OTP részvény - meddig tart a szárnyalás?

Tovább emelkedtek a részvényárak, és a forgalom is élénkült az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 4,81 százalékkal nőtt az előző heti 4 százalékos erősödés után. Az igazi lökést az adta a piacoknak, hogy csütörtökön az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb eszközvásárlási programot jelentett be a gazdaság élénkítése céljából. A Fed havi 40 milliárd dollár értékben tervez jelzálogkötvényeket vásárolni. Kisebb jelentőségű, de szintén kedvező hír volt, hogy a svájci jegybank a negyedéves kamat-meghatározó ülésén megerősítette, kitart az 1,20-as árfolyamküszöb védelme mellett, azaz nem engedi, hogy a frank e fölé a szint fölé erősödjön az euróval szemben.

A magyar piacon a vezető részvények erősödtek a Magyar Telekom kivételével, amely kismértékű értékvesztést szenvedett el. A BÉT részvényindexe, a BUX egy hét alatt 876 ponttal, 4,81 százalékkal emelkedett, 19.112,34 ponton zárta a hetet. Utoljára ez év március 26-án zárt 19 ezer pont fölött az index. A forgalom is tovább élénkült, 66,1 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon az előző heti 57,82 milliárd forint után. A nyári rendkívül alacsony, jellemzően 10 milliárd forint alatti napi forgalmak után az utóbbi két hétben már 20 milliárd forintnál nagyobb napi forgalmakat is mértek. Az OTP egy hét alatt 5,31 százalékkal, 206 forinttal drágult, 4,088 forinton zárt pénteken.

 

OTP részvény - kilátások

 

 

A Fed újabb kötvényvásárlási programja a várakozásunknak megfelelően emelkedést eredményezett, réssel ugrott át a 4000 forintos szinten, a túlvettség miatt limitált volt az emelkedés, a 4070-4080 forintos szintet viszont elérte, sőt meg tudott maradni felett.

 

Amennyiben nem esik vissza alá a mai napon, akkor elérhető lehet a 4180-4200 forintos szint is. Támasz a pénteken nyílt rés, 4060 forintnál.

 

TOVÁBBI FRISS ELEMZÉSEK ITT.

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás:

A költségvetés stabil, a magyar családokat és vállalkozásokat támogató programok finanszírozása biztosított

A 2026-os költségvetés a háború elhúzódása és a negatív külső gazdasági környezet ellenére is minden szükséges forrást biztosít az olyan családokat, nyugdíjasokat és hazai kkv-kat támogató kormányzati intézkedésekhez mint: a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a fix 3 százalékos kkv-hitel, a közszférában dolgozók béremelése, a 13. és 14. havi nyugdíj, a két- és háromgyermekes anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a Demján Sándor Program - írta az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 11. 19:00
Megosztás:

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen, a beruházást az önkormányzat 300 millió forint európai uniós támogatásból valósította meg.
2026. 04. 11. 18:00
Megosztás:

Húszmilliárdos kezdőlökés jövőbe mutató energetikai innovációknak

Harmincöt nyertes energetikai kutatás-fejlesztési projektjeit támogatja a Jedlik Ányos Energetikai Program pályázata, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal bonyolított le. A jelentkezők felének megítélt mintegy 13 milliárd forintos forrásmennyiség több mint 20 milliárd forint összköltségű innovatív beruházás létrejöttét segíti - közölte az MTI-vel pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 04. 11. 17:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 11. 16:00
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten februárban

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 11. 15:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 14:00
Megosztás:

A BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón

A Hell Energy magyar üdítőital-gyártónak szállítmányozási feladatokat végző BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón körülbelül 14 milliárd forint értékben, aminek nyomán betonbiztossá válhat ezer ember munkahelye - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szikszón.
2026. 04. 11. 12:00
Megosztás:

241 milliárd forint hagyja el a MOL kasszáját - hová megy a pénz?

A Mol csoport éves közgyűlésén a részvényesek jóváhagyták az igazgatóság 2025-ös pénzügyi eredményekről szóló jelentését, elfogadták a konszolidált pénzügyi beszámolót, és döntöttek 241 milliárd forint osztalék kifizetéséről - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 11:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 11. 10:00
Megosztás: