Pénzügyi horoszkóp a hétre - a BAK jegyében születetteket jól átverhetik

A ProfitLine.hu online pénzügyi online magazin egy új rovattal jelentkezik (minden hét elején), ami nem más, mint neves hazai asztrológus szakemberek által összeállított heti pénzügyi horoszkóp. Lássuk tehát, mit jósolnak Önnek a csillagok, mit hoz a jövő hét (2021. augusztus 16-tól augusztus 22-ig) pénzügyi szempontból!

Pénzügyi horoszkóp a hétre - a BAK jegyében születetteket jól átverhetik

KOS (Aries) március 21. - április 20.

Izgalmas időszak következik a pénzügyek terén a KOS számára, hiszen egy olyan döntést kell rövidesen meghoznia, melyet már hónapok óta (évek óta?) halogat. Ez pedig nem más, mint egy komolyabb felújítási, építési munka, melytől eddig leginkább annak finanszírozási nehézségei miatt ódzkodott. Érdemes lehet körülnéznie, mert számos államilag támogatott hitel és lakásfelújítási támogatás is igénybe vehető ilyen célra.

BIKA (Taurus) április 21.- május 21.

Eljött a kockázatvállalás ideje a BIKA számára, és a csillagok is jól állnak most a spekulatívabb befektetések fölött. Régóta gondolkodik részvénybefektetésen, és kacérkodik is néhány konkrét vállalat értékpapírjával, de eddig nem mert belevágni, mert túl nagynak ítélte annak kockázatát. Valóban az is, hiszen azok az iparágak, melyeket kinézett a kifejezetten kockázatosak közé tartoznak. De most itt az idő, vételre fel és ne feledje el betenni a stop-losst! Lottó számaidról ITT olvashatsz.

IKREK (Gemini) május 22.- június 21.

Amennyiben az elkövetkezendő időszakban jelentősebb anyagi kiadást tervez, úgy még egyszer üljön le és számolja át a kiadásokat és elemezze a költségvetését. Az is lehet, hogy érdemes lenne egy szakemberrel is konzultálnia, mert jelentős fordulat következhet be a pénzügyi piacokon. Viszont ha hosszú távon kíván befektetni úgy ne habozzon és hozza meg a megfelő lépéseket, mert félő, hogy komoly lehetőséget szalaszt el. Lottó számaidról ITT olvashatsz.

RÁK (Cancer) június 22. - július 22.

Pénzügyei területén érdemes most számot vetnie a RÁK jegyűeknek, mert az utóbbi időben elég jelentősen megváltozott a piaci környezet. Éppen ezért nem árt, ha konzultál szakemberekkel, mert lehet, hogy olyan lehetőséget ajánlanak, melyet, ha megfogad talán egész életére kiható pozitív eredményeket realizálhat. Vizsgálja meg tartalékait és ennek függvényében döntse el, hogy mely területen kíván az elkövetkezendő időszakban befektetni. Lottó számaidról ITT olvashatsz.

OROSZLÁN (Leo) július 23. - augusztus 23.

Valaki az elkövetkezendő napokban pénzügyi tanácsért fordul Önhöz, mert úgy gondolja, hogy nagyobb tapasztalattal bír befektetés területén. Vigyázzon a tanácsokkal, mert a piaci környezet most igen változó, így ami ma biztosnak tűnik az holnapra már csak szép állommá válhat. De ha mégis úgy dönt, hogy segít, akkor feltétlenül mondja el, hogy a végleges döntést nem önnek kell meghoznia, hanem a másik félnek. Lottó számaidról ITT olvashatsz.

SZŰZ (Virgo) augusztus 24. - szeptember 22.

Pénzügyi területen most igen jó időszak következhet a Szűz csillagjegy számára, ha figyeli a lehetőségeket és nem halogatja a döntést. Sok lehetőség fog kínálkozni, melyek egytől egyik kitűnő eredményekkel kecsegtetnek. Arra viszont vigyázzon, hogy ne kapja el a hév és csak addig nyújtózkodjon ameddig a takaró ér. Azaz ne kockáztassa családja jövőjét csak azért mert hirtelen kapzsivá válik. Tőkéjének csak maximum 30%-át fektesse most be kockázatos eszközökbe, a maradék tőkével egyelőre álljon lesben, várjon kedvezőbb beszállási pontra. Lottó számaidról ITT olvashatsz.

MÉRLEG (Libra) szeptember 23. - október 23.

Sokan gondolják úgy, hogy most remek lehetőség szabad pénzeszközeiket befektetni egy igen jó hozamokkal bíró befektetési alapba, melyet mindenki olyan nagyon dicsér. Vigyázzon és legyen körültekintő, mert nem minden arany, ami fénylik. Még az is előfordulhat, hogy azok akik igyekeznek tanáccsal ellátni, nem vizsgálták meg a felmerülő veszélyeket és ezért a tranzakció nem hozza meg a várva várt eredményt. Lottó számaidról ITT olvashatsz.

SKORPIÓ (Scorpio) október 24. - november 22.

Évek óta halogat egy döntés a SKORPIÓ, melyben nagy szerepet játszanak az anyagiak. Mikor összejött volna a megfelelő összeg, mindig jött valami váratlan helyzet, mely meghiúsította a régen dédelgetett tervét. Ha körültekintően szétnéz a pénzügyi piacon számtalan lehetőséget talál. Amennyiben úgy dönt, hogy belevág és megvalósítja tervét olyan helyről jön majd a segítség, melyre igazán nem számít, s ráadásul anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Lottó számaidról ITT olvashatsz.

NYILAS (Sagittarius) november 23. - december 21.

Ez a hét most a kockázatkerülésről szól a NYILAS jegyűek számára. Mivel egész héten nagyon le lesz terhelve sok munkával, számos online meeting is rabolja az idejét, sőt még egy idióta oktatásra is be kell jelentkeznie. Fáradt lesz már a hét elején és koncentrációs képessége is csökken. A csillagok állása sem túl biztató így érdemes a kockázatos pénzügyi tranzakciókat elhalasztani. Kerülje a részvényeket, mert nagyon "shortos"-szag van, de megint nem fog bejönni. Jó az a cash, lesz majd jobb időszak a spekulációra. Lottó számaidról ITT olvashatsz.

BAK (Capricorn) december 22. - január 20.

Bárhogy számol, oszt, szoroz, rádöbben arra, hogy amit rásóztak befektetés az mégsem csillog olyan szépen, sőt! Ha a költségeit jobban megnézi, akkor infarktust is kap. Az a helyes, okosnak tűnő üzletkötő bár nagyon sok szépet mondott a "világ legjobb konstrukciójáról" mégis egyre inkább rádöbben: ismét besétált egy csúfos csapdába, ahonnan nehéz lesz  kimászni. De ne aggódjon! Váratlan pénzügyi segítség érkezik! :) Lottó számaidról ITT olvashatsz.

VÍZÖNTŐ (Aquarius) január 21. - február 19.

Hónapok óta tőri a fejét azon, hogy a nulla százalékos kamatok miatt hová kellene befektetnie megtakarításait. Kacérkodik a lakossági állampapírokkal de az ingatlan befektetéseket is vonzónak találja. Titkon pedig irigykedik azokra, akik a tőzsdén forgatjuk meg a pénzüket, ami bár kockázatos, de komoly nyereség elérésére is lehetősége van. Egy jó tőzsdei bróker a segítségére lehet. Lottó számaidról ITT olvashatsz.

HALAK (Pisces) február 20. - március 20.

Nehezen jut egyről a kettőre a HALAK jegy szülötte, és a 2020-as év után valahogy a 2021-es sem akar "beindulni" a pénzügyek terén. De jó lenne egy kis kezdő tőke, amiből számos ötletét tudná megvalósítani. Az ötletei életképesek lehetnek és találhat is hozzá kedvező kamatozású hitelt, ha körbeszaglászik a piacon. Lottó számaidról ITT olvashatsz.

Felszámolják az első román fapados légitársaságot, a Blue Airt

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról - írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
2025. 07. 10. 23:30
Megosztás:

A Balatonnál is elérhető a Mol Limo szolgáltatása

A Mol Limo szolgáltatása már a Balatonnál, Balatonfüreden és Siófokon is elérhető tesztjelleggel, az újítással az autómegosztó cég a felhasználók egyre erősödő, többnapos utazási igényeire reagál - közölte a Mol Limo csütörtökön az MTI-vel.
2025. 07. 10. 23:00
Megosztás:

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.
2025. 07. 10. 22:30
Megosztás:

Megvilágosodott a lámpakereskedő, jelentős bírságcsökkentést kapott a GVH-tól

13,5 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Lutec lámpakereskedő céget, mivel a specializált szakkereskedők részére történő forgalmazása során meghatározta a fogyasztói árakat, sőt szankciók alkalmazását is kilátásba helyezte, amennyiben azokat egy vállalkozás nem alkalmazta. A cég az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést és megfelelési program végrehajtását is vállalta, így végül jelentős bírságcsökkentésben részesült.
2025. 07. 10. 21:30
Megosztás:

Indulhat az Unitravel utasainak kártalanítása

Budapest Főváros Kormányhivatala meghozta határozatát, amely alapján megkezdődhet a csődbe jutott Unitravel utazási iroda utasainak kártalanítása - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2025. 07. 10. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van - közölte az MNB csütörtökön a Facebook oldalán.
2025. 07. 10. 20:30
Megosztás:

Most akkor mi az igazság? Növekszik vagy sem a külföldi munkavállalók száma Magyarországon?

Az elmúlt időszakban megjelent téves következtetésekre épülő állításokkal szemben a teljes foglalkoztatotti létszám csökkenése és a hazánkban foglalkoztatott harmadik országbeliek létszáma között egyáltalán nincs ok-okozati összefüggés. A Nemzetgazdasági Minisztérium a tévhitek eloszlatása érdekében 6 kérdés és 6 válasz keretében tisztázza a magyar munkaerőpiac helyzetét. Magyarország a magyaroké, ami sem vendégmunkás ország, sem pedig migránsország nem lesz. Ezért Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a külföldiek tartózkodása minden esetben célhoz kötött, engedélyköteles és korlátozott időre szól.
2025. 07. 10. 20:05
Megosztás:

1400 milliárd forinthoz közelítenek az okostelefonos fizetések

Közel 1,4 billió forint, 173 millió tranzakció: így mutat három év okoseszközös fizetéseinek mérlege a K&H-nál. A digitális fizetések száma és forgalma évről évre jelentősen növekszik, a legkedveltebb az Apple Pay, amely a forgalom kétharmadát fedi le, míg a Google Pay részesedése 33 százalékos.
2025. 07. 10. 19:00
Megosztás:

Átvészelte az év első turbulens időszakát a Delta

A Delta Air Lines a második negyedéves gyorsjelentése alapján minimálisan tudta felülteljesíteni a piaci várakozásokat.
2025. 07. 10. 18:30
Megosztás:

Ne hagyja, hogy az információhiány hátráltassa vállalkozását – BCP Magyarország Kft. tanúsítvány és céginformáció új megvilágításban

Egy jól működő üzleti modell nem csak kiváló termékeken és szolgáltatásokon, hanem tudatos kockázatmenedzsmenten is nyugszik. Ebben a folyamatban kulcsszerep jut a megbízható adatoknak és a hiteles visszajelzéseknek. A BCP Magyarország Kft. által működtetett cegcontrol.hu és a BCP Rating tanúsítvány olyan információs és minősítési eszközök, amelyek az üzleti bizalomépítés gyakorlati oldalát támogatják.
2025. 07. 10. 18:00
Megosztás:

Visszafogott várakozásokkal veszi kezdetét a gyorsjelentési szezon Amerikában

A héten kezdetét veszi a második negyedéves gyorsjelentési időszak. Donald Trump vámpolitikája jelentős bizonytalanságot okozott a tőzsdéken, ami az amerikai vállalatok teljesítményére is rányomhatta a bélyegét. Az elemzők optimizmusa mérséklődött az elmúlt hónapokban, és hamarosan kiderül, hogy vajon joggal tartanak-e a magasabb vámok hatásától. A negyedéves számokon kívül érdekes lesz az is, hogy a vállalatok mire számítanak az év második felében a globális gazdasággal kapcsolatos fokozódó bizonytalanság közepette.
2025. 07. 10. 17:30
Megosztás:

94%-ra emelte részesedését a Gloster a P92-ben

A Gloster bejelentette, hogy a korábban megkötött akvizíciós ügylet lezárult, melynek keretében a P92-ben eddig meglévő többségi (51%) részesedése 94%-ra emelkedett.
2025. 07. 10. 16:30
Megosztás:

Fontos lesz augusztus első napja

A rézre kiszabott vám 50%-os mértékét már megtudtuk korábban, azonban Donald Trump bejelentette, hogy augusztus 1-jétől lép érvénybe a határozat.
2025. 07. 10. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén májusban közel 10%-kal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon, így minél többet költhessenek és utazhassanak.
2025. 07. 10. 15:30
Megosztás:

Új korszak kezdődik a magyar konténerlogisztikában

A magyar intermodális árufuvarozás történetének egyik jelentősebb technológiai beruházása valósult meg a csepeli Szabadkikötőben: megérkezett az a nagyteljesítményű, trimodális konténerrakodó bakdaru, amely új szintre emeli a vasúti, közúti és vízi logisztikai műveletek hatékonyságát.
2025. 07. 10. 15:00
Megosztás:

Formabontó szaniter változtatná meg a vízhasználati szokásokat

Egy svájci gyártó és Yves Béhar formatervező új típusú mosdót fejlesztett, amely szokatlan kialakításával és működésével szakít a hagyományos megoldásokkal. A víz nem csapból érkezik, hanem egy felső nyílásból indul, és spirálszerű pályán folyik a lefolyóba. A szerkezet célja a vízfogyasztás csökkentése és az élményszerű használat előtérbe helyezése.
2025. 07. 10. 14:55
Megosztás:

Jó befektetés még mindig az Unicredit részvénye

Az idei évben jelentős európai felülteljesítés volt eddig megfigyelhető a részvénypiacokon. Ezen belül is kiemelkedő a bankok helyzete, melyek átlagosan 30%-ot emelkedtek és ezzel a legjobban teljesítő iparágnak számítanak.
2025. 07. 10. 13:30
Megosztás:

Hogyan kereshetünk hatékonyan munkát 2025-ben?

A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemben már néhány tudatos lépéssel jelentősen növelhetjük esélyeinket a kiválasztási folyamatban. De mitől lesz igazán hatásos egy pályázat, és hogyan emelkedhetünk ki már az első szűrésnél?
2025. 07. 10. 13:00
Megosztás:

Javuló eredmények: felfelé módosította várakozásait a Mapei Kft.

Stabil bővüléssel zárta a 2025-ös év első félévét a Mapei Kft., az árbevétel 9,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat ennek hatására felfelé módosította év végi prognózisát, és egyre erősebb bizalommal tekint az év második felére, különösen az új Otthon Start Program várható hatásaira építve.
2025. 07. 10. 12:30
Megosztás:

Budapest vagy az agglomeráció? Az árak újra mozgásba hozták a vevőket

Az elmúlt hónapokban ismét megélénkült az agglomeráció iránti kereslet. A fővárosban elszálló árak, a családi házas kínálat vonzereje sokakat terel vissza a Budapest környéki településekre. Ugyanakkor az árakat tekintve nem túl nagy az eltérés a főváros peremkerületei és a közvetlenül mellettük fekvő agglomerációs települések között.
2025. 07. 10. 12:00
Megosztás: