Összeroskadtak az amerikai piacok
A dollár jegyzése három hónapos csúcsára emelkedett az euróval szemben, a befektetők kockázatkerülésének hatására. Az euró árfolyamát rontotta, hogy a S&P még két nappal ezelőtt rontotta Görögország adósbesorolását, az ország adósságproblémája miatt.
A befektetők hangulatát tovább rontotta a FedEx Corp. várakozáson aluli előrejelzése és a Citigroup diszkont áron megvalósuló részvénykibocsátása, melyet az államtól kapott kölcsön visszafizetése érdekében jelentett be.
A mai napon a foglalkoztatottság felől is csalódást keltő adatok érkeztek, a múlt hét folyamán tovább emelkedett az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma. A hangulaton nem tudott javítani a vártnál jobban alakuló philadelphiai régió feldolgozóipari aktivitása, valamint a Conference Board vezető konjunktúramutatója.
A DJIA index 1,27 százalékkal (132,86 ponttal) 10.308,26 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,22 százalékkal (26,86 ponttal) 2180,05 pontra gyengült. Az S&P 500-as mutató szintén esett, 1,18 százalékkal (13,10 ponttal), 1096,08 pontra.
A visszaesésben emellett szerepet játszottak az amerikai jegybanknak (Fed) az amerikai gazdaság állapotával kapcsolatban előző nap elhangzott derűlátó kijelentései. Gyengültek a pénzügyi rézvények, mert a Meredith Whitney Advisory Group rontott a Goldman Sachs és a Morgan Stanley nyereségkilátásán 2011-ig.
Esett a Citigroup árfolyama, mert gyenge volt a kereslet 20 milliárd dolláros részvény- és kötvénykibocsátása iránt, ami miatt az amerikai pénzügyminisztérium egyelőre lemondott arról a tervéről, hogy eladja a bankban lévő részesedését. A Citigroup részvényének árfolyama 25 centtel, 7,3 százalékkal 3,21 dollárra csökkent.
A FedEx jegyzése 5,48 dollárral, 6,1 százalékkal 84,47 dollárra csökkent, miután kedvezőtlen előrejelzéssel szolgált a pénzügyi harmadik negyedéves eredményét illetően.