NGM - 1.089 milliárd forint hiány az első kilenc hónapban

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege az idén szeptemberben 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt, az első kilenc havi deficit 1.089,1 milliárd forint, az éves előirányzat 125,1 százaléka volt - közölte honlapján az előzetes adatokkal megegyezően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

Szeptemberben a központi költségvetés 5,4 milliárd forint többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 8,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 4,2 milliárd forintos deficittel zártak. Az államháztartási deficit 2009 szeptemberében - önkormányzatok nélkül - 145,9 milliárd forintot, a tavalyi év első kilenc hónapjában 1.058,5 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 114,5 százalékának felelt meg.

 

A tavalyi év azonos időszakában az államháztartás hiánya az egész éves tényleges összeg 114,5 százalékát tette ki. Ezen belül a központi költségvetés hiánya a 2009. szeptember végi 116,1 százalékos arányhoz képest most az egész évre tervezett költségvetési hiány 130,2 százalékát teszi ki. Az Orbán-kormány nem változtatta meg az előző kormány államháztartási előrejelzését 2010-re, ami pénzforgalmi szemléletben 870,3 milliárd forintot, a GDP 3,3 százalékával egyenlő összeget tesz ki - közölte az NGM honlapján Banai Péter az MTI kérdésére.

 

A megbízott helyettes államtitkár azt is rögzítette, hogy érvényben van az Európai Unió eredményszemléletű módszertana szerint (ESA) kitűzött, GDP arányosan 3,8 százalékos hiánycél is. A központi költségvetés szeptemberi bevételei közül általános forgalmi adóból 151 milliárd forint érkezett költségvetésbe, amely az elmúlt év azonos hónapjához képest 10 milliárd forinttal, 6,8 százalékkal magasabb.

 

A 84 milliárd forintos jövedéki adóbevétel 50 százalékkal meghaladja az egy évvel ezelőttit, amely azzal magyarázható, hogy a dohánytermékek esetében az egy évvel korábbinak mintegy ötszöröse, 28,5 milliárd forint összegű jövedéki adó folyt be a költségvetésbe. A tavaly júliusi adóemelést megelőző készletezés miatt a bázis hónap kiugróan alacsony bevételt produkált és ehhez képest tapasztalható az idei növekedés.

 

A személyi jövedelemadó összege szeptemberben 140,1 milliárd forint volt, ez a bevétel 8 milliárd forinttal, 5,4 százalékkal kevesebb a 2009. év szeptemberi bevételénél, amelyben kiemelt szerepet játszott a 2010. évre megvalósított adócsökkentés hatására felmerülő bevételkiesés. A pénzügyi szervezetek különadója címen – melyet az adózóknak először szeptemberben kellett fizetniük – 55,9 milliárd forint bevétel keletkezett a központi büdzsében.

 

Az NGM az államháztartás gyorsmérlegének publikálásakor október elején közölte: a pénzügyi szervezetek különadójának befizetési határideje szeptember 30-a volt, így a bevétel egy része csak október 1-jén realizálódott, a kincstár információja szerint ez mintegy 31,1 milliárd forint. Ugyancsak növelte a bevételeket a bányajáradék bevételi mérlegsoron a Mol 35,8 milliárd forintos, az Európai Bíróság döntése alapján végrehajtott befizetése.

 

Az NGM honlapján közölt tájékoztató szerint a szaktárca október-novemberben deficitet vár az államháztartásban, decemberben ugyanakkor - köszönhetően a különadók hatásának is - várhatóan jelentős szufficit alakul ki. Az iszapkatasztrófával kapcsolatok költségeket jelen pillanatban a katasztrófa-elhárítás saját költségvetéséből fedezi, többek között éppen emiatt került a parlament elé az a törvénymódosítási javaslat, hogy a Mol 35,2 milliárd forintos befizetésével a költségvetés általános tartalékát emeljék meg, amelyből később megtéríthetők a kárelhárítás költségei - közölte újságírói kérdésre Banai Péter megbízott helyettes államtitkár.

 

Arra a kérdésre, hogy milyen célokra használja fel a kormány az idei 161 milliárd forintnyi válságadót és a 60 milliárd forintnyi nyugdíjpénztári járulékvisszatartást, Banai Péter elmondta: több adónemnél a költségvetésben tervezetthez képest jelentős alulteljesülés várható. Az idei évben várható különadók, illetve a visszatartott magánnyugdíj-pénztári járulék jelentős részben ezt pótolják.

 

Ezen kívül az előre nem látható egyes kiadások (például a természeti katasztrófák) fedezetét és egyidejűleg a 3,8 százalékos hiánycél teljesülését szolgálják - tette hozzá. Az általános tartalékban jelenleg mintegy 6,5 milliárd forint áll rendelkezésre - válaszolta egy kérdésre a költségvetésért felelős megbízott helyettes államtitkár.


Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás: