Mi mozgatta az MNB döntéshozóit?

A Monetáris Tanács a 2009. november 23-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve 2009. november 24-i hatállyal 7,0 %-ról 50 bázisponttal 6,5%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat. Az alábbiakban a kamatdöntéssel kapcsolatban az MNB honlapján közzétett indoklás olvasható.

"A Monetáris Tanács értékelése szerint a magyar gazdaság az idei mély recessziót követően 2010 közepétől állhat ismét növekedési pályára. Az infláció az adóemelések miatt ugyan átmenetileg meghaladja a középtávú inflációs célt, de 2010 második felében már számottevően elmaradhat attól. Az elmúlt hónapokban a nemzetközi pénzügyi piaci környezet a kedvezőbb világgazdasági kilátások mellett fokozatosan javult, azonban a folyamat tartóssága továbbra is bizonytalan."

 

"A magyar gazdaság dinamikáját az erőteljesen zsugorodó belső kereslet, illetve az élénkülés jeleit mutató külső konjunktúra határozza meg. A háztartások a romló munkapiaci kilátások és a csökkenő hitelaktivitás következtében visszafogják fogyasztási kiadásaikat, miközben a vállalatok elhalasztják beruházásaikat és leépítik készleteiket. A külső kereslet élénkülése csak a hazai GDP visszaesésének mérsékléséhez volt elegendő. A fenti alkalmazkodási folyamat következtében csökkenő belső kereslet és az élénkülő külpiaci konjunktúra eredményeképpen a külső finanszírozási igény számottevően mérséklődött."

 

"Az elmúlt hónapokban a fogyasztói-árindex adatok a vártnál kedvezőbb képet mutattak. Az indirektadó-emelések ellenére is visszafogottan alakuló infláció elsősorban a kereslet-visszaesés fegyelmező erejének köszönhető. A Monetáris Tanács megítélése szerint az infláció középtávon jelentősen elmaradhat a 3%-os inflációs céltól."

 

"A munkaerő-piaci folyamatok azt mutatják, hogy a vállalatok a bérnövekedési ütem mérséklésével és létszámleépítéssel alkalmazkodnak a gyenge kereslethez. Az elhúzódó recesszióval és a várhatóan alacsony inflációs környezettel összhangban megállapított bérek segítik a munkahelyek megőrzését és a gazdaság gyorsabb kilábalását."

 

"A magyar gazdaság külső sebezhetősége akkor csökkenhet tovább, ha a külső egyensúly tartósan javul. A háztartások megtakarítási hajlandóságának emelkedése várakozásaink szerint továbbra is támogatja a külső egyensúly helyreállítását. Az ország sebezhetőségének mérséklése érdekében és a kitűzött költségvetési célok eléréséhez továbbra is rendkívül fegyelmezett költségvetési politika szükséges."

 

"A globális kockázatvállalási hajlandóság az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedett, ami a hazai pénzügyi eszközöktől elvárt hozamok csökkenéséhez vezetett. Fennáll a veszélye ugyanakkor annak, hogy a kockázatvállalási hajlandóság erősödésének üteme gyorsabb, mint amit a világgazdaság fundamentális tényezőinek javulása indokolna. A magyar gazdaság továbbra is sérülékeny, ami az előbbiekkel együtt a monetáris politika vitelében körültekintést indokol."

 

"A reálgazdasági és inflációs folyamatokat, valamint a kedvező kockázati megítélést mérlegelve a Monetáris Tanács az alapkamat csökkentése mellett döntött. További kamatcsökkentésre akkor kerülhet sor, ha az inflációs kilátások és az ország kockázati megítélése lehetővé teszi."

 

Az ülés rövidített jegyzőkönyve 2009. december 9-én 14 órakor jelenik meg.


Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás:

Távolról irányított betonüzemek: újabb fejlesztés az építőanyag-iparban

Az építőanyag-ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a megfelelő szakemberek megtalálása, a nyereségesség fenntartása és a vásárlói igények magas színvonalú kiszolgálása. A Duna-Dráva Cement (DDC) távvezérlésű rendszere ezekre a kihívásokra kínál új választ: a digitális vezérlőközpontból egyszerre több betonüzemben történő gyártás is irányítható. A fejlesztés azonban túlmutat a technológián: a termelés, a logisztika és a munkaszervezés összehangolásával a betonipar működését is új alapokra helyezi.
2026. 11. 06. 15:30
Megosztás:

Rekordon a kékgallérosok váltási kedve: már a fizikai dolgozók is 700-800 ezres béreket kapnak

Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group Holding toborzócég kutatásából. Ez döntően annak köszönhető, hogy sokan semmilyen, vagy legfeljebb alacsony béremelést kaptak az idei évben. A munkaerő megtartását ugyanakkor nemcsak a fizetés, hanem a munkába járás költségei és a béren kívüli juttatások is egyre inkább befolyásolják.
2026. 11. 06. 15:00
Megosztás:

Adj nevet a Miyawaki-minierdő kerti rokonának!

A 10 millió Fa Alapítvány új programot indít: a Miyawaki-minierdők kertre szabott változatát dolgozza ki a Nemzeti Faültetés Napja 2027 akciónap alkalmából.
2026. 11. 06. 14:30
Megosztás:

A Stripe nagyot lép: több mint 160 piacon fizethetnek kriptotárcákba a cégek

A Stripe újabb területen kapcsolja össze a vállalati pénzforgalmat a blokklánccal: a jogosult amerikai vállalkozások több mint 160 fogadópiacra küldhetnek stabilcoin-kifizetéseket, közvetlenül a címzettek kriptotárcájába. A szolgáltatás USDC- és OUSD-utalásokat támogat, a díjazása pedig kisebb összegeknél kedvezőbb lehet a vállalat közzétett SWIFT-díjánál. A nyilvános előzetes hozzáférésből ugyanakkor a New York államban működő cégek egyelőre kimaradnak.
2026. 11. 06. 14:00
Megosztás:

Olyan történt az októberi lakáspiacon, amire kevesen számítottak

Októberben tovább élénkült a hazai lakáspiac, a zenga.hu adatai szerint az ingatlanérdeklődések száma országosan és Budapesten is már csak 6 százalékkal maradt el a tavaly októberi szinttől. A fővárosban különösen látványos volt a fordulat, egyetlen hónap alatt 26 százalékkal nőtt az érdeklődések száma. A kereslet annak ellenére erősödött, hogy október végén az Otthon Startot a szigorúbb feltételekkel elérhető Wekerle Plusz váltotta fel.
2026. 11. 06. 13:30
Megosztás:

Szeptembereben 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 06. 13:00
Megosztás:

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás a háziorvosoknál, az oltási program keretében eddig 650 ezer adag vakcinát juttattak el a rendelőkbe - közölte az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 11. 06. 12:30
Megosztás:

Hivatalos végeredmény: az Egyetemista Lista nyerte meg a szerbiai parlamenti választást

Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia választási lista pedig 103 mandátumot szerzett az október 25-én tartott előrehozott szerbiai parlamenti választáson - közölte a szerbiai köztársasági választási bizottság (RIK), amely csütörtök este egyhangúlag elfogadta az előrehozott parlamenti választás hivatalos végeredményét.
2026. 11. 06. 12:00
Megosztás:

Hogyan hozhatod ki az autódból a legtöbbet? Így készítsd fel az eladásra

Amikor elérkezik a pillanat, hogy megválj az autódtól, a forgatókönyv elméletben rendkívül egyszerű: megállapítasz egy reális, mégis vonzó árat, feltöltöd a hirdetést a legnépszerűbb portálokra, majd várod a komoly érdeklődőket. A valóság azonban a legtöbbször nem ilyen zökkenőmentes: a mai használtpiacon jóval tudatosabbak a vásárlók, neked pedig alkalmazkodnod kell ehhez, ha nem szeretnéd hetekig vagy hónapokig nézni a ház előtt veszteglő járművet.
2026. 11. 06. 11:30
Megosztás:

Kriptopiaci vesztesek és nagy nyertesek a vérzivatarban

A Pieverse 13,42 százalékos emelkedéssel szakadt el a mezőnytől, miközben a LayerZero közel 12 százalékot veszített, és az Uniswap, az Ethena, az Aero, valamint az Ondo is súlyos mínuszba került. A kriptopiac 24 órás nyertes–vesztes listája ezúttal többet mesél a befektetői bizalom törékenységéről, mint egy általános altcoinraliról. ETF-indulás, tokenégetés, infrastruktúráért folyó verseny és kockázatcsökkentés rajzolja ki a háttérben zajló történetet.
2026. 11. 06. 11:00
Megosztás:

A fokozódó befektetői óvatosság közepette csökkentek az amerikai és a német állampapírhozamok

A fejlett kötvénypiacokon az amerikai és a német államkötvények iránt erősödött a kereslet, amit támogatott, hogy a technológiai részvények meredek esése a befektetőket a biztonságosabb eszközök felé terelte. Az amerikai 10 éves 5,5 bázisponttal 4,84%-ra, a 2 éves pedig 10,4 bázisponttal 4,48%-ra csökkent. Európában a 10 éves Bund hozama 4 bázisponttal 3,25%-ra mérséklődött, a 2 éves hozam pedig közel 4 bázisponttal került lejjebb.
2026. 11. 06. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai részvényindexek; jelentősen emelkedtek az olajárak

Az amerikai részvénypiacok a szerdai emelkedést követően jelentős eséssel zárták a tegnapi kereskedést: az S&P 500 4,4%-kal, a Dow Jones 3,4%-kal, míg a Nasdaq Composite 5,5%-kal gyengült. Utóbbi ezzel 2025 áprilisa óta a legnagyobb napi visszaesését szenvedte el, és több mint 10%-kal került október 6-i történelmi csúcsa alá.
2026. 11. 06. 10:00
Megosztás:

A technológiai és védelmi szektor gyengélkedése nyomás alatt tartotta az európai tőzsdéket

Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zárták a csütörtöki kereskedést. A STOXX 600 index 0,4%-kal csökkent elsősorban a technológiai és védelmi részvények visszaesésének következtében, miközben az emelkedő olajárak is rontották a piaci hangulatot.
2026. 11. 06. 09:30
Megosztás:

Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
2026. 11. 06. 09:00
Megosztás:

Jelentős átrendeződés folyik a világ autópiacán

Döntő átalakulás folyik a világ autópiacán. Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
2026. 11. 06. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás: