OEP: Nincs gond a gyógyszerkasszával

A gyógyszerkassza egyensúlya biztosított - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője pénteken az MTI-vel. Bidló Judit leszögezte: a céltartalék átcsoportosítása egy technikai jellegű intézkedés, amely évente több alkalommal is megtörténik, semmiféle rendkívüli intézkedésről nincs szó.

A Népszabadság pénteki számában azt írta: "kilyukadt a gyógyszerkassza". Információik szerint ugyanis az egészségbiztosító a gyógyszerkassza feltöltését kéri a kormánytól, s bár legalább 70 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy "kihúzzák" az év végéig, egyelőre csak 41 milliárd forintnak, a tartaléknak a felszabadítását indítványozzák, amihez az engedélyt a nemzetgazdasági tárca vezetője és az emberi erőforrások minisztere adhatja ki.
    

Bidló Judit erre reagálva az MTI-nek azt mondta: "teljes félreértésről van szó". Mindenki tudja, hogy a gyógyszertámogatás előirányzatának finanszírozása úgy történik, hogy a gyártók visszafizetnek egy adott részt a költségvetésbe. Ez az pénz a költségvetésben is külön soron szerepel, gyógyszer-támogatási céltartalék címen, ezt az összeget a kormányzat a gyógyszertámogatásra forgatja vissza. Ennek a 41 milliárd forintos céltartaléknak az átcsoportosítására várnak most, ehhez a két említett miniszter aláírása szükséges - tette hozzá.
    

A főosztályvezető kitért arra, hogy az csak egy technikai transzfer, amelyre évente több alkalommal sor kerül. Ez semmiféle rendkívüli intézkedést nem jelent, a rendszer így működik évek óta - közölte.
    

Az OEP az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: bárki folyamatosan nyomon követheti a kiadások alakulását mind az egészségbiztosító, mind az államkincstár honlapján, hónapról hónapra. A gyógyszergyártók és -forgalmazók a támogatással értékesített termékeik után bizonyos összeget visszafizetnek a költségvetés részére, annak érdekében, hogy a kiadások tartható mértékűek legyenek. "Ez a lépés a költségvetési törvényben előre meghatározott, így valótlan ennek hiányként való feltüntetése" - írták.
    

Megjegyezték továbbá, hogy az egészségbiztosító elkötelezett az egészségügyre fordítható pénz lehető leghatékonyabb felhasználásában, ennek érdekében az elmúlt időszakban több, a racionálisabb gyógyszerfelhasználást szolgáló intézkedést vezetett be, hogy folyamatosan biztosítva legyen a betegek zökkenőmentes ellátása. Ez a pénzügyi átcsoportosítás is ezt a célt szolgálja.
    

Mindezek alapján az OEP megerősíti, "hogy a gyógyszerellátás támogatása biztonságban van Magyarországon" - olvasható a közleményben. (MTI)


Estek az amerikai indexek; a megugró olajárak és kötvényhozamok rontották a befektetői hangulatot

Az amerikai befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti fejlemények határozták meg. Az Egyesült Államok és Irán közötti újabb katonai összecsapások felerősítették az ellátási kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat, ami jelentős emelkedést váltott ki az olajpiacon. A Brent több mint 5%-kal 95 dollárig, a WTI árfolyama pedig közel 91 dollárig emelkedett, miközben a piac a Hormuzi-szoroson keresztüli energiaszállítások esetleges fennakadásait árazta. Az emelkedő energiaárak a kötvényhozamokat is felfelé hajtották, ami összességében visszafogta a kockázatvállalási hajlandóságot.
2026. 09. 02. 10:00
Megosztás:

Estek az európai részvények; a gyorsuló infláció és az energiaárak kerültek a fókuszba

Negatív hangulat uralkodott az európai részvénypiacokon, miután az eurózónás infláció 3% fölé emelkedett, az állampapírhozamok többéves csúcsokra kapaszkodtak, és erősödtek a jövő heti EKB-kamatemelési várakozások. A STOXX 600 index 0,6%-kal csökkent, több mint egyhónapos mélypontra süllyedve. A szektorok közül az energiaipar 1,8%-kal emelkedett a magasabb olajárak támogatásával, míg a svájci gyógyszergyártó Novartis 6,3%-os erősödéssel a nap nyertesei közé került kedvező klinikai vizsgálati eredményeinek köszönhetően. A Partners Group ugyanakkor 7,3%-kal került lejjebb a vártnál gyengébb teljesítménydíj-bevételi kilátások és a vezérigazgató távozásának bejelentése után.
2026. 09. 02. 09:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok magántárgyalásokat folytatott Kínával az iráni helyzetről

Az Egyesült Államok több dologban egyetért Kínával az Iránt övező kérdések közül, mint ahányban eltér a véleménye - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kedden a G20 csoport pénzügyminiszteri tanácskozásának egy kísérőrendezvényén Észak-Karolinában.
2026. 09. 02. 09:00
Megosztás:

ATisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz

A Tisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz, miután az uniós intézmények lezárták a Magyarországgal szemben indított 7-es cikkelyes eljárást - közölte a miniszterelnök szerda reggel a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 08:30
Megosztás:

Orbán Anita külügyminiszter megbeszélést folytatott a japán külügyminiszterrel

A pozsonyi V4+Japán találkozó alkalmával Orbán Anita külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Motegi Tosimicu japán külügyminiszterrel kedden.
2026. 09. 02. 08:00
Megosztás:

A Pedagógusok Szakszervezete szerint egységes költségvetési rendszer kell az iskolákban

Egységes költségvetési rendszert szorgalmaz a köznevelési intézményekben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
2026. 09. 02. 07:00
Megosztás:

Visszakapták eredeti nevüket a Magyar Honvédség alakulatai

Szeptember 1-jétől visszaállították a Magyar Honvédség alakulatainak eredeti elnevezését.
2026. 09. 02. 06:30
Megosztás:

Megbeszélést tartnak az EU és a NATO vezetői szerdán

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár rendkívüli megbeszélést tart szerdán a lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás miatt, amelyet a német hatóságok Oroszországnak tulajdonítanak - jelentette be az uniós politikus.
2026. 09. 02. 06:00
Megosztás:

A gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről tárgyaltak a V4-ek és Japán külügyminiszterei

Az országaik közti gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről is tárgyaltak a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország), valamint Japán külügyminisztereinek találkozóján, amelyet a Pozsonyhoz közeli féli (Tomasov) kastélyban tartottak kedden a szlovák V4-es elnökség keretében.
2026. 09. 02. 05:30
Megosztás:

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon

2026 augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 255 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 09. 02. 05:00
Megosztás:

Már 5,6% körüli lakáshitelek is vannak – meddig eshetnek a kamatok?

Áprilisban még azt kérdeztük, hogy döntő fordulat előtt állnak-e a hitelkamatok. Azóta a kérdés eldőlt. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 25-én harmadszor csökkentette egymást követő ülésén az alapkamatot, amely így 5,50 százalékon, több mint négyéves mélyponton áll – utoljára 2022 áprilisában volt ez alatt a szint alatt.
2026. 09. 02. 04:30
Megosztás:

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
2026. 09. 02. 04:00
Megosztás:

A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot

Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
2026. 09. 02. 03:30
Megosztás:

780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban

Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
2026. 09. 02. 03:00
Megosztás:

Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását

A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi reziliencia-stratégiájának végrehajtását – közölte a párt EP-képviselőcsoportja kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 02. 02:30
Megosztás:

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2026. 09. 02. 02:00
Megosztás:

Új vezérigazgató irányítja a BKK-t

Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának szeptember 1-jétől Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
2026. 09. 02. 01:00
Megosztás:

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás: