Német lapok Orbán Viktor berlini látogatásáról

Orbán Viktor csütörtöki berlini látogatásáról beszámolót közölt pénteki számában a Die Welt és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap, a baloldali Berliner Zeitung, a liberális Tagesspiegel, a Der Spiegel című hetilap internetes kiadása és a Handelsblatt című üzleti lap.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív Orbán: nem vetjük el az eurót címmel közölt beszámolót a kormányfő és a német kancellár megbeszéléséről. A szerző, Majid Sattar a találkozó után tartott sajtótájékoztatón elhangzottakat összefoglalva megjegyezte, hogy Angela Merkel nem közölt részleteket a megbeszélésnek a magyar kormány vitatott lépéseivel kapcsolatos részéről.


A Die Welt Magyarország már nem akarja az eurót címmel közölt beszámolót, amelyben egyebek között megjegyezték: a német kancellár eltekintett a magyar belpolitikai viszonyok nyílt bírálatától. Hozzátették: Orbán Viktor a találkozó előtt háttérbeszélgetést folytatott újságírókkal a lapot kiadó Axel Springer berlini központjában. A beszélgetés "az egyik leginkább vitatott európai kormányfő politikájáról folytatott kritikus vitává vált” - írta a Die Welt.


A baloldali Berliner Zeitung Eloszlatták a kételyeket címmel közölt beszámolót a találkozóról. A szerző, Katja Tichomirowa kiemelte: Angela Merkel nem vélt felfedezni demokratikus deficitet a magyar kormány tevékenységével kapcsolatban, Brüsszelben viszont ezt másként látják, hiszen az Európai Bizottság az igazságszolgáltatás és az adatvédelem területén tapasztalt problémák miatt is kötelezettségszegési eljárást indított. A lap Merkel távolságtartása Orbántól címmel kommentárt is közölt. A szerző, Frank Herold írásában kiemelte: Orbán Viktor ritka vendég a berlini kancellárián, és alapos oka van annak, hogy Angela Merkel tartja a távolságot a magyar kormányfőtől. Orbán ópusztaszeri beszédéről megjegyezte: a miniszterelnök "velejéig revansista" beszédet mondott, és folyton "megdöbbentő" hangot üt meg, amely nem illeszkedik a 21. század világához és nem fér össze az uniós integrációval. Angela Merkel megjegyzése, miszerint a találkozón nyílt párbeszédet folytattak, a diplomácia nyelvén azt jelenti, hogy vitatkoztak - vélte a lap.
    

A liberális Tagesspiegel a látogatásból azt emelte ki, hogy a miniszterelnök kitüntetést adott át Romani Rosénak, a Német Romák és Szintik Központi Tanácsa elnökének és Snétberger Ferenc zeneszerző-gitárművésznek. Mattias Meisner beszámolójában kiemelte: Magyarországon egymást követik a romák elleni "gyűlölethullámok", Rose azonban nem akarja, hogy elszigetelődjék az ország, ezért ugyan bírálja a magyarországi "demokratikus deficiteket", de dicséri is a kormányt, amiért az uniós elnökség alatt sokat tett a szintik és romák egyenjogúsításáért.

 

A Der Spiegel című hetilap internetes kiadása Tiltakozások Orbán látogatásán címmel közölt beszámolót. A szerző, Severin Weiland kifejtette: a berlini látogatáson igen öntudatosan viselkedő Orbán Viktor a leginkább vitatott politikusok közé tartozik az EU-ban, ahol sokan attól tartanak, hogy reformpolitikájával tekintélyelvű irányba mozdítja az országot. A berlini politikában is "jó adag kétkedéssel" szemlélik Orbán politikáját, és nemcsak a baloldalon, hanem a konzervatív uniópártok soraiban is - tette hozzá.

 

A Handelsblatt című üzleti lap Merkel nyugtázta Orbánnak a reformok haladását címmel közölt beszámolót. Matthias Brügmann írása alcímében kiemelte, hogy a magyar miniszterelnök a védelmébe vette a német cégek által kifogásolt különadókat. Kiemelte: a német kancellár nem csatlakozott nyilvánosan a magyar kormány tevékenységével szemben megfogalmazott bírálatokhoz, de megjegyzése, miszerint a találkozón nyílt párbeszédet folytattak, a "diplomatikus körülírása" annak, hogy voltak nézeteltérések.
    

Baráti, de kemény tárgyalásokra számít Angela Merkel a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós költségvetési keret ügyében - emelte ki a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap európai kiadása, a német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtöki berlini tárgyalásairól szóló beszámolójában. Az EU kevésbé jómódú keleti része valószínűleg ragaszkodni fog ahhoz, hogy továbbra is érkezzenek a támogatások, miközben néhány gazdagabb nyugati tagország csökkentést szeretne a kontinenst felkavaró válság időszakában - írta a lap, és idézte Merkelt, aki szerint "Európa fejlődése függ ettől, tisztességes megosztást kell találnunk".
    

A WSJ kitért arra, hogy Magyarország kifogást emelt azon tervekkel szemben, amelyek alapján a magyaroknak csaknem 30 százalékkal kevesebb támogatást jutna, mint a mostani középtávú költségvetési időszakban. (Ez a számot valójában nem az egész EU-költségvetéssel, hanem a kohéziós, vagyis felzárkóztatási alapból származó pénzekkel kapcsolatban szokták emlegetni - a tud. megj.)  A The Wall Street Journal Idézte Orbán Viktort, aki "korrekt, tisztességes" megoldást szorgalmazott, és aki szerint Magyarország "nem akar az EU-költségvetés vesztese lenni". (MTI)


Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás: