Óktóber óta nem látott szintig hasított a BUX
2009. 06. 14. 13:30
Tovább nőttek a részvényárak a múlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX értéke 16 ezer pont fölé emelkedett, amire utoljára 2008 októberében volt példa. A börze részvényindexe egy hét alatt 618 ponttal, 3,95 százalékkal emelkedett, 16.253 ponton zárt pénteken. (ProfitLine.hu)
Az előző héten 4,68 százalékkal nőtt a BUX értéke. Az index jelenleg csaknem 33 százalékkal magasabban áll a múlt év végi 12.241 pontos értékénél. Idei mélypontja 9.461 pont volt március 12-én, azóta 72 százalékot emelkedett. Az egy héttel ezelőtti európai parlamenti választások eredménye nem befolyásolta érdemben a pénz- és tőkepiacokat. A jobboldal határozott térnyerése nem csak Magyarországra volt jellemző, a baloldal több országban is rosszul szerepelt. A belpolitikai híreket pedig szokás szerint felülírta a nemzetközi befektetői hangulat, így ez utóbbi érvényesült a budapesti börzén. A BUX mellett a forint is határozottan erősödött a múlt héten. Hétfőn minimális mértékben gyengült a BUX, és ezzel még felül is teljesítette a régiós és európai tőzsdeindexeket. A keddi és szerdai kereskedés jelentős drágulást hozott, aminek következtében a BUX nyolchavi csúcsra, 16 ezer pont fölé emelkedett. A hét két utolsó kereskedési napján negatív korrekció következett, de az index így is 16 ezer pont fölött maradt. A Richter piacán a hét elején felvásárlási spekulációk indultak el annak nyomán, hogy a korábbi várakozásokkal ellentétben mégsem kerül tartós állami tulajdonba a gyógyszergyár 25 százalékos állami tulajdonrésze. A parlament hátfőn szavazott az állami vagyonról szóló törvény módosításáról, amely egyúttal megszabadítja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt kisebbségi részesedéseinek értékesítési kötelezettségétől. A spekulációknak véget vetett a kormány szerdai döntése, miszerint az öt éve kibocsátott, és ez év szeptemberében lejáró, Richter részvényekre átcserélhető kötvények ellenértékét készpénzben fizeti meg az átcserélés helyett, és a lejáró kötvények refinanszírozását újabb Richter részvényre átcserélhető kötvény kibocsátásával oldja meg. Egyúttal megerősítették, hogy az állam tovább ra is meg kívánja tartani részesedését a Richterben. A vezető részvények nyereséggel zárták a múlt hetet. A kisebb papírok is erősödtek, az árfolyamváltozásukat tükröző BUMIX index értéke 70 ponttal, 4,24 százalékkal 1.721 pontra emelkedett. Az egész heti forgalom 104,7 milliárd forintot ért el, míg az előző héten 118,2 milliárd forint értékben születtek üzletek. A forgalom 70 százalékát az OTP papírok adásvétele adta, a Mol 11,5 százalékkal, a Richter 11 százalékkal, a Magyar Telekom 6 százalékkal részesedett az összforgalomból. A Mol árfolyama 2,81 százalékkal 13.520 forintra nőtt. Az OTP részvények ára 4,67 százalékkal 3.789 forintra emelkedett. A Magyar Telekom 1,64 százalékkal 620 forintra erősödött. A Richter árfolyama 6,08 százalékkal 32.990 forintra nőtt. Az Egis 6,1 százalékos emelkedéssel, 17.400 forinton zárta a hetet. ........................................................................................................................................................ Régóta gondolkodik, hogy belevágna a tőzsdézésbe? Ne halogassa! On-line tőzsdézés a ProfitLine.hu segítségével. Amennyiben részvényt szeretne vásárolni, kedvező költségek mellett és ehhez segítségre van szüksége, [url=http://www.profitline.hu/index.php/befektetes-tozsde/piac/bet]kattintson ide[/url].

Nyugdíjasok figyelem! Az élelmiszer utalvánnyal a postás csak egyszer csengethet
Újabb bomba a nyugdíjasoknak: csak egyszer viszi ki a postás a címre a kormány adományát, a 30 ezer forintos élelmiszer utalványt, s aki nincs otthon a kézbesítéskor, az bottal ütheti a nyomát.
Szuperszámítógép figyeli az M1-M7 közös bevezető szakaszán a forgalmat
Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a szuperszámítógéppel kiegészített rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel.
3%-os hitellel itt lehet esély új építésű lakásra
Az új Otthon Start Program sokak számára nyitja meg a lehetőséget, hogy végre saját otthonba költözzenek – akár új építésűbe is. Kérdés viszont, hogy hány darab olyan új építésű ingatlan létezik, ami megfelel a feltételeknek? A Duna House adatai szerint ilyen jellegű megoldás leginkább a budapesti külső kerületekben, valamint egyes agglomerációs településeken és vidéki nagyvárosokban jöhet szóba az első lakást keresőknek.
Hazánk jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közti kereskedelmi megállapodás, a dollár árfolyamának és szerepének változása, a közép-európai és feltörekvő piacok fellendülése mind meghatározó tényezői lesznek az idei második félév gazdasági folyamatainak.
Nyugdíjreform magyar módra! Előbb mehetnek nyugdíjba a férfiak, mint a nők?
Az egységes nyugdíjrendszer 2011-es bevezetése óta időről időre felmerül az igény a rendszer átalakítására vagy javítására. A leggyakrabban visszatérő javaslat az, hogy a férfiak számára biztosítsanak valamilyen kedvezményt, amely lehetővé tenné számukra a korábbi nyugdíjba vonulást.
Hogyan fogyjak le 20 kilót könnyen és gyorsan?
Mégis hogyan fogyjak le? - Sokak álma, mások kétségbeesett vágya, hogy gyorsan, lehetőleg minél kevesebb szenvedéssel megszabaduljanak 20 kiló feleslegtől. Ez a cél első hallásra ijesztőnek tűnhet, hiszen a 20 kiló jelentős mennyiség, és a legtöbb divatdiéta, villámmódszer inkább csak ideiglenes eredményeket produkál. De vajon lehetséges-e mégis könnyen és gyorsan leadni ezt a súlyt? A válasz: igen, de fontos megérteni, hogy mit jelent valójában a könnyű és a gyors.
Kerékpáros sebességkorlátozás tesztelését kezdik meg Hollandiában
Holland önkormányzatok a jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
A migráció miatt növekszik az EU népessége
Az Európai Unió népessége a negyedik egymást követő évben növekedett, január elsején elérte a 450,4 milliót, ami 1 070 702-vel több az előző évinél, az uniós népességnövekedés főként a migrációnak tulajdonítható - közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat pénteken.
A lakásokban több mint 7,5 milliárd, a vállalatoknál, intézményeknél csaknem 2 milliárd forintnyi kár keletkezett
A héten rendkívüli erejű vihar csapott le Magyarországra, az első három napon a Mabisz-tagbiztosítókhoz érkezett kárbejelentések alapján 45 734 lakásban 7 milliárd 526 millió forint kár keletkezett, ezáltal a lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott. A vállalatok, intézmények, önkormányzatok 1700 káreseményt jelentettek be, 1 milliárd 941 millió forint értékben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.
Ha több hitelük lenne az embereknek, az előnyösebb lenne a magyar gazdaságnak
Noha a hazai háztartások alacsony eladósodottsága első ránézésre előnyös adottságnak tűnik, ugyanakkor több kutatás is rámutat: bizonyos esetekben a magasabb – de nem extrém – hitelállomány kifejezetten serkentőleg hat a gazdaságra, és a lakosság jóléte szempontjából is előnyös. Az MBH Elemzési Centrum szakértői szerint a magyarországi háztartási adósságállomány jelenleg alacsonyabb a régiós átlagnál, s így valószínűleg a növekedési szempontból optimális szinttől is elmarad.
Nyár, diákmunka, első fizetés – és az első pénzügyi döntések
Játékkonzol, robogó, nyári utazás vagy egy régóta vágyott ruhadarab – ki ne emlékezne arra, mire költötte élete első fizetését? És mire gyűjtenek a mai fiatalok? A nyári szünetben sok kamasz és fiatal találkozik először a munka világával, így most különösen aktuális a kérdés.
Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek
Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az esztergomi 42 Restaurant séfje, hogy felkérést kaptak Jennifer Lopez budapesti koncertjére, a catering biztosítására. Koppány Levente elárulta, hogy az étlap összeállításánál fontos szempont volt az egészségtudatosság.
Megvan a százezer (BUX, OTP…)
Tegnap elérte a BUX a lélektani százezer pontot, sőt – napközben – meg is haladta azt (akárcsak ma). Persze nem a magyar piac volt az egyedüli, amely új csúcsra emelkedett, hanem pl. az S&P500, a DAX, vagy éppen a varsói börze is. Az utóbbi esetében az az érdekes, hogy az is a 100.000 ponttal küzd mostanában.