Mesterházy reméli, a Fidesz ott lesz a választási vitákon
A szocialista miniszterelnök-jelölt budapesti kampánykörútján újságíróknak azt mondta, reméli, a Fidesz újragondolja korábbi döntését, és részt vesz ezeken a vitákon. Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének szerdai szavaira reagálva - miszerint a választások után el kell mondani a magyar gazdaság állapotáról az igazságot - Mesterházy Attila úgy felelt: nem igaz, hogy a Fidesz nincsen tisztában az ország helyzetével, hiszen ehhez minden adat a rendelkezésére áll.
A március 15-ére tervezett országos nagygyűlés időpontjának megváltoztatásáról a politikus annyit mondott, nem akarták, hogy a rendezvény időben ütközzön a Jobbik párteseményével. Jelezte, több ezer embert várnak a Pilvax közbe, annak ellenére, hogy a baloldaliak tipikusan nem azok a szavazók, akik kimennek az utcára, mert nem így nyilvánítják ki a szimpátiájukat.
A szocialista politikus az elmúlt napokban megjelent, az esetleges belső vitákról szóló hírekre Mesterházy Attila úgy reagált, egyetért Szekeres Imre elnökhelyettessel abban, hogy árt a pártnak az, aki most nem a választási kampányra koncentrál, hanem azzal foglalkozik, milyen pozíciót szerezhet meg a későbbiekben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szerinte régen volt ekkora egység az MSZP-ben, és ha ki is szivárognak információk a belső testületektől, azok nem közösséget romboló dolgok.
Gyurcsány Ferenc országjárásával kapcsolatban leszögezte, a volt kormányfő szervezetten vesz részt az MSZP kampányában, a párt saját belső fórumain szólal fel, mert ezt vállalta. Az MTI azon kérdésére, hogy az MSZP szerint indokolt-e, és ha igen, akkor mekkora gázáremelés, azt mondta, erről meg kell várni előbb a szakemberek álláspontját.