Ötmilliárd forintos pályázat indul élelmiszeripari cégeknek

Ötmilliárd forintos pályázat indul hazai élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak támogatására - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában hétfőn.

Ötmilliárd forintos pályázat indul élelmiszeripari cégeknek

A magyar élelmiszeripari vállalkozások a járványhelyzet legnehezebb hónapjaiban is biztosítani tudták az ország élelmiszer ellátását, sőt még exportjukat is bővíteni tudták - hangsúlyozta. Mint mondta, az élelmiszeripar stratégiai ágazat, ezért a kormány ezen a téren is erősíteni kívánja az önellátást.
   
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) legújabb kiírásán a közepes méretű vállalkozások fejlesztései kaphatnak támogatást, a cégek modern gépeket vásárolhatnak, bővíthetik telephelyüket és képezhetik munkavállalóikat - ismertette a pénzügyminiszter. Hozzátette, hogy a megítélt összeg 30 millió és 500 millió forint között lehet cégenként.
   
Varga Mihály kiemelte: a cél az, hogy a vállalkozások a lehető leghatékonyabban használják fel ezeket a forrásokat, ezért a támogatások mértékét is ehhez igazítják. Ha a fejlesztés meghozza a várt eredményeket, a vállalkozások akár a teljes összeg visszafizetése alól is mentességet kaphatnak - hívta fel a figyelmet.
    

A pályázat hétfőtől elérhető a Széchenyi2020 honlapján - jelezte a pénzügyminiszter.

Hozzászólások

Folytatódik a Nébih élelmiszerpazarlás elleni programja

Folytatódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás elleni programja, a Maradék nélkül - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2021. 03. 01. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még lehet nevezni a 2021-es magyar szakácsversenyre

Március 12-ig lehet nevezni a Magyarország étele 2021 szakácsversenyre, amelyre a világ minden tájáról, a történelmi Magyarország területéről és a diaszpórából is várják a versenyezni kívánó csapatok jelentkezését - közölték a verseny szervezői pénteken az MTI-vel.
2021. 02. 28. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bezáratott egy vágóhidat a Nébih

Súlyos jogsértések miatt azonnali hatállyal fel kellett függeszteni Pest megyében egy sertésvágóhíd működését - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)az MTI-vel csütörtökön.
2021. 02. 25. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az UHT tej és a tejföl volt a járványidőszak nyertese

Kirívó keresleti hullámzással, nem várt piaci átrendeződéssel és néhány meglepően kedvező fejleménnyel szembesültek a hazai tejipari cégek a járvány kezdete óta. A felhalmozó vásárlásokban az UHT tej és a tejföl volt a sztár. A házhozszállításra átálló éttermek pedig sajtból rendeltek többet a pizzákhoz.
2021. 02. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A világjárvány ellenére is sikeres évet zárt 2020-ban a Nestlé

Részben az állateledel üzletág kimagasló teljesítménye határozta meg a Nestlé cégcsoport 2020-as globális organikus növekedését. Ezen kívül az amerikai piacok és a Nestlé Health Science eredményességének köszönhető az éves szinten 3,6 százalékos bővülés. A kereskedelmi tevékenység operatív haszonkulcsa (trading operating profit margin) éves szinten 210 bázisponttal, 16,9 százalékra emelkedett.
2021. 02. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A skót whisky piacnak is betett a járvány

Tavaly tízéves mélypontra esett a skót whisky exportjából származó bevétel a koronavírus-járvány hatására, illetve a megemelt amerikai büntetővám miatt.
2021. 02. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2021-től klímasemlegesen működik Európa vezető gyümölcslégyártója

2021. január 1-től klímasemlegesen működik Európa vezető gyümölcslégyártója, az Eckes-Granini csoport és az annak részeként működő Sió-Eckes Élelmiszergyártó és Kereskedelmi Kft. - jelentette be a cégcsoport innovációs és marketing vezetője pénteken Siófokon.
2021. 02. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csökkent a sörgyártók tavalyi forgalma a járványnak köszönhetően

Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI érdeklődésére.
2021. 02. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb cukrot használ saját márkás termékeihez a SPAR

Az áruházlánc elkötelezte magát az egészségtudatos életmód és az azt támogató táplálkozás népszerűsítése mellett, ezért a saját márkás termékei gyártásához felhasznált cukor mennyiségét csaknem száz tonnával csökkentette - közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 12. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

18 százalékkal emelkedtek a tejágazat költségei

A tejtermelőknél és a feldolgozóknál egy év alatt átlagosan 15-18 százalékkal emelkedtek a termelési költségek - közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács MTI-vel szerdán.
2021. 02. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Nestlé 2050-re éri el karbonsemlegességet

Az élelmiszerellátás jövőjére nézve nagy veszélyt jelenthet az éghajlatváltozás, miközben az üvegházhatású gázok kibocsátásáért többek között az élelmiszertermelés és fogyasztás is nagy mértékben felelős. Ezért a Nestlé a 2050-re vállalt nettó zéró kibocsátás elérése érdekében 2030-ra felére csökkenti karbonkibocsátását.
2021. 02. 09. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bio hamburgert hívott vissza a Spar

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta a SPAR Free From bio hamburger zsemle 2 db 125 g megnevezésű terméket szezámmag etilén-oxid szennyezettség miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
2021. 02. 05. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítette telephelyét és kapacitását a soltvadkerti Phoenix-Drink Kft.

Mintegy 400 millió forint uniós támogatásból két csarnokkal és új gyártósorral bővítette ásványvízgyártó kapacitását a soltvadkerti Phoenix-Drink Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
2021. 02. 05. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 10 százalékkal csökkent a Zwack árbevétele

A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 20,4 milliárd forint volt a 2020-2021-es üzleti évének első háromnegyed évben, ami 9,5 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 02. 04. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindulhat a magyar sertésexport Japánba

Újraindulhat a magyar sertésexport Japánba - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2021. 01. 31. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt az idő, hogy összefogjunk a vendéglátósokért!

Mindannyian tudjuk, hogy a vendéglátóipar helyzete egyre nehezebb: a közel 3 hónapja tartó korlátozások következtében sokan csődközeli helyzetbe kerültek. Egy autószerviz most arra buzdít, hogy ha megtehetjük, vállalkozóként is segítsük őket.
2021. 01. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly a megszokottnál kevesebb ásványvíz és üdítő fogyott

Mintegy 8,2 százalékkal 2,361 milliárd literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége tavaly az azt megelőző évhez képest - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az MTI-vel.
2021. 01. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyéríteni kell a magyarországi vaddisznóállományt

Gyéríteni kell a magyarországi vaddisznóállományt az afrikai sertéspestis terjedésének lassítása, illetve annak érdekében, hogy hosszú távon mentes legyen az ország a betegségtől - mondta az országos főállatorvos szerdán az M1 aktuális csatornán.
2021. 01. 28. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sajtokat hív vissza a Kőröstej

A Kőröstej Kft. elővigyázatosságból visszahívja a forgalmazásból egyes Kőrösi sajtkorong elnevezésű termékeit, mert üvegdarab lehet bennük - hívta fel a figyelmet a vállalat kedden.
2021. 01. 26. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élelmiszert hív vissza az IKEA a forgalomból

Újabb széria etilén-oxiddal szennyezett Knäckebröd Flerkorn nevű 250 grammos, többgabonás kétszersültet hív vissza a forgalomból a gyártója, a finn Lantmännen Cerealia, a magyarországi forgalmazója az IKEA - közölte a lakberendezési lánc az MTI-vel pénteken.
2021. 01. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások: