Miért szeretett ki Amerika a narancsléből?

Az amerikaiak immár egy évtizede évről évre kevesebb narancslét fogyasztanak, aminek eredményeként – a Nielsen adatai szerint – a sárga dzsúsz eladásai tavaly 15 éves mélypontra zuhantak, míg az egy főre jutó fogyasztás durván 40 százalékkal esett vissza. S a jelek szerint az idei év újabb negatív rekordot hozhat.

Miért szeretett ki Amerika a narancsléből?

Fél évszázaddal ezelőtt még fordított volt a tendencia: évről évre egyre több amerikai háztartás asztalára került reggel a narancslé. A csúcsponton a családok majdnem háromnegyede tartott narancslét a hűtőszekrényében – mutatott rá Alissa Hamilton 2009-ben megjelent könyvében (Squeezed: What You Don’t Know About Orange Juice). De az étkezési szokások megváltozása – a cukros termékek fokozatos száműzésével, illetve a reggelizésre fordított idő csökkenésével – és a narancslé-árak emelkedése jelentősen visszavetette a dzsúsz iránti keresletet.

 

Az 1940-es vége előtt a narancslé még nem volt széles körben elérhető. Azt eleinte frissen facsarva vagy üveges kiszerelésben vették, majd egyre inkább elterjedt a dobozos narancslé, amelyben ugyan a narancslét az előfőzés révén hosszabb ideig lehetett tartani, íze azonban borzalmas volt.

Ma csaknem fele annyi narancslét iszik egy amerikai, mint másfél évtizede (1 gallon=3,79 liter)


 

A II. világháborút követően élelmiszerkutatók egy csoportja új eljárások kifejlesztésével örökre megváltoztatta az amerikai narancslé-fogyasztási szokásokat. A dzsúszt felforralás/főzés helyett inkább enyhébb hőfokon addig melegítették, amíg a víz elpárolgott. Ezt követően adták hozzá aromákat/friss narancsot, ami friss zamatot kölcsönzött a nedűnek. Megszületett a koncentrátumból készült narancslé, ami tarolni kezdett. Egy főre jutó fogyasztása az 1950. évi 8 fontról (1 font=0,4536 kilogramm) tíz év alatt, 1960-ra 20 font fölé ugrott, a floridai narancslé-koncentrátum előállítása pedig az 1946. évi 226 ezer gallonról (1 gallon=3,79 liter) 1962-re 116 millió fölé ment – Robert A. Morris agrárközgazdász adatai szerint. 1970-re a floridai narancsok 90 százalékából készítettek dzsúszt, döntő többségüket koncentrátumból. A pasztőrözött, ivásra kész „nem koncentrátumból” (NFC Not From Concentrate) készülőként reklámozott lé népszerűségének növekedése még magasabbra vitte a narancslé-fogyasztást az 1980-as, 1990-es években.

Az amerikai narancslé-fogyasztás a 90-es évek végén járt a csúcsra


 

Mint már említettük, 1998-at követően kezdett csökkenni az amerikai narancslé-fogyasztás – dacára a népesség gyarapodásnak –, aminek következtében ma már az átlag amerikai jóval kevesebb dzsúszt iszik, mint 2000-ben.

Egy – „citrus zöldítő” néven ismert kórokozó (Liberibacter spp., mely több rovarközvetítővel is terjed) –, 2005-ben dél-Floridában pusztító kór tizedelte meg a termelést, aminek hatására csökkent a kínálat és növekedtek az árak. Mára szinte minden floridai narancsliget megfertőződött, ami azért óriási probléma, mert a déli állam adja az USA narancslé termelésének több mint 80 százalékát.

„Ez a legkétségbeejtőbb kérdés, amivel jelenleg az iparágnak szembe kell néznie” – véli Matt Salois, a Florida Department of Citrus vezető közgazdásza, mivel a jelenleg gyógyíthatatlan kór miatt több fa pusztul ki, mint amennyit ültetnek. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium, az USDA adatai szerint a narancsfa-populáció 2003 óta közel 25 százalékkal esett.

 

A narancsültetvények által fedett terület csökkenése szembetűnő


 

A narancsligetek ráadásul nemcsak ritkulnak, hanem egyre kevesebb termést is hoznak. A fertőzés miatt a fogyasztásra alkalmatlan narancsok aránya nő, a méretük csökken, ízük keserűbb, ami egyre inkább ahhoz vezet, hogy nem lehet belőlük dzsúszt készíteni. 

 

A narancsfák csökkenése és amiatt, hogy azok egyre kevesebb gyümölcsöt hoznak, a termesztés költsége is emelkedik: a Florida Citrus becslése szerint egy hold (acre) megművelése a 2000. évi 1500 dollárról mára a duplájára, 3000 dollárra ugrott. Ezzel párhuzamosan a narancslé nagykereskedelmi ára ugyancsak mintegy megkétszereződött.

A kínálat csökkenése miatt az amerikai narancsimport enyhén nőtt az utóbbi években, de az közel sem tudja kompenzálni a termelés kiesését. Csakhogy a világ többi részének narancs termését csaknem teljes egészében adó Brazíliának is megvan a maga problémája.

Igaz, a kínálatszűkülés kevésbé fájdalmas, mivel időközben az amerikaiak egyre kevesebbet reggeliznek, márpedig a narancslé hosszú éveken át elengedhetetlen tartozéka volt az amerikaiak első napi étkezésének. Míg a National Health and Nutrition Examination szerint 1971-ben még az amerikaiak 89 százaléka reggelizett, addig 2002-ben már csak 82 százalékuk, s valószínűleg ez az arány tovább csökken. „Különösen a fiatalok isznak reggelente narancslé helyett más italt” – hívta fel a figyelmet Salois. Az amerikaiak amúgy is egyre válogatósabb, jobban megnézik, milyen étellel, itallal táplálják magukat. Egyre többen fordulnak el a cukortól, amiben a narancslé bővelkedik. S már a dzsúszok C-vitamintartalma sem vonzerő, miután egy sor vitaminkészítmény, -tabletta elrágcsálásával is bevihető a szükséges mennyiség. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a narancslé-iparágat már évek óta folyamatosan támadják amiatt, hogy a „friss dzsúsz” nem is annyira friss gyümölcsből készül.

Szóval meglehet, hamarosan a narancslé luxusitallá válik, nem utolsósorban annak következtében, hogy az USA narancslé-kínálata folyamatosan csökken amiatt, hogy az éves narancstermesztés hamarosan 100 millió rekesz alá mehet – erre utoljára 1964-ben volt példa.

 

Egy rekesz narancs árának változása a qz.com előrejelzése szerint


 

Forrás: Conclude Zrt.


Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: