Nagy eséssel indították a hetet az európai tőzsdék
Kedden külön rosszat tett a friss kínai statisztika, amely az export és annál is inkább az import növekedésének jelentős lassulását jelezte a múlt hónapról, vagyis azt, hogy a kínai belső piac világgazdasági húzóereje lanyhult. A nap fő vesztesei a pénzügyi, a nyersanyag- és az energiaipari, valamint a járműipari részvények voltak.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 2,31 százalékos visszalépéssel 1.027,95 ponton, tízheti mélységben zárt, 2,65 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 128,12 pontos, 2,24 százalékos süllyedéssel 5.595,55 ponton zárt, 0,42 százalékkal magasabban, mint a múlt év végén. A frankfurti DAX-30 168,83 pontos, 2,49 százalékos mínusszal 6.606,43 ponton végzett, 12,00 százalékkal az év végi értéke fölött. Párizsban a CAC-40 102,21 ponttal, 3,08 százalékkal 3.217,60 pontra gyengült, ez 1,83 százalékkal jobb az év véginél.
Az euró kissé 1,31 dollár alá csúszott, estefelé 0,27 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint hétfő este. A svájci frankhoz képest a közös valuta 1,20 frank fölött maradt, 0,02 százalékos napi romlással. Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 120,76 dollárba került, 1,91 dolláros napi árveszteséggel. Az arany ára unciánként (31,1 gramm) 11,90 dollárral 1.632,20 dollárra apadt azonnali szállításra Londonban. Az arany olcsóbb, mert a Fed politikája miatt kisebb inflációra van kilátás, ettől erősebb a dollár is.