Milliókat lövünk az éterbe - van értelme ?

Az első kísérleti próbálkozások után 1958-tól a Magyar Televízió Széchenyi-hegyi adója 30 KW teljesítménnyel sugározta az M1 műsorát az úgynevezett VHF-1 - es sávban. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de erősen feltételezhető, hogy manapság azon tévénézők száma, akik kizárólag ezen a frekvencián képesek fogni az említett adást - a nullához közelít. Az adó energia- és fenntartási költsége havonta több millió forint.

vhfAz 1975-ös rekonstrukció során korszerűsítették a berendezést, s az újonnan épült 152 méter magas adóházba akkor modern, 20 kW-os adót telepítettek, ami ma is sugároz.

A VHF-1 esetében koránt sem beszélhetünk teljes lefedésről, hiszen a nagy teljesítmény ellenére megfelelő  minőségben csak Budapest néhány 10 km-es körzetben fogható.   (Mindössze még egy - jóval kisebb teljesítményű ilyen adó van nálunk, Nagykanizsa körzetében).


Az érintett vételi körzetben nincs olyan település, ahol ne lenne elérhető valamilyen   multi-csatornás  szolgáltatás.  Ha valaki  ragaszkodik  az ingyenes földi vételhez,  akkor  a  sokkal   kisebb   méretben   nagyobb nyereséget  biztosító antennával  vehető  magasabb  frekvenciás ( UHF 41.csatorna) sávszegmens használata kézenfekvő. Olyan TV készüléket, amely kizárólag VHF (R1-R12 csatorna) vevővel rendelkezik, kb. 35 éve gyártottak utoljára. Európában egy-két volt szovjet tagállam kivételével már  régen  beszüntették  ezt a fajta sugárzást gazdaságtalan, rossz minősegű mivolta miatt.

A nemzetközi szabályozás ezt a sávot évtizedekkel ezelőtt a amatőr rádiósok  számára  jelölte  ki  másodlagos  céllal,  ez  a  sáv  ugyanis különleges terjedési sajátosságai miatt kiválóan alkalmas kommunikációs kísérletekre.

Mivel itt  a műsorszórás a nagyvilágban már megszünt , ezért az 50MHz-es régiót mindenhol a rádióamatőrök használják. Ők olyan műszaki érdeklődésű emberek, akik az adott ország hatóságai által kiadott hivatalos engedéllyel rádió adó-vevő berendezéseket építenek,
üzemeltetnek, kísérleteznek és kapcsolatot létesítenek a világ más rádióamatőreivel. Számukra hosszú ideig Európában szinte egyedüliként tiltott volt e sáv használata a TV adó miatt.


Egyik budapesti amatőr rádiós a következő történetet mesélte:  "Egyik este egy román és egy lengyel kollegám társaságában egy kanadai és egy karib-tengeri rádióssal voltunk összeköttetésben rövidhullámon.
A tengerentúliak felvetették, hogy tegyünk egy kísérletet az 50MHz-es sávban. Nem akartak hinni a fülüknek mikor jeleztem, hogy én egyedül kimaradok az akcióból mivel nincs engedélyem arra a sávra, jóllehet a legmagasabb vizsgafokozattal rendelkezem. Ekkor először kellemetlenül éreztem magam, hogy Magyarországon vagyok."

Időközben kitartó emberek hosszú munkájának köszönhetően a hatóság engedélyezett egy kísérletet, mely a célt szolgált, hogy kiderítsék: az amatőr adások hány TV nézőnél okoznak interferenciát. Egyetlen panasz sem érkezett, amiből arra lehet következtetni, hogy gyakorlatilag ezt a vételi-sávot a nézők nem használják. Ennek  köszönhetően  korlátozva engedélyezték az amatőröknek a használatot, de a TV adó továbbra is teljes gőzzel üzemel napi 20 órában.


Az adó nagy teljesítményű kép-vivője olyan szélessávú interferenciát okoz, hogy a rádiósok számára lehetetlen a nagy távolságú vétel. Komplikált és költséges szűrőkkel próbálják kioltani a szörnyeteg jelét; kevés sikerrel.

Idén junius 29-én a parlamentet is megjárta az ügy. Petkó János független képviselő felszólalásában sürgette a sugárzás beszüntetését a már említett érvek alapján. Interpellációját így zárta:    "Mire jó e sáv sugárzásának fenntartása, amikor már elkezdődött a digitális földfelszíni sugárzás? A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy ezeket a sávokat a tévénézők nem használják, talán nem is ismerik őket.  Meddig  kell még milliókat fölöslegesen ellőni az éterbe ?"

Baja Ferenc államtitkár válaszában türelmet kért. Arra hivatkozott, hogy nem készítettek és nem is szándékoznak készíteni olyan felmérést mely meghatározná, hány néző használja a VHF-1-et. Méltatta ugyanakkor a rádióamatőrök tevékenységét és elismerte hogy jelenleg törvényi rendelkezés rögzíti, miszerint a digitális átállásnak 2011. december 31-éig kell megvalósulnia a digitális televízió-műsorok elérhetősége tekintetében, de addig nem szándékoznak leállítani a TV adót.


Még mindig nem értjük miért kell ezzel az utolsó pillanatig (még mindig több, mint két év) várni.  Egyáltalán - miért  kell  ezzel  már  évek  óta Európában egyedüliként várni, miközben milliók enyésznek el az éterben.


DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás: