Nemzeti fogyasztói termékkosarat vezet be a fogyasztóvédelmi hatóság
A svéd mintára kialakított fogyasztói termékkosár három részből áll. Az első kettő - a minden hónapban szavazásra bocsátott és ez alapján kiválasztott terméket ajánló, illetve a különböző minősítő rendszerek (például Magyar Termék Nagydíj) által elbírált minőségi termékeket ajánló modul - már megtekinthető az NFH honlapján - ismertette a főigazgató.
A harmadikat - a háztartások számára összeállítandó termékkosarat - nyár végére készítik el, s teszik közzé a honlapon. Pintér István bejelentette: márciusban bevezetik a "fogyasztóbarát emblémát", amelyet azok a vállalkozók kaphatnak, akik a minőségi tevékenységük mellett olyan szolgáltatást is nyújtanak, ami nem jogszabályban rögzített kötelezettség.
Pintér István és Barcsa Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója is hangsúlyozta a hatósági szemléletváltást, amely szerint a hatóság partnerként tekint a vállalkozókra, s nem a bírságolást tekinti mindenekelőtti feladatának. Barcsa Lajos szerint ez már a bírságolási adatokban is megfigyelhető. Míg 2009-ben több mint 50 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki hajdú-Bihar megyében, addig 2010-ben 35 milliót, 2011-ben pedig 26 millió forintot - tette hozzá az igazgató. (MTI)