NATO - Nem kell újabb hidegháború!

A NATO nem akar újabb hidegháborút és el kíván kerülni minden összetűzést Oroszországgal, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a párbeszéd folytatódjon Moszkvával - jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a katonai szövetség tagországai külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozására érkezve kedden.

NATO - Nem kell újabb hidegháború!

Stoltenberg hangsúlyozta, amikor a feszültség növekszik, akkor még nagyobb szükség van a józan politizálásra és az építő jellegű, előremutató párbeszédre.
    

Az eredményesebb párbeszéd elérése lenne az első lépés a katonai tömb és Oroszország között kialakult feszültség csökkentéséhez. Arra hívta fel a figyelmet, hogy védelemre és párbeszédre van szükség a NATO és Oroszország viszonyában, nem pedig védelemre vagy párbeszédre.
    

Kijelentette, a NATO minden körülmények között folytatni kívánja a párbeszédet és diplomáciai eredményeket kíván elérni a konfliktusok elkerülése érdekében. Ezért a katonai szövetség minden lehetőséget megragad, hogy a párbeszéd folytatódjon, noha véleménye szerint szerencsésebb lenne egy kevésbé támadó hangnemű kommunikáció Moszkva részéről.
    

Elmondta, a NATO és Oroszország között több nyitott kérdés van, amelyekről minél hamarabb beszélni kell a feszültség további fokozódása elkerüléséért. Ilyen a szíriai szerepvállalás, vagy a kelet-ukrajnai helyzet.
    

A jó viszony és a párbeszéd megteremtéséért az észak-atlanti szövetség folytatja vállalt kötelezettségei végrehajtását és fokozza katonai műveleteinek átláthatóságát.
    

A NATO kizárólag válaszokat ad Oroszország lépéseire és alapszabályában foglaltak szerint védelmi szempontok szerint erősíti eszközeit a konfliktusok elkerülése érdekében - húzta alá a főtitkár.
    

A NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozásának központjában mindezért az európai NATO-tagországok és az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió kapcsolatainak áttekintés szerepel, mivel az együttműködés erősítése elengedhetetlen a fenyegető kihívások megelőzéséhez és a béke megőrzéséhez - tette hozzá a Stoltenberg.


Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás: