Minimálbér 2021 - ennyit fogsz tisztán kapni belőle hó végén

Azt már megszokhattuk, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum összege évről évre emelkedik. A 2021-es minimálbér elfogadásának folyamata azonban a korábbi évektől eltérően folyt. Hogy miként zajlott ez a folyamat, azt az alábbiakban, a KCG Partners jogi szakértői összegzik.

Minimálbér 2021 - ennyit fogsz tisztán kapni belőle hó végén

Egyrészt – bár a KSH adatai alapján a bérdinamika 2020-ban sem csökkent – a koronavírus gazdasági hatásaira (is) tekintettel egy óvatosabb emelés született: a minimálbér 4 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 3,8 százalékkal növekszik. Másrészt, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 20/2021. (I. 28.) Kormányrendelet 2021. január 28-án került kihirdetésre, és az csak 2021. február 1-jével lép hatályba és az először márciusban, a februári bér kifizetésekor lesz érezhető.

Az évközi változtatás miatt kiemelt jelentősége van annak, hogy az egyes jogszabályok a minimálbér tárgyév elején vagy az évközbeni változásokat lekövetve tárgyhó elején érvényes összegét rendelik figyelembe venni. Az alábbiakban a minimálbér emeléssel kapcsolatos főbb közvetlen és közvetett hatásokat tekintjük át, különös tekintettel azok összegszerűségére, illetve az évközbeni változtatás alkalmazására.

Minimálbér és garantált bérminimum

2021. február 1-jétől főszabályként - a teljes munkaidő teljesítése esetén havibér alkalmazásakor- kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege bruttó 167 400 Ft, garantált bérminimumé pedig bruttó 219 000 Ft. A Kormányrendelet részletesen tartalmazza a heti-, napi- és órabérre, illetve a részmunkaidőre vonatkozó összegeket is ennek megfelelően.

Itt is érdemes megjegyezni, hogy a garantált bérminimum alkalmazásának feltétele, hogy a munkakör betöltése középiskolai végzettséghez, illetőleg középfokú szakképesítéshez legyen kötve és az adott munkavállaló rendelkezzen ezekkel a feltételekkel.

Adókedvezmények

A személyi kedvezmény - amely több, mint 100 ezer embert érint - 2021. január 1-jétől adóalap kedvezménnyé alakult, és az első házasok kedvezményét és a családi kedvezményt megelőző sorrendben érvényesíthető. A kedvezmény mértéke a minimálbér összege alapján kerül megállapításra (és elszámolásra) jogosultsági hónaponként, főszabályként a január 1-jén hatályban lévő minimálbér összege alapján. A pénzügyminisztérium azonban megerősítette, hogy az adókedvezmény számítása során már januártól alkalmazható a négy százalékkal megemelt összeg, így az már januártól 8.050 forintról 8.370 forintra nőtt. Hasonlóképp a három vagy több gyermeket nevelő munkaerőpiacra lépő nők után érvényesíthető adókedvezmény is már januárban a megemelt, 167 400 forint összegű minimálbérig vehető igénybe.

Vállalkozások

A minimálbér emelkedése egyéb ellátásokat és kötelezettségeket is érint, a teljesség igénye nélkül röviden áttekintjük e változásokat is cikkünkben. Egyéni vállalkozó és társas vállalkozó esetén a minimum társadalombiztosítási járulékfizetés (18,5 százalék) számításának alapja a tárgyhó első napján érvényes minimálbér/garantált bérminimum 100 százaléka. Így a társadalombiztosítási járulék fizetendő összege minimálbér után 30 969 Ft, garantált bérminimum után pedig 40 515 Ft.

Ugyancsak, egyéni vállalkozó és társas vállalkozók esetén a 15,5% mértékű szociális hozzájárulási adó és a - társas vállalkozók esetén - 1,5% mértékű szakképzési hozzájárulás számításának alapja a tárgyhó első napján érvényes minimálbér/garantált bérminimum 112,5 %-a.

*A Pénzügyminisztérium által közzétett tájékoztatás szerint ugyanakkor lehetőség lesz arra, hogy például az egyéni vállalkozók esetében a saját maguk után havonta fizetendő szociális hozzájárulási adó alapját 2021-ben is a korábbi, alacsonyabb minimálbér alapján számolják. Ezzel kapcsolatban az esetleges jogszabálymódosítás még nem jelent meg.

Mennyi lesz a nettó bérkifizetés a minimálbér után 2021 február 1. után?

Alsó- és felső határok

A természetes személy szociális hozzájárulási adó fizetési felső határa az év első napján érvényes minimálbér huszonnégyszerese, azaz a 2020-ban is hatályos és így kedvezőbb, 161 000 Ft x 24 = 3 864 000 Ft. Ez a szabály vonatkozik többek között a vállalkozásból kivont jövedelemből, az értékpapír-kölcsönzésből, az árfolyamnyereségből származó jövedelemből, illetve az osztalék után fizetendő szochó fizetési kötelezettségre. A munkaviszonyban foglalkoztatottak tekintetében meghatározott járulékfizetési alsó határ a tárgyhó első napján érvényes minimálbér 30%-a, tehát 2021. február 1-jétől 50 220 Ft után kell megfizetni a járulékokat, a szociális hozzájárulási adót, és a szakképzési hozzájárulást. Ugyancsak a tárgyhó első napján érvényes minimálbér 30%-át kell figyelembe venni a megbízási jogviszony (munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony) keretében történő munkavégzés esetén a biztosítás létrejöttének elbírálásához, ez alatt az alsó határ alatt nem keletkezik biztosítási jogviszony és így járulékfizetési kötelezettség sem.

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a minimálbér, illetve a garantált bérminimum emelésére még egy alkalommal van lehetőség 2021 során. A 2016-ban, 6 évre kötött bérmegállapodásban rögzítették a felek, hogy – feltéve, hogy 2020-ban a versenyszféra reálbér-növekedése meghaladta a hat százalékot – 2021. júliustól automatikusan további egy százalékkal emelkedhet a kötelező legkisebb keresetek összege, ha a szociális hozzájárulási adót további két százalékponttal, 13,5 %-ra csökkenti a kormány. Ebben az esetben júliustól a minimálbér bruttó 169 ezer, a bérminimum 221 200 forint is lehet.

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás:

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás:

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.
2024. 03. 28. 13:30
Megosztás:

Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében

A Delta Technologies Nyrt. ma közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 %-kal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. Ráadásul a célul kitűzött éves tervnek közel 60 százaléka teljesült az üzleti év első felében, igaz, szezonálisan általában is ez az első hat hónap az erősebb.
2024. 03. 28. 13:00
Megosztás:

Fagyállónak bizonyult a Velencei-tavi lakáspiac

Míg a Balaton partján az átlagosnál is súlyosabb volt a forgalom visszaesése tavaly, addig a közeli Velencei-tónál kifejezetten jól alakult az év; Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadójának elmondása szerint 2023-ban „rekordközeli” volt a bevételük. Főleg családi házakat tudtak eladni a 60-80 millió forintos ársávban. A 100 millió forint feletti ingatlanokra csekély volt a kereslet, de ha akadt valami kuriózum, például egy jól megépített nádfedeles ház, arra találtak vevőt. Jellemzően nem üdülőket, hanem állandó lakhatási lehetőségeket kerestek a vásárlók.
2024. 03. 28. 12:30
Megosztás:

Zöldenergiával működik az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának alappillére a fenntarthatóság, ezért jelentősen csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását. 2024. január 1-jétől az E.ON Hungária Csoport csaknem hetven ingatlana megújuló forrásból származó zöldenergiával működik. Az elmúlt év végén megkötött zöldenergia-szerződés lefedi az E.ON saját tulajdonú telephelyeit, üdülőit, egyes ügyfélszolgálati irodáit, és több bérelt ingatlanát is.
2024. 03. 28. 12:00
Megosztás:

MOL: részvény felminősítés és célármódosítás

Az Erste Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig a korábbi 2.870 forintról 3.450 forintra emelte.
2024. 03. 28. 11:30
Megosztás:

345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el 2023-ban az MBH Bank

Kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-as évet az MBH Bank: korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 345,3 milliárd forint lett, amely 118,8%-kal magasabb a 2022-es eredményeknél. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1%-ra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója 22,1%-ra emelkedett az időszak során. A társaság mérlegfőösszege a 2022. év végi értéket közel 500 milliárd forinttal meghaladva, mintegy 11 107 milliárd forintra nőtt. A bankcsoport már meglévő, több szegmensben piacvezető pozícióját az év során tovább erősítette sikeres akvizíciók révén, amelyek mind ügyfél-, mind betét- és hitelállomány tekintetében további növekedést hoztak.
2024. 03. 28. 11:00
Megosztás:

Következő generációs intercity villamos motorvonatok beszerzéséről szerződött a Stadler és a GYSEV

9+4 db intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a Stadler és a GYSEV Zrt. A járműveket az üzemeltető vasúttársaság 2027-től a Sopron-Budapest, illetve a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. Az új, kétáramnemű járművek nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd. A szerződés aláírásának vasúttörténelmi jelentősége is van, ugyanis új intercity motorvonatokat utoljára pontosan 30 éve szereztek be Magyarországon.
2024. 03. 28. 10:30
Megosztás: