Németország célja az, hogy Európa egységesebbé és erősebbé váljon

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország legfőbb prioritása, hogy Európa a korábbinál erősebben és egységesebben kerüljön ki a koronavírus okozta válságból - jelentette ki a német kancellár szerdán Brüsszelben.

Németország célja az, hogy Európa egységesebbé és erősebbé váljon

Angela Merkel az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén bemutatta a német elnökség stratégiáját és fő céljait. "Hatalmas erőfeszítésre, közös munkára és szolidaritásra van szükség az Európa előtt álló problémák megoldásához. Meg kell változtatnunk Európát, ha meg akarjuk védeni és őrizni" - fogalmazott.
   
Aláhúzta, hogy semmifajta világjárvány nem lehet ürügy a demokratikus jogok csorbítására, az emberi jogokat nagyon rövid ideig és nagyon indokolt esetben szabad csak korlátozni. Illetve leszögezte, hogy nem nevezhető demokráciának az a rendszer, ahol az ellenzéki hangok vagy a sokszínűség nem kívánatos.
    

"Most minden korábbinál inkább szükség van arra, hogy az alapvető jogokat és értékeket megvédjük, hogy támogassuk egymást és összetartsunk" - hangsúlyozta.
    

A járvány okozta kihívások kezelése akkor lehetséges, Európa akkor kerülhet ki erősebben a válságból, ha a tagországok összefognak, segítenek egymásnak. Egyedül egyetlen ország sem képes kilábalni a krízisből. A szolidaritás nem csak gesztus, hanem hosszú távú befektetés. Gyűlölettel és ellenségeskedéssel nem lehet megküzdeni a vírussal - mondta.
   
Rámutatott, hogy a német uniós elnökség célkitűzései között szerepel az alapvető jogok védelme, a szolidaritás előmozdítása, a környezetvédelem, a digitalizáció felgyorsítása, valamint Európa szerepének megerősítése a világban.
   
Fontosnak nevezte, hogy Európa digitális téren minden más szereplőtől függetlenné váljon, s erősítse a védelmét a kibertámadásokkal szemben is. Nagy-Britannia európai uniós kilépésével összefügésben aláhúzta, a szigetország a jövőben is fontos partnere marad az EU-nak. Németország fel kívánja gyorsítani a tárgyalásokat, hogy még az ősz folyamán megállapodás születhessen a jövőbeli kapcsolatok lezáratlan fejezeteinek tekintetében. Azonban arra is fel kell készülnie az EU-nak, hogy a december végéig tartó átmeneti időszak lezárultáig nem születik megállapodás Londonnal - figyelmeztetett.
    

Angela Merkel beszélt arról is, hogy a német elnökség előrelépést kívánna elérni Észak-Macedónia és adott esetben Albánia csatlakozási folyamatában is, illetve elő akarja mozdítani más nyugat-balkáni országok uniós integrációját is. Kiemelte továbbá, Németország foglalkozni kíván a migráció kérdésével, ugyanis - szavai szerint - előrelépésre van szükség az uniós migrációs politika területén, a tagállamoknak egyetértésben kell megoldaniuk ezt a politikai és humanitárius feladatot.
   
Kínával összefüggésben elmondta, az EU szoros politikai és kereskedelmi kapcsolatokat tart fent a távol-keleti országgal, ugyanakkor az emberi jogokat és a jogállamiságot érintően jelentős nézetkülönbségek vannak. Noha nem tartható meg ősszel az EU-Kína csúcstalálkozó, Berlin azért fontosnak tartja, hogy a párbeszéd folytatódjon Pekinggel.
   
Képviselői kérdésre válaszolva a kancellár leszögezte: a német elnökség kiáll a jogállamiságért, annak csorbulását szóvá teszi még akkor is, ha Orbán Viktorról van szó, és nézeteltérés van köztük azzal kapcsolatban, hogy mi történik Magyarországon. Ahogy az Európai Parlamentnek, úgy az Európai Unió Tanácsának is érdeke, hogy a közösségi pénzek oda kerüljenek, ahol azokra a legnagyobb szükség van - húzta alá.
    

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy a járvány miatt a világ és benne Európa mélyebb krízisbe került, mint a 2008-as gazdasági világválság idején.
    

Szerinte a fellendülést csakis közös munkával lehet elindítani és fenntartani. Ehhez nyújtana segítséget az EU hétéves költségvetésére épülő, 750 milliárd eurós helyreállítási csomagra vonatkozó bizottsági javaslat. Győri Enikő fideszes EP-képviselő felszólalásában kijelentette, a következő hat hónapban azon témákat kell előtérbe helyezni, amelyek összekötik a tagországokat és elősegítik az EU versenyképességét.
    

Arra szólított fel, hogy a német elnökség szálljon síkra egy méltányos és kiegyensúlyozott költségvetés elfogadása érdekében, megerősített kohéziós politikával, a jogállamiság terén pedig emelkedjen felül a prekoncepciókon, és tegyen azért, hogy az uniós szerződések mentén egyenlő mércével lehessen csak vizsgálódni.
   
Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom képviselője hangsúlyozta, a német elnökség tehetne azért, hogy az EU-s támogatások közvetlenül a civil szervezetekhez jussanak ahelyett, hogy "azt a kormányt támogatná, amely lábbal tiporja az EU értékeit". Kijelentette, hogy a cselekvés elmaradása aláásná EU stabilitását, és újabb szöget ütne a magyar demokrácia koporsójába.

Hozzászólások

Megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban

Harminc százalékkal nőtt a hét első három napján Horvátországban a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma a múlt hét ugyanezen időszakához képest - mondta Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb szerdai sajtótájékoztatóján.
2021. 02. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban romlik a járványhelyzet

Romlanak a koronavírus-járvány mutatói Franciaországban, ezért az újabb variánsok fokozódó terjedésének megfékezése érdekében a következő hétvégén az északi Dunkerque-ben is karantén lép életbe - jelezte szerdán a francia kormány, amely már két nappal ezelőtt bejelentette, hogy hétvégére a francia Riviéra tengerparti településéinek egy részét lezárják.
2021. 02. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött az oltási kampány Ukrajnában

Szerda reggel útnak indították Kijevből az első koronavírus elleni vakcinákat Ukrajna különböző régióiba, és a nap folyamán megkezdődik az oltási kampány - jelentette be napi tájékoztatóján Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.
2021. 02. 25. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas veszteséget termelt tavaly a Heathrow repülőtér

Kétmilliárd font veszteségről számolt be a tavalyi évről közzétett szerdai eredményjelentésében a londoni Heathrow repülőtér. A legforgalmasabb európai légikikötőt üzemeltető cég közölte: a koronavírus-járvány miatt öt évtizede nem mért mélypontra zuhant tavalyi utasforgalma.
2021. 02. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos gondokkal küzd a Cseh Légitársaság

Súlyos gondokkal küzd a Cseh Légitársaság (CSA), a vállalatot szerkezetátalakítással szeretnék megmenteni a csődtől - ismerte el Vladimíra Dufková, a CSA szóvivője szerdai nyilatkozatában.
2021. 02. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Késik az oltás Belgiumban, rosszabbodik a járványhelyzet

Az oltóanyagok szállításának késlekedése miatt jelentősen halasztódik, március eleje helyett várhatóan leghamarabb csak a jövő hónap végén kezdik meg a 65 évesnél idősebbek beoltását Belgiumban, pedig a koronavírussal újonnan megfertőzöttek száma ismét emelkedik az országban - közölte a The Brussels Times című, angol nyelvű belga hírportál szerdán.
2021. 02. 24. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsvétig tartanak a korlátozások Olaszországban

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások meghosszabbítását jelentette be legalább április 6-ig az olasz egészségügyi miniszter szerdán, miközben San Marino Köztársaság nemzeti oltási napot hirdetett meg a miniállamba megérkezett orosz vakcina beadásának elindításával.
2021. 02. 24. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 02. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlik a járványhelyzet Szlovákiában

Romlik a járványhelyzet Szlovákiában, kedden több mint 3500 új igazolt fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi PCR-vizsgálatok, ami január eleje óta a legmagasabb napi esetszám - derült ki a szlovák egészségügyi minisztérium honlapján szerdán megjelent hivatalos kimutatásból.
2021. 02. 24. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Próba-népszámlálást tartanak Romániában

Romániában márciusban ötvenezer lakos bevonásával próba-népszámlálást tartanak a jövő évi hivatalos népszámlálás előkészítéseképpen - közölte szerdán a statisztikai hivatal (INS).
2021. 02. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1100 fiatal juthat ingyenes InterRail-bérlethez

Ezeregyszáz magyar fiatalnak juthat idén ingyenes InterRail-bérlet az Európai Unió DiscoverEU programja keretében, a pályázat várhatóan októberben nyílik meg - közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán.
2021. 02. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb járványügyi korlátozásokról döntött Izrael

Járványügyi korlátozásokról döntött az izraeli kormány a hétvégi purim örömünnep idejére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
2021. 02. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyithatnak az európai tőzsdék

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
2021. 02. 24. 08:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Perel a holland vendéglátóipari szövetség

A holland vendéglátóipari szövetség (KHN) beperli az államot, a koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott ágazatbéli lezárások miatt - írta kedden a NlTimes holland hírportál.
2021. 02. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ausztriában javultak a gazdasági mutatók

Ausztriában némileg javultak a gazdasági mutatók annak köszönhetően, hogy két hétten ezelőtt óvatos nyitás kezdődött, a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt teljes zárlat után - jelentette be Gernot Blümel pénzügyminiszter kedden a Martin Kocher munkaügyi miniszterrel és Margarete Schramböck gazdasági miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
2021. 02. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitalizálja magát az FC Bayer München

Németország legsikeresebb futballklubja is csatlakozik azon nagyvállalatok sorához, amelyek valamilyen SAP termékkel növelik versenyképességüket. Az SAP SuccessFactors Employee Central rekord gyorsasággal történő bevezetése révén a munkaerőmenedzsment új szintre lép.
2021. 02. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában soron kívül beoltják a pedagógusokat

Romániában szerdán kezdődik és várhatóan március 10-ig befejeződik az oktatási rendszerben dolgozók soron kívüli beoltása a koronavírus ellen - közölte keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltáskampány koordinátora.
2021. 02. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszavazták az új egészségügyi minisztert Szlovéniában

A szlovén parlament rendkívüli ülésén megszavazta az új egészségügyi minisztert Janez Poklukar személyében - közölte az RTV szlovén közszolgálati televízió kedden. Az előző miniszter még decemberben mondott le tisztségéről, a tárca körüli teendőket mostanáig Janez Jansa kormányfő látta el.
2021. 02. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordokat döntöget a brit munkanélküliség

A globális pénzügyi válság óta nem mért ütemben ötévi csúcsszintre emelkedett tavaly a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában, elsősorban a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt.
2021. 02. 23. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rohamosan terjed a brit vírusmutáció Romániában

Románia megyéinek felében megjelent már a koronavírus brit mutációja, és nagy a valószínűsége, hogy rövidesen az ország egész területén elterjed - állapította meg a román közegészségügyi intézet (INSP) az első 136 igazolt hazai esetről kedden közzétett elemzésében.
2021. 02. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások: