Nem távozik Szlovákiából a Samsung
"Ez egyáltalán nem igaz" - reagált a jelentésre Anton Ondrej, a galántai üzem személyzeti igazgatója. A Samsung távozásával Szlovákiában mintegy 4000 ember veszítené el munkahelyét. A Trend című pozsonyi gazdasági hetilap a tavalyi forgalom alapján azt írta, hogy Szlovákiában a Samsung a harmadik legnagyobb nem pénzügyi gazdasági társaság.
Tavalyi bevételei meghaladták a 3,2 milliárd eurót. A Markíza úgy tudja: Jozef Mihál gazdasági miniszter mostani dél-koreai útjának éppen az a célja, hogy lebeszélje a Samsung illetékeseit terveikről. Mihák koreai útját még az Iveta Radicová vezette kormány bukása előtt határozták el, egyebek között a Kia autógyár vezetőivel is találkozik a miniszter.
Mihál a koreaiakkal arról is tárgyalni fog, hogy a kormány hajlandó támogatást nyújtani a cégeknek a munkahelyek fenntartása érdekében. A szlovák gazdasági tárca azt állítja, nincs semmiféle értesülése arról, hogy a Samsung távozni kívánna Szlovákiából. (MTI)