Nem váltják le a román Különleges Távközlési Szolgálat vezetőjét a januári légi baleset miatt

Traian Basescu román államfő elutasította a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) vasárnapi ülésén a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) vezetőjének leváltását, akinek a menesztését Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezte a január 20-i légi baleset miatt.

Az Erdélyi Szigethegységben lezuhant kisrepülőgép mind a hét utasa túlélte magát a balesetet, de ketten közülük meghaltak, mire a mentésben részt vevők hat óra elteltével rájuk találtak. A Ponta által "csődnek" minősített mentőakció nyomán leváltották a katasztrófavédelmi államtitkárt, továbbá lemondott a belügyminiszter, és a légi irányítás vezetője.

 

A nemzetbiztonsági tanácsot a miniszterelnök kérésére hívták össze, mert Ponta szerint a STS is felelős azért, hogy nem sikerült korábban megtalálni a baleset túlélőit. Basescu viszont azt állította: a szolgálatnak nincsenek eszközei arra, hogy egy mobilhívás helyét pontosan meghatározza, és nem hajlandó leváltani Marcel Opris tábornokot a szolgálat éléről, csak azért, hogy egyes "politikusok hazugságait" igazolja.

 

A CSAT ülése után tartott sajtóértekezletén az elnök kijelentette: a mentés elhúzódását a fejetlenség okozta, vagyis az, hogy nem alakult válságstáb, amely összehangolta volna a STS-től, a repülésirányítástól és katonaságtól származó információkat. Úgy vélekedett: csak a létező törvényeket kellett volna betartani, és kifejezte reményét, hogy ezt az ügyészségi vizsgálat is igazolni fogja. Victor Ponta miniszterelnök vasárnap este bejelentette: a válságos helyzetek összehangolt kezelése érdekében kezdeményezni fogja, hogy a STS kerüljön a belügyminisztérium - vagyis a kormány - hatáskörébe.

 

A STS a román titkosszolgálatok egyike, amelynek fő feladata az úgynevezett forródrótok (a nemzetbiztonsági ügyekben kommunikáló állami vezetők számára fenntartott távközlési csatornák) biztosítása. Az Erdélyi Szigethegységben bekövetkezett balesetnél a 112-es sürgősségi hívószám üzemeltetőjeként merült fel a szolgálat felelőssége. A STS vezetőjét az államfő nevezi ki, leváltásáról pedig a Legfelső Védelmi Tanács konszenzussal dönthet.

 

A szociálliberális kormánytöbbség már 2012 nyarán megpróbálkozott Opris leváltásával, amikor - Basescu felfüggesztése nyomán - Crin Antonescu szenátusi elnök volt az ideiglenes államfő. Akkor a felfüggesztett jobboldali államfő egyik tanácsadója, Iulian Fota nemzetbiztonsági tanácsos ellenszavazata védte meg a STS igazgatóját a leváltástól.  (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: