Néhány év alatt másfélszeresére nőtt a rokkantak foglalkoztatási aránya – Mi van a számok mögött?

Míg az ezredforduló környékén 12, jelenleg mintegy 18 százaléka tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon a gazdaságilag aktív, megváltozott munkaképességű személyeknek. Miközben ez az arány még mindig jóval elmarad az EU 40-50 százalék közötti átlagtól, kérdés az is, hogy az érintettek visszatérése a munkaerőpiacra mennyire lesz tartós, hiszen döntő többségük a jelenleg futó hazai és uniós bérköltség-támogatással tudott elhelyezkedni.

A Trenkwalder alábbi összegzésében azt is bemutatja, hogy miközben az újonnan rokkanttá nyilvánítottak száma nyolc év alatt kevesebb mint a felére esett vissza, jelentősen átrajzolódott a munkaképességet befolyásoló különféle szervi bajok előfordulási gyakoriságának térképe is.

 

Magyarországon mintegy 750 ezer megváltozott munkaképességű személyt tartanak nyilván, közülük 185 ezer a gazdaságilag aktív, e csoporton belül pedig mintegy 140 ezret foglalkoztatnak (az összes rokkant 18,6 százaléka). A megváltozott munkaképességűek közül a legnagyobb arányban a nyugat-dunántúli megyékben, Budapesten és a Dél-Alföldön tudnak elhelyezni (20-22 százalék), míg Észak-Magyarországon és a Közép-Dunántúlon mindössze 13-15 százalék között mozog ez az érték.

 

„Az ellátási adatokból arra következtethetünk, hogy az elmúlt három évben éves átlagban 14-16 ezer fő került ki az egészségkárosodáson alapuló ellátások valamelyikéből, döntően a munkaerőpiacra – magyarázza Balog Lajos, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetője. – Ebben nagy szerepe van annak, hogy az elmúlt években a különféle járulékkedvezmények, foglalkoztatást segítő támogatások és a cégek számára megspórolható, 2010 óta drasztikusan megemelt rehabilitációs hozzájárulás miatt megnőtt a kereslet a megváltozott munkaképességű munkavállalók iránt.”

 

Amennyiben egy 25 fősnél nagyobb létszámmal működő társaság a teljes munkaerő-állományának legalább 5 százalékát megváltozott munkaképességű munkatársakkal tölti fel, nem kell befizetnie a hiányzó létszám után munkavállalónként fizetendő csaknem egymillió forintos éves rehabilitációs hozzájárulást. A rehabilitációs kártyával foglalkoztatott dolgozók munkabérei után pedig nem kell szociális hozzájárulást fizetni a cégeknek. 2014-ben 7,053 milliárd forint befizetését spórolták meg így a cégek átlagosan 28 800 munkavállaló után, de 2015 februárjában már 30 191 fő után vett igénybe összesen 589,4 millió forint kedvezményt a 8517 érintett munkaadó.

 

Szigorodó bizottságok – megcsappant az új rokkantak száma

Az elmúlt 10 év igen jelentős fejleménye, hogy az aktív lakossághoz képest jelentősen visszaesett a 10 ezer aktív korúra jutó új rokkantak száma. Míg 2005-ben ez a szám országos szinten 56 volt, 2013-ban már kevesebb, mint a fele, mindössze 25. Bár ebben az időszakban 4,2-ről 4,3 millióra növekedett a hazai népesség gazdaságilag aktív csoportjának létszáma, a változás oka elsősorban nem a viszonyítási alap változásában, hanem a több lépcsőben bevezetett rehabilitációs reformban keresendő. Ennek során ugyanis a bizottságok a korábbinál szigorúbb, és több szempontot figyelembe vevőprotokoll alapján járnak el illetve az ellátások megállapításánál is szigorúbb feltételeknek kell megfelelni, ami eleve sokakat eltántorít a vizsgálatra jelentkezéstől is.

 

Érdekes módon nyolc év alatt a rokkantosítás területi jellemzői is alapvetően átrendeződtek. Míg 2005-ben arányaiban a legtöbb rokkant Tolna, Csongrád, Békés és Baranya megyékben jelent meg (77-90 fő/10 ezer aktív korú), addig 2013-ban már Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Somogy és Komárom-Esztergom ( 34-40 fő/ 10 ezer aktív korú) megyék kerültek a lista elejére. Az új rokkantak aránya mindkét időszakban Hajdú-Bihar megyében és Budapesten volt a legalacsonyabb. A legnagyobb csökkenés Tolna megyében (90-ről 27-re), illetve Bács-Kiskun megyében (70-ről 19-re) következett be.

 

A leszázalékolás vezető betegségcsoportjai a keringési rendszer betegségei, a daganatos betegségek, a pszichiátriai jellegű betegségek, illetve a mozgásszervi megbetegedések. Az alábbi táblázatban összefoglaljuk, hogy az egyes betegségcsoportok a megváltozott munkaképességűvé nyilvánítás folyamatában mely hazai területeken fordulnak elő a legsűrűbben:

 

Zárójelben a 10 ezer aktív korúra jutó új rokkantak száma

2005

2013

Keringési rendszer betegségei

Tolna (35,2), Csongrád (29,1)

Szabolcs-Szatmár-Bereg (11), Jász-Nagykun-Szolnok (9,4)

Daganatos betegségek

Nógrád (14,5), Csongrád (13,9), Békés (13,6)

Szabolcs-Szatmár (6,9) Komárom-esztergom (6,5),

Pszichiátriai betegségek

Dél-Magyarország: Csongrád (15,3), Bács-Kiskun (13,9), Békés (13,8), Baranya (13,1)

Szabolcs-Szatmár-Bereg (8,9), Somogy (8,2), Békés (7)

Források: Országos Orvosszakértői Itézet (2005); Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (2013) jelentései

 

Új jelenség a foglalkoztatottak megváltozott munkaképességűvé nyilvánítása

Míg korábban a rokkanttá nyilvánítást elsősorban a munkahellyel nem rendelkezők kezdeményezték (akár azért, mert a betegség miatt meghiúsult a további munka lehetősége, akár, mert a munkanélkülivé vált személy számára ez alternatív jövedelmi forrást jelentett), ma már évente több ezer aktív munkavállaló vesz részt a munkáltatók által finanszírozott rehabilitációs auditokon annak érdekében, hogy az így feltárt betegség nyomán hozzájuthassanak a jogosan járó kedvezményekhez.

 

„Tapasztalataink azt mutatják, hogy egy ilyen audit során az állomány összetételétől függően a munkatársak akár több mint 5 százalékáról is kiderülhet olyan tartós egészségügyi probléma, amely őt és cégét is kedvezményekre jogosíthatja – tájékoztat, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetője. – Ez a mérték már a befizetett teljes rehabilitációs hozzájárulás teljes összegének megtakarítására elegendő. Előfordulhat, hogy bár a munkavállaló és a munkáltató is ismerik a problémát, de azért nem élnek a jogszabály által biztosított lehetőségekkel, mert nincsenek tisztában azzal, hogy ez milyen jelentős kedvezményeket biztosíthat számukra.”

 

További pozitívum, hogy a munkavállaló ilyen esetben az érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget vonhat le az összevont szja-adóalap adójából. Fontos tudni, hogy a kedvezmény visszamenőlegesen is jár a fogyatékosság vagy a betegség diagnosztizálásának napjától kezdve, 5 évre visszamenőleg.

 

Mivel a súlyosabb betegségek beazonosítását a rehabilitációs átvilágítás idejére már egyéb úton felderítik, ezekben az esetben a leggyakrabban mozgásszervi, illetve keringési betegségek meglétére derül fény. Ugyanakkor egyre gyakoribb az olyan problémák beazonosítása is, mint a cukorbetegség, különféle immunbetegségek, vagy éppen a Crohn-betegség. Ezekről gyakran az érintettek sem tudják, milyen anyagi támogatásra jogosítanak.

 

 

 


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: