Október 11-én kezdődik a hit éve
Megemlítette, hogy 2013 első felében konferenciát is szerveznek ehhez kapcsolódóan, amelynek témája a II. vatikáni zsinat dokumentumainak, helyes értelmezésük bemutatása lesz. Mohos Gábor, az MKPK titkára elmondta: október 11-én Rómában, a Szent Péter-bazilikában és szerte a világon ünnepélyesen megnyitják a hit évét.
Ebben az esztendőben - tette hozzá - külön hangsúlyt kívánnak fektetni a katolikus hit tartalmának szélesebb körű és mélyebb megismertetésére a hívőkkel és minden érdeklődővel. Hozzátette: széles körben terjednek olyan nézetek, amelyeket tévesen a katolikus egyháznak tulajdonítanak, illetve az egyház tanításának téves értelmezésén alapulnak.
Megemlítette, hogy a püspöki konferencia hamarosan elindítja a hit évének magyar nyelvű honlapját, amelyen bővebb tájékoztatás található majd az egyes egyházmegyék programjairól, eseményeiről. A hit éve 2013. november 24-én zárul - tette hozzá. Mohos Gábor kiemelte: a püspöki konferencia pozitívan értékelte a kormány döntését, miszerint az idén egyházi fenntartásba került közoktatási intézmények fenntartóinak - az eddigiekkel ellentétben - nem kell három hónapon keresztül megelőlegezniük az intézmények fenntartási költségeit, hanem szeptember 1-jétől lehetőség nyílik arra, hogy a normatív támogatást előleg formájában igényeljék.
Mohos Gábor szólt arról: a Rio de Janeiró-i katolikus ifjúsági világtalálkozóval párhuzamosan, 2013. július 24-28. között Pécsett országos katolikus ifjúsági találkozót tartanak HungaRio elnevezéssel. (MTI)