NMHH Médiatanács: 77,7 millió forint rádiós hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítésére

Huszonöt kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádió összesen 77,7 millió forintot kap a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését támogató pályázatának köszönhetően. A testület eheti ülésén döntést hozott reality műsorok és televíziós magazinműsor kapcsán érkezett bejelentésekről is, valamint hat idei hazai filmszemle legjobbjainak díjazásához is hozzájárult – összesen több mint 12 millió forinttal.

NMHH Médiatanács: 77,7 millió forint rádiós hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítésére

Rádiós döntések


Huszonöt sikeres pályázattal kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádiók összesen 77,7 millió forint támogatást kapnak a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programja hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését ösztönző 2018-as pályázatának negyedik, utolsó fordulójában. Hírműsor kategóriában eredményesen pályázott a kecskeméti Gong Rádió; a miskolci Európa Rádió, a debreceni, a kiskunfélegyházi és a salgótarjáni Rádió1; az Érd FM 101.3; a Gyula és a Sárvár Rádió, a hódmezővásárhelyi Rádió 7; az FM7 Eger; a karcagi Aktív Rádió 93,8; a kisvárdai Friss FM, a szentesi Rádió 451; a gyomaendrődi Rádió Sun, valamint a nyíregyházi 99,4 Sunshine FM. Szolgáltató magazinműsorok gyártására támogatáshoz jutott a fővárosi Karc FM, a komlói és a soproni Rádió1, a kiskőrösi Kunság Rádió, a nyíregyházi Best FM, a Bajai Rádió, a Berettyó Rádió, a tatabányai Forrás Rádió és a kalocsai Koronafm100. Tematikus magazinműsorokat készíthet a kiskunfélegyházi Rádió Smile.


Tatabánya 107,0 MHz-es, a Székesfehérvár 106,6 MHz-es és a Dabas 93,4 MHz-es helyi rádiós frekvenciák pályázati eljárásaiban egy-egy ajánlat érkezett, amelyek alaki vizsgálata után a Médiatanács nyilvántartásba vette az első két frekvencia esetében a Karc FM Média Kft.-t, utóbbinál pedig a Dabas Sportcsarnok Nonprofit Kft.-t. Az eljárások a tartalmi vizsgálattal folytatódnak.


Hozzájárult a testület, hogy a VLNC FM Rádió Kft. – két hónap halasztással – legkésőbb április 28-án kezdje meg médiaszolgáltatását a Székesfehérvár 101,8 MHz helyi frekvencián. A tanács engedélyezte a Mambó Rádió Kft. hasonló kérelmét is, amely így a Kaposvár 99,9 MHz jogosultságon legkésőbb június 2-án kezd műsort sugározni.


Médiafelügyeleti döntések


Állampolgári bejelentésre vizsgálta a Médiatanács a Life TV február 1-i Szerelem első látásra című reality műsorát, amelyben két férfi vakrandiját mutatták be – a panasz szerint „a nyugalom megzavarására alkalmas módon”, „a homoszexualitást propagálva”, korhatár-besorolás nélkül. A Médiatanács megállapította, hogy az egyébként 12-es kategóriában közzétett műsorszám témaválasztása önmagában nem indokolja a magasabb kategóriába sorolást; az egyes alkotásokat mindig egészében, összehatásában kell értékelni, figyelemmel azok feldolgozásmódjára és az általuk közvetített üzenetre. Miután a műsorban a szexualitás vagy egyéb káros tartalom sem képekben, sem verbális formában nem jelent meg, és az az ismerkedést, az alakuló kapcsolatot a 12 és 16 éves kor közötti korosztály érettségi szintjének megfelelő módon mutatta be, így a Médiatanács nem indít eljárást a szolgáltatóval szemben.


A hatósághoz több bejelentés érkezett az M5 csatornán január 16-án sugárzott Ez itt a kérdés… című műsorral kapcsolatban is, amelyek többek között gyűlöletkeltőnek és kirekesztőnek találták a homoszexuálisok „gyógyításáról” szóló műsorszámban elhangzottakat. Ennek kapcsán a Médiatanács megállapította, hogy a műsorszámban elhangzottak tudományos megalapozottságát nem vizsgálhatja a testület médiaigazgatási jogi eszközökkel, hanem csak a feldolgozásmód, a lehetséges hatás, a sugallt üzenet vethet fel jogsértést. A hatósági vizsgálat eredménye szerint a műsorszám, bár a széles körben elfogadott nézetekkel ellentétes véleményt hangoztatott, nem vonta kétségbe a homoszexuális személyek egyenlő emberi méltóságát, semmiféle degradáló, gúnyos vagy pejoratív kifejezést nem használt rájuk nézve, agresszió vagy támadó megnyilvánulás nem jelent meg a más szexuális irányultságú személyekkel szemben, és a műsorszám nem érvelt az érintett csoport tagjainak kirekesztése ellen sem, ezért a Médiatanács nem indít eljárást az ügyben. Maga a témaválasztás – a feltétel nélküli elfogadás helyett az önkéntes változni akarás segítése –, nem vet fel jogsértést. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a szólás védelme nem tagadható meg azon az alapon, hogy az sérti mások érzékenységét, nézeteit, vagy azt egyesek bántónak, megalázónak érezhetik, mert az Alaptörvény a szólást annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Médiatanács nem indít eljárást állampolgári bejelentés alapján az Exatlon Hungary TV2-n látható január 22-i adása miatt sem, amelyben az egyik csapat két szereplője indulatosan kérte számon egy harmadikon a játékhoz való hozzáállását. A hatóság megállapította, hogy a konfliktust megfelelően ellensúlyozta a műsorvezető, a többi csapattárs és az ellenséges csapat tagjai egyaránt: mindannyian rosszallásukat fejezték ki az esettel kapcsolatban. A műsorszám korhatári besorolása is megfelelő volt – 12 éven aluliaknak nem ajánlott –, és nem sértette meg az emberi méltósághoz való jogot sem.


A Rádió Törökszentmiklós szolgáltatójára 10 ezer forintos, a székesfehérvári Táska Rádió szolgáltatójára 30 ezer forintos, a ceglédi Mária Rádió szolgáltatójára pedig 100 ezer forintos bírságot rótt ki a Médiatanács, mert a rádiók egy-egy év végi adáshéten számos pontban eltértek a hatósági szerződésükben rögzített vállalásaiktól, illetve a vonatkozó törvényi előírásoktól.

Mindhárom rádió a vállaltnál kevesebb szöveget tett közzé, két rádió kevesebb közszolgálati és a helyi közélettel foglalkozó, mindennapi életet segítő műsorszámot sugárzott a szükségesnél, de volt olyan rádió is, amely egyáltalán nem közölt hírműsorokat a vizsgált adáshéten törvényi kötelezettsége ellenére. 


A grémium a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét – köztük a szolgáltató által korábban elkövetett azonos tárgyú jogsértéseket és a veszélyeztetett korosztályra vonatkozó közönségarányokat is – figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmény adott formáját, mértékét.


Filmfesztiválok támogatása 12,1 millió forinttal


A testület összesen hat hazai filmes fesztivál támogatásáról döntött. A tanács a március végi 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon három kategória nyerteseinek 500-500 ezer forintot, az áprilisi Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon a magyar rövid gyermekfilm kategória legjobbjának szintén félmillió forintos pénzdíjat ajánlott fel. A Médiatanács közreműködik a szombathelyi VI. Savaria Filmszemlén is májusban, ahol négy kategória dobogós helyezettjeit összesen kétmillió forinttal támogatja. Az augusztus végi szatmárcsekei V. Kulturális Filmek Fesztiválján a legjobb alkotást készítő filmeseket 800 ezer forinttal, a 16.

Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál három versenykategóriájának legjobbját összesen hárommillió forinttal díjazza a tanács. Az október közepi szolnoki Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál három díjához és a fesztivált népszerűsítő logófilmpályázat elismeréséhez a testület összesen 4,3 millió forinttal járul hozzá.


A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után válnak nyilvánossá.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: