Nem enyhül a járvány Romániában

Romániában naponta több mint háromszáz embert diagnosztizálnak koronavírus-fertőzéssel, ezért továbbra is zárva maradnak a beltéri vendéglátóhelyek, a kormány elhalasztotta a lazítások július elsejére várt negyedik szakaszát.

Nem enyhül a járvány Romániában

A stratégiai kommunikációs törzs szerdai jelentése szerint az utóbbi 24 órában újabb 326 embernél mutatták ki a fertőzést, ami az utóbbi két hét adatsorát tekintve már átlagosnak számít. A járvány továbbra is átlagosan 16 áldozatot követel naponta, és az intenzív osztályon ápolt koronavírusos betegek száma is 222-re emelkedett, ennél többen csak május első felében szorultak lélegeztetőgépre.
   
Romániában április 29-én tetőzött a járvány, amikor több mint 7700 aktív fertőzött volt kórházban. A két hónapos rendkívüli állapotot május 15-én veszélyhelyzet váltotta fel, ám az óvintézkedések akkor elkezdett enyhítése, amit kéthetente újabb lazítások követtek, a fertőzésszám növekedését eredményezte. Az aktív fertőzöttek száma június 8. után kezdett növekedni: az akkori 4500 esetről immár 6300 fölé emelkedett.
   
Romániában eddig minden koronavírus-fertőzöttet kórházban ápoltak, amíg - két negatív teszt után - gyógyultnak nem nyilvánították őket. Múlt héten az egészségügyi miniszter elrendelte, hogy tíz nap után engedjék haza a tünetmentes fertőzötteket, így csaknem 1500 ágy szabadult fel a Covid-19-ben szenvedők számára fenntartott kórházi részlegeken.
   
Mivel az utóbbi három hétben megduplázódott, és ismét 300 fölé emelkedett a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a járványügyi szakemberek tanácsára a kormány elhalasztotta a vendéglők megnyitását.
   
Szerdai ülésén a kormány módosította ugyan a veszélyhelyzetről szóló korábbi határozatát, de csak kisebb "engedményeket" fogadott el. Az eddigi hatról tízre emelték a szabadtéri testmozgást - túrázást, kerékpározást, evezést, hegymászást, kocogást és más sportokat - közösen végző személyek engedélyezett maximális számát. Lehetővé válik a tanfolyamok és gyakorlatok szervezése legfeljebb húsz résztvevővel, és engedélyezik a külképviseletek rendezvényeit is, ha azokon minden résztvevő számára négy négyzetméternyi területet biztosítanak.
   
Továbbra is kötelező a védőmaszk viselése a közszállítási járműveken és minden nyilvános zárt térben, az egy hónapja megnyílt kerthelyiségekben, illetve a korlátozott számú résztvevővel engedélyezett rendezvényeken legalább kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól azoknak, amik nem élnek közös háztartásban.

Hozzászólások

Rekordmagas a betegek száma Csehországban

Rekordszámú, több mint ötezer koronavírus-fertőzött beteg volt szerdán reggel Csehországban.
2020. 08. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fellendülés a német autóiparban?

Javul az üzleti hangulat és a kereslet fellendülésének jelei mutatkoznak már a német autóiparban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének kedden az MTI-hez eljuttatott havi rendszeres felmérése alapján.
2020. 08. 05. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Komplett konyhákat árusít ki a brit olajcég

Konyhai és éttermi berendezéseket, hűtőket és számtalan különleges, színes irodai berendezést bocsátott árverésre Magyarországon – költözés miatt – egy brit olajcég. Az összesen többszáz tételből álló, kissé profilidegennek tetsző lista két külön aukción, de egyidőben kerül kalapács alá.
2020. 08. 05. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az ipari termelői árak az euróövezetben

Júniusban a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az előző havihoz képest az ipari termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
2020. 08. 05. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

2008-as sokk kontra koronavírus-járvány

Bár sokszor hasonlítják gazdasági szempontból a jelenlegi koronavírusjárvány-helyzetet a 2008-as válsághoz, a családi vállalatoknál az látható, hogy az akkori, illetve a jelenlegi krízis lényegesen más helyzetben érte a cégeket. Mennyire voltak felkészülve a mostani pandémia és a 12 évvel ezelőtti kihívásokra? Mit érdemes egy vállalkozásnak szem előtt tartania stratégiája megalkotásakor, hogy egy következő válsághelyzetben is sikeresen tudjon működni? A K&H családi vállalatok szakértői ezekre a kérdésekre keresték a választ, a legutóbbi recesszió tapasztalatainak felidézése alapján pedig három fő „összetevőjét” határozták meg a válságálló cégnek.
2020. 08. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Van egy rossz hírünk az allergiával küszködőknek!

Idén nyáron várhatóan nagyon magas lesz a parlagfű pollenkoncentrációja - mondta a Magyar Allergia Szövetség elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2020. 08. 04. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz gyógyszeripar 2021-re havi több millió adagra tervezi felfuttatni a vakcinagyártást

Az orosz gyógyszeripart 2021-re havi több millió adag Covid-19-vakcinát fog gyártani - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter hétfőn a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
2020. 08. 03. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a nagyváradi repülőtér új terminálját

Kedden átadták a nagyváradi nemzetközi repülőtér új terminálját - közölte az Agerpres hírügynökség.
2020. 08. 03. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult az új szerb parlament

Megalakult az új szerb parlament hétfőn Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit egyelőre nem választották meg.
2020. 08. 03. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szép zárás az európai tőzsdéken

Tekintélyes indexemelkedéssel nyugtázták hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok az európai feldolgozóipari teljesítmény váratlanul nagy júliusi javulását.
2020. 08. 03. 18:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indult a kereskedés a főbb európai piacokon

Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon hétfőn, köszönhetően a kínai gazdaság talpra állásáról tanúskodó friss adatoknak, de az új koronavírussal fertőzöttek számának erős emelkedése miatt továbbra is kételyek övezik a világgazdaság fellendülésének esélyeit.
2020. 08. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a RegioJet vasúti járata a Prága-Brünn-Bécs-Budapest útirányon

A RegioJet pénteken reggel elindította közvetlen vasúti járatait a Prága-Brünn-Bécs-Budapest útirányon, a járatokra már elővételben több ezer jegyet értékesítettek - közölte a cseh magántulajdonú vasúttársaság az MTI-vel.
2020. 08. 02. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a napi fertőzésszám Belgiumban és Hollandiában

A koronavírus-fertőzések napi száma tovább emelkedett a Benelux-államok közül Belgiumban és Hollandiában. Belgiumban átlag napi 465 fertőzésről számoltak be, ami 78 százalékos növekedést jelent az előző heti adatokhoz képest. Hollandiában az előző héthez képest megkétszereződött az új napi esetszám. Luxemburg csökkenő számú, 62 új fertőzöttről számolt be vasárnap.
2020. 08. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenőben új fertőzöttek száma Szerbiában

Mérsékelten ugyan, de folyamatosan csökken a napi új fertőzöttek száma Szerbiában, ezzel kezd kiegyenesedni a koronavírus járványgörbéje az országban, ám továbbra is be kell tartani az elővigyázatossági előírásokat - hangsúlyozta Predrag Kon, az ország vezető járványügyi szakértője.
2020. 08. 02. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ororszország októberre ígéri a tömeges oltás elkezdését

Októberre ígérte a tömeges és ingyenes koronavírus elleni oltás oroszországi megkezdését Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
2020. 08. 02. 11:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Amit a méregtelenítésről tudnod kell

Bármennyire is fura a méregtelenítés nem bizonyos ételek elhagyásával történik.
2020. 08. 02. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óvintézkedéseket vezettek be a Fővárosi Nagycirkuszban

Óvintézkedéseket vezetett be a Fővárosi Nagycirkusz a nézők biztonsága érdekében a pandémiás helyzet miatt.
2020. 08. 02. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen esett a GDP az EU-ban és az euróövezetben

Az euróövezetben 12,1 százalékkal, az EU egészében 11,9 százalékkal esett vissza a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző negyedévvel összevetve - közölte nem végleges adatként pénteken az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
2020. 08. 01. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett az euróövezeti infláció

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken ismertetett előzetes adatai szerint.
2020. 08. 01. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így emeliik a családi pótlékot Romániában

Szeptembertől kezdődően lépcsőzetesen, fél évente 20 százalékkal emelik Romániában a családi pótlékot a következő két évben - az erről szóló sürgősségi rendeletet pénteki ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
2020. 08. 01. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: