Ötmillió munkahelyet biztosít Németország importja az unióban

Csaknem ötmillió munkahelyet biztosít Németország importja az Európai Unió (EU) többi 27 tagállamában, és számos országban már az is visszaeséssel járna, ha a német gazdaság növekedése leállna - mutatta ki egy szerdán ismertetett tanulmány.

Ötmillió munkahelyet biztosít Németország importja az unióban

A legnagyobb bajor munkaadói érdekképviselet, a bajor gazdasági szövetség (VBW) megbízásából a berlini Prognos gazdaságkutató és gazdasági tanácsadó társaság által végzett elemzés következtetése szerint az egész EU-nak káros lenne, ha a német gazdaság kevésbé lenne versenyképes. A tanulmány szerint ez annak ellenére így van, hogy az utóbbi évek németországi fellendülése során többször előkerült az a bírálat, hogy a német termékek versenyképessége árt a többi EU-s gazdaságnak.
   
Németország importja több mint 4,9 millió embernek biztosít munkahelyet az uniós társállamokban, vagyis Németországnak tulajdonítható a többi 27 uniós országban létrejött állások 2,7 százaléka. Ez is azt mutatja, hogy "az EU-nak erős tagállamokra, egy erős EU-nak pedig erős Németországra van szüksége" - emelte ki a tanulmány bevezetőjében Bertram Bossard, a VBW ügyvezetője.
   
Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

A Prognos elemzése szerint a Németországgal szomszédos kisebb nyugati államok mellett leginkább a kelet-közép-európai országok fonódtak össze a német gazdasággal, és legfőképpen további megmunkálást igénylő, úgynevezett köztes termékekkel és beruházási javakkal szolgálnak. Ez annak tulajdonítható, hogy a német ipar az EU 2004-es bővítése óta egyre inkább törekszik a munkamegosztásra a térségbeli államokkal, így számos német vállalkozás telepített át termelési folyamatokat a régióba.
    

Az EU déli országai viszont kevésbé profitálnak a német fellendülésből. Ennek oka nemcsak a földrajzi távolság, hanem mindenekelőtt az, hogy a viszonylag gyenge ipari bázis miatt például Görögországban vagy Portugáliában kevesebb olyan terméket állítanak elő, amelyet igényel a német ipar.
   
Az EU-ból Németországba érkező import származási országok szerinti listáját a 2016-os adatok alapján Hollandia vezeti, a második Franciaország, a harmadik Belgium. Az első tízben ott van Lengyelország és Csehország is, valamint Magyarország, amely éppen a tizedik.
    

Egy másik rangsor szerint, amely annak alapján készült, hogy mekkora a Németországba irányuló export aránya az egyes EU-tagállamok teljes kivitelében, Csehország áll az első helyen 30 százalékon felüli aránnyal, Magyarország pedig a harmadik, 25 százalékot meghaladó aránnyal. Az első tízbe Lengyelország, Szlovákia, Románia és Szlovénia is bekerült.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Németországba irányuló exporttal megtermelt úgynevezett bruttó hozzáadott értéknek a teljes bruttó hozzáadott értékben képviselt aránya alapján összeállított rangsort is Csehország vezeti 8 százalék feletti aránnyal. A második Szlovákia, a harmadik Hollandia, majd Ausztria következik, és az ötödik helyen Magyarország áll, 6 százalékot megközelítő aránnyal.
   
A Németországba irányuló export révén biztosított munkahelyek száma alapján készült rangsort Lengyelország vezeti 890 ezer foglalkoztatottal. A második Csehország 500 ezer állással, a harmadik Hollandia 480 ezer állással. Magyarország a kilencedik, mintegy 230 ezer munkahellyel.
   
Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

A Prognos kutatói azt is megvizsgálták, hogy milyen hatással lenne az uniós társállamokra, ha megállna a német gazdaság növekedése 2020-ban. Modellszámításuk szerint leginkább Szlovákia szenvedné meg ezt a fordulatot, ott a hazai össztermék (GDP) mintegy 0,7 százalékkal csökkenne a német gazdaság stagnálásának következtében. A második helyen Csehország áll 0,68 százalékos GDP-csökkenéssel. A harmadik Magyarország, valamivel 0,5 százalék feletti GDP-csökkenéssel.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: