Mol kontra Surgutneftegas - intézkedés nélkül zárult a felügyeleti vizsgálat

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hétfőn közzétett határozatában intézkedés alkalmazása nélkül lezárta a Mol Nyrt. törzsrészvényeivel kapcsolatos tevékenységeket vizsgáló piacfelügyeleti eljárást. A felügyelet az orosz Surgutneftegas tulajdonszerzését vizsgálta.

A felügyelet a honlapján közzétett határozat szerint a Molban - mint nyilvánosan működő részvénytársaságban - a 2009. március 29-i, a törvényben meghatározott százalékos mértéket átlépő, szavazati jogot biztosító részvények elidegenítése és megszerzése kapcsán indított hivatalból közigazgatási hatósági – piacfelügyeleti – eljárást.

 

Az eljárás célja a határozat szerint annak megállapítása volt, hogy a tranzakciókhoz köthető egyes, bármely piaci szereplő magatartása során sérültek–e a bennfentes kereskedelem, illetve a piacbefolyásolás tilalmát kimondó törvényi rendelkezések. A felügyelet az eljárás során - egyebek mellett - több esetben nemzetközi jogsegélykérelemmel fordult külföldi társhatósághoz is.

 

Az OMV tavaly márciusban a Mol-ban lévő teljes, 21,2 százalékos részesedését eladta a Surgutneftegas-nak (Szurgutnyeftyegaz), Oroszország egyik legnagyobb kőolaj- és földgáz-ipari konszernjének. Az ügylet értéke az OMV közleménye szerint 1,4 milliárd euró volt. Ezt követően a Mol és a Surgutneftegas részvényeinek árfolyama is emelkedett a tőzsdéken.

 

Binder István, a PSZÁF szóvivője tavaly áprilisban az MTI-nek elmondta, hogy a felügyelet vizsgálja az ügylet szabályosságát; a vizsgálatot a Mol panasza alapján indították azért, hogy kiderüljön, a tőkepiaci normák passzusai nem sérültek-e a tranzakció nyomán. A Mol a tranzakciót követően bejelentette, hogy ellenséges felvásárlásnak tekinti a Surgutneftegas tulajdonszerzését, a magyar kormány pedig jelezte, hogy meg kívánja védelmezni a Mol függetlenségét. Szergej Smatko orosz energiaügyi miniszter a múlt héten azt mondta, hogy az orosz hatóságok továbbra is támogatják a Surgutneftegast a Mol-ügyben, s miként a múltban, a jövőben is konzultálni fognak a magyar és az Európai Uniós vezetéssel.

 

A miniszter szerint az ügylet átlátható volt, és megfelelt minden európai szabálynak, a magyar hatóságok pedig nem szolgáltattak Oroszországnak semmilyen olyan dokumentumot, amely alátámasztotta volna az üzlet törvénytelen voltát. A magyar kormányszóvivő ezzel kapcsolatban az MTI-vel a múlt héten azt közölte: a magyar kormány többször jelezte orosz partnerének, hogy támogatja a Mol meghirdetett stratégiáját, amelynek egyik kulcseleme a társaság függetlenségének megőrzése.

 

A befektetésről Vlagyimir Bogdanov, a Surgutneftegas elnöke az idén március közepén annyit mondott, elégedett az üzlettel és a részvénycsomagot nem kívánják áruba bocsátani. Emlékeztetett azonban arra is, hogy a Surgutneftegas még nem tett szert jövedelemre a befektetésből. Tavaly, nem sokkal a csomag megvásárlása után a Mol úgy döntött, hogy nem fizet osztalékot, noha egy évvel korábban a jóval csekélyebb eredményének 40 százalékát osztotta szét a részvényesek között. A Mol az idén szintén azt javasolja részvényeseknek, hogy a cég ne fizessen osztalékot.

 

A Surgutneftegas idén sem szavazhat a Mol Nyrt. április 29-i éves rendes közgyűlésén, mivel tulajdonosként nem szerepel a már lezárt részvénykönyvben, s nagy valószínűséggel az eseményen még megfigyelőként sem vesz részt. A részvételhez a jogot ugyanis addig nem szerezhette meg, amíg tartott a felügyeleti vizsgálat. Az egyik orosz befektetési társaság elemzője nemrég a Kommerszantnak nyilatkozva nem tartotta kizártnak, hogy a konszern tárgyalásokat kezd a részvénycsomag eladásáról, ha meggyőződik arról, hogy az idén sem tud részt venni a közgyűlésen.

 

Egy másik szakértő ehhez hozzátette, hogy a Surgutneftegas akkor sem tudna hatással lenni a Mol irányítására és döntéshozatali folyamataira, ha jelen lenne a közgyűlésen, mivel a magyar konszern alapszabálya egy részvényes szavazati jogát a szavazatok legfeljebb 10 százalékában korlátozza. A Molban való tulajdonszerzéssel kapcsolatban nem ez volt az első felügyeleti vizsgálat: 2007-ben az oroszoknak a pakettet eladó osztrák OMV olajipari cég felvásárlási kísérleteit is elemezte a hatóság, amelynek nyomán a Molt és az OMV-t is bírsággal sújtotta.


A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás: