, ha az átoltottsággal sikerül egyre több területen a normális üzleti működést helyreállítani, ebben a második negyedév érdemi változást hozhat.
   
Hozzátették, az is bizakodásra ad okot, hogy a folyamatban lévő ingatlanpiaci tranzakciók összértéke hozzávetőleg 900 millió euró, amiből a második negyedévben az egész szegmenst érintő gazdasági fellendülésre lehet következtetni. 

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A CBRE Group, amelynek a központja Dallasban van, a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan- és befektetési vállalata. A cég több mint 100 000 alkalmazottat foglalkoztat, és több mint 530 irodában nyújt szolgáltatásokat ingatlanbefektetőknek és -bérlőknek világszerte.

Hozzászólások

Így érhető el az új ingatlanoknál a kötelező megújuló energia százalék

2021. január 1-től már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely közel nulla energiaértékű. Ez a követelmény jelenleg napenergiával, hőszivattyús technológiával, klímával, illetve elektromos fűtéssel érhető el, ugyanakkor egy tavalyi felmérés szerint az utóbbi mindössze 1 százalékát teszi ki a Magyarországon értékesített fűtési rendszereknek. A jövő fűtési technológiáját viszont ebben a kategóriában kell keresni: a fűtőfólia – az infrasugárzásnak köszönhetően – nem csak rövid felfűtési időt biztosít, de környezetkímélő is, és élettartama gyakorlatilag korlátlan.
2021. 05. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Faképnél hagyták Budapestet a fejlődő megyék a lakásépítések terén

Első látásra csalóka képet festenek az új építésű lakások piacára vonatkozó hosszú távú adatok. 2015 óta lakosságarányosan többszörösére nőtt az évente átadott új lakások száma, a bővülést tavaly a járvány sem törte meg. Igaz, a lakásépítési kedv tavaly visszaesett a kedvezményes áfakulcs kivezetése miatt - derül ki az ingatlan.com saját adatokon és a hivatalos KSH-számokon alapuló elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogyan alakult az újlakás-átadások száma lakosságarányosan és a lakásállományra vetítve az utóbbi években. Emellett kiderül belőle az is, hogy milyen tendenciákra lehet számítani a következő időszakban az ismét bevezetett ötszázalékos újlakásáfa miatt.
2021. 05. 11. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilőttek a brit ingatlanárak

Rekordszintre nőtt a lakóingatlanok ára az Egyesült Királyságban áprilisban, mivel az illetékmentesség továbbra is pörgeti az ingatlanpiacot - ez derült ki a Lloyds Bank leányvállalata, a Halifax és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató hétfőn közzétett adataiból.
2021. 05. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mélypont után lassan erősödik a kereslet az albérletpiacon

Az enyhülő járványhelyzettel és a részleges nyitással párhuzamosan május elejére erősödött a kereslet a budapesti albérletpiacon: a bérlők fizetési hajlandósága 7,6 százalékkal nőtt a decemberi mélyponthoz képest – derül ki a Rentingo.com friss elemzéséből. A lassú erősödés a kínálati oldalon még nem hozott jelentős változást, a meghirdetett lakások átlagos bérleti díja áprilisban mindössze 3 százalékkal emelkedett.
2021. 05. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szárnyalnak a vidéki és az újépítésű ingatlanok

Az újépítésű ingatlanok és vidék térnyerése, csökkenő forgalom, valamint az ingatlanárak növekedésének tovább mérséklődése jellemezték az elmúlt év magyarországi ingatlanpiacát. A KSH legfrissebb, 2020. IV. negyedévét is vizsgáló lakásárindexe alapján a koronavírus járvány hatása kimutatható, de alapjaiban nem forgatta fel sem a hazai, sem az európai ingatlanpiacot. Az OTP Ingatlanpont szakértői az elmúlt év ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 05. 07. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Durva visszaesés a budapesti forgalomban, dupláztak a megyék a lakáspiacon

A járvány előtti szintet még nem érte el a lakáspiaci forgalom, de a tavalyi szintet bőven felülmúlta áprilisban - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely bemutatja az idei tendenciákat, valamint a hivatalos adatok alapján ismerteti a lakáspiac tavalyi bizonyítványát is.
2021. 05. 04. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen nőtt a hazai lakáshitel-állomány

Tavaly év végén a magyarországi lakáshitel-állomány 4004 milliárd forint volt, 10 százalékkal, mintegy 373 milliárd forinttal több az előző évinél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Lakossági lakáshitelezés, 2020 című kiadványából.
2021. 05. 04. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős hitelezés, normalizálódó lakáspiac áprilisban

A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2021 áprilisában, országosan 13 511 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 92-93 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2021. 05. 04. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túlkínálat és változó feltételek a belvárosi bérleti piacon

A Duna House ingatlanközvetítő vállalat tapasztalatai alapján a bérleti piacon az árak mellett a piaci feltételek is változtak a COVID által felforgatott belvárosi albérleteknél. A fővárosi piacon 20-30%-kal több ingatlant kínálnak hosszú távú bérleti lehetőségre, mint tavaly ugyanilyenkor. A túlkínálatnak köszönhetően a korszerűtlen, rosszabb minőségű lakások kiadási lehetőségei jelentősen csökkentek, legnagyobb részük üresen áll. Árak tekintetében a tavalyi csökkenés után idén már kisebb a mozgás jellemzően stagnálnak a havidíjak. Jó hír a lakáskiadóknak, hogy a járványra hivatkozó nem fizető bérlők eltűntek a piacról.
2021. 04. 30. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok otthon lélegezhet fel, új elemmel bővült az otthonfelújítási program

Már szabályozott szellőzési rendszer kialakítására, korszerűsítésére is igényelhető otthonfelújítási támogatás az április 21-én életbe lépett 183/2021. számú kormányrendelet alapján.
2021. 04. 30. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

15-20 százalékkal csökkent a kereskedelmi ingatlanok értéke

A tavalyi 5 százalékos GDP-csökkenés nagyjából 15-20 százalékos értékcsökkenést eredményezett a kereskedelmi ingatlanok piacán - mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi rendszer elemzési igazgatóságának vezetője a jegybank legújabb jelentésének online sajtótájékoztatóján, szerdán.
2021. 04. 29. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatlan licitháborúk Amerikában - Szűkös kínálat, erős kereslet

Tizenötéves csúcsra gyorsult a lakásárak növekedési üteme februárban az Egyesült Államokban, mivel a szűkös kínálat és az erős kereslet licitháborúkat indított el.
2021. 04. 28. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mit hozott az első negyedév 2021-ben a belvárosi ingatlanok piacán?

Egy évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy 2021 áprilisban még mindig a koronavírus szóval kezdődik minden értékelő elemzés, nehezen hittük volna. Pedig ez most már a második naptári év, amelyre a világjárvány nyomja rá a bélyegét. 2021-ből lassan négy hónap telt el, így itt az idő egy gyors helyzetértékelésre. A budapesti belvárosi ingatlanok specialistája, a Central Home a saját területének tapasztalatait összegezte.
2021. 04. 27. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig vonzó a kockaház az ingatlanvásárlóknak

Mintegy 800 ezer kockaház van Magyarországon, minden negyedik magyar ilyenben él, és a felnőtt lakosság nagyrésze nem utasítaná el, hogy úgynevezett Kádár-kockában lakjon - derül ki abból a reprezentatív felméréséből, amely a BMI Bramac megbízásából készült.
2021. 04. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,3 milliárd forint adózott eredményt ért el a Duna House

A Duna House holding 2020-ban konszolidált adatok szerint 9,2 milliárd forint bevételt ért el az előző évi 8,1 milliárd forint után, adózott eredménye 1,3 milliárd forintot tett ki, ami mintegy 300 millió forinttal több az egy évvel korábbinál - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2021. 04. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedést vár a lakáshitelpiacon a Duna House

További 10-15 százalékos növekedést vár éves szinten a Duna House Pénzügyek a lakáshitelek piacán az aktív ingatlanpiac, a kitartó és több szegmensben emelkedő ingatlanárak, illetve a kedvező hitelfelvételi lehetőségeknek köszönhetően.
2021. 04. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős forgalommal zárta az első negyedévet az Otthon Centrum

Forgalmi csúccsal zárta az első negyedévet az Otthon Centrum, a tranzakciók darabszáma megugrott, de a korábbi évek ingatlandrágulási üteme nem tért vissza idén - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel csütörtökön.
2021. 04. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megőrültek? Irodaházakba fektettek a legtöbben a COVID-19 ellenére

Az irodaházak 2020-ban is a legvonzóbb befektetési eszköznek bizonyultak a magyar kereskedelmi ingatlanpiacon – derült ki a Real Estate Intelligence Report 2021 – Hungary című kiadványból. Legújabb éves ingatlanpiaci jelentésében a DLA Piper Hungary a legfrissebb hazai ingatlanpiaci trendeket mutatja be az iroda tavalyi tranzakciói alapján, többek között a vevői, eladói, befektetői és biztosítási aspektusok mentén.
2021. 04. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Durván drágultak a lakóingatlanok az Egyesült Királyságban

Jelentősen, több mint hat éve nem látott mértékben drágultak a lakóingatlanok az Egyesült Királyságban februárban, részben annak hatására, hogy a koronavírus-járvány egyik következményeként a vásárlók átértékelték preferenciáikat.
2021. 04. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig ezer család kapott otthonfelújítási támogatást

Több mint ezer család kapta meg az otthonfelújítási támogatást január óta - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán közzétett videójában kedden.
2021. 04. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: