Rába - felmondva az Engel-lel kötött hosszú távú ingatlanszerződés

Rába Járműipari Holding Nyrt. a szerződésben kikötött felmondási okokra hivatkozva felmondta az Engellel 2002-ben kötött ingatlanfejlesztési együttműködési és előszerződést. A felmondás következtében a Győr központi részén fekvő, a Rába tulajdonában álló, és érvényes rendezési tervvel rendelkező 43 hektár – nem számítva a már értékesített 2,6 hektárt – a jövőbeni ingatlanfejlesztés szempontjából szabad rendelkezésű terület. A társaság széles körben vizsgálja a potenciális hasznosítási lehetőségeket - olvasható a BÉT honlapján.

A Rába döntését arra alapozta, hogy az Engel szerződéses kötelezettsége ellenére az első fázist követően nem kezdett újabb fázist, és nyilvánvalóvá vált, hogy a projekt belátható és ésszerű határidőn belül nem valósulhat meg. A mostani szerződés felmondás mellett a Rába továbbra is fenntartja a megkezdett fejlesztésekkel kapcsolatos követeléseit ingatlanfejlesztővel szemben, és bízik abban, hogy a még el nem készült épület befejezésre, a lakások átadásra kerülnek és a fejlesztés során felmerült problémákat az Engel mielőbb rendezni tudja.


A Rába célja továbbra is az, hogy a tulajdonában lévő, nagy értékű ingatlanállományt optimális feltételek mellett hasznosítsa. A Rába tulajdonában lévő, a városközpont tőszomszédságában fekvő terület továbbra is jelentős értéket képvisel. A Rába – ennek az értéknek a megőrzését szem előtt tartva – olyan megoldásban érdekelt, amely ezt az adottságot minél hatékonyabban, időkényszer nélkül képes kihasználni.

4iG megállapodás a Mubadalával

A 4iG Csoport és a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala), a világ egyik vezető szuverén befektetési társasága megállapodást írtak alá, amelynek keretében a Mubadala 50 millió USD összegű befektetést valósít meg a magyar vállalatcsoportban, a lejáratkor kötelezően 4iG részvénnyé alakuló kölcsönszerződés keretében.
2026. 02. 27. 16:30
Megosztás:

Az amerikai közlekedési hivatal Hedera-alapú útdíjrendszert szabadalmaztatott

Egy amerikai kormányzati tisztviselő országos közúti díjszedési rendszert szabadalmaztatott a Hedera technológiájára építve – a lépés új lendületet adott a HBAR ökoszisztémának és a hosszú távú intézményi adoptáció narratívájának. A fejlemény nem pusztán spekulatív kriptós hír, hanem egy kézzelfogható, állami szintű kezdeményezés, amely a decentralizált főkönyvi technológiák (DLT – Distributed Ledger Technology) infrastruktúra-szerepét vetíti előre.
2026. 02. 27. 16:00
Megosztás:

Nőtt a Richter bevétele, csökkent a profit tavaly

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele tavaly 928,96 milliárd forint lett, 8,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2026. 02. 27. 15:30
Megosztás:

Javul a lakásbiztosítások ár-érték aránya, amit a márciusi kampány tovább erősíthe

Tavaly alig nőttek a lakásbiztosítások éves díjai, a lakásbiztosítási kampánynak, és a biztosítók által vállalt önkéntes díjkorlátozásnak is köszönhetően. Az átlagos biztosított négyzetméterár ezt jóval meghaladó mértékben nőtt, így csökkenhetett az alulbiztosítottság, a rövidesen induló új márciusi lakásbiztosítási kampány még tovább javíthatja a biztosítások ár-érték arányát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 15:00
Megosztás:

Tízmilliárd forintból új gyár épül Mezőberényben

Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amelyhez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít - jelentette be Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán.
2026. 02. 27. 14:30
Megosztás:

20 százalékkal nőtt az AutoWallis Csoport árbevétele 2025-ben, egyre nagyobb a nemzetközi piacok aránya

Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20 százalékkal 477 milliárd forintra bővült az árbevétele 2025-ben, ami a partnerekkel közösen irányított vállalatok tevékenységével együtt összesen 587 milliárd forint piaci súlyt jelent. A növekedést elsősorban a kiskereskedelem hajtotta, de a nagykereskedelemi szegmens által képviselt márkák is fokozni tudták az értékesítési tempót tavaly. A Csoport nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta, többek között a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez, új kereskedelmi pontok nyitásához és akvizíciókhoz kapcsolódó egyszeri költségek.
2026. 02. 27. 14:00
Megosztás:

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodni Magyarországra érkező újabb beruházásokról, a legtöbb beruházás immár zsinórban harmadjára Kínából érkezett, de rekordszámú beruházás jött az Egyesült Államokból is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2026. 02. 27. 13:30
Megosztás:

Ötmilliárd forint feletti nyereményt ígér az Ötöslottó

Az elmúlt majdnem 70 év negyedik legnagyobb nyereménye várja a hétvégén az Ötöslottó játékosait. Ebből az összegből szinte bármilyen álmot megvalósíthatna a nyertes.
2026. 02. 27. 13:00
Megosztás:

Erős növekedéssel zárta 2025-öt az SAP Hungary

Eredményes évet zárt 2025-ben az SAP Hungary: a vállalat magyarországi csapata a negyedik negyedéves célokat 119%-on, az éves célokat pedig 112%-on teljesítette, miközben a 2024-es éves árbevételét 26,3%-kal haladta meg. A teljesítmény hátterében a hazai vállalatok felhőalapú modernizációs igénye, az adatalapú működés felértékelődése és a mesterséges intelligencia üzleti folyamatokba történő beépítésének gyorsuló üteme áll.
2026. 02. 27. 12:30
Megosztás:

Hogyan segítik az okoseszközök a tanulást?

Az érettségi és a felvételi időszaka sok diák számára az egyik legintenzívebb, legfeszítettebb életszakasz. A felettük tornyosuló tananyag és a szoros határidők érthető módon komoly stresszhelyzeteket teremthetnek. Ilyenkor az okoseszközök – okostelefonok, laptopok, tabletek és okosórák – valódi szövetségeseink lehetnek. De csak akkor, ha mi irányítjuk őket, és nem ők kezdik el uralni a mi életünket.
2026. 02. 27. 12:00
Megosztás:

Kié lesz az EU új vámhatósága?

Az Európai Unió új vámhatóságának létrehozása túlmutat egy adminisztratív döntésen: intézményi precedenst és potenciális hatáskörbővülést jelent. A székhelyért folyó verseny a presztízsen túl az uniós erőviszonyokról és a földrajzi egyensúlyról szól. Az új döntési mechanizmus megerősíti az Európai Parlament befolyását, miközben a Szerződések formális módosítása elmarad. Ez felveti a kérdést, hogy a központosítás és az ügynökségalapú kormányzás milyen mértékben alakítja át a tagállami szerepet. A vámreform így nem csupán szakpolitikai modernizáció, hanem szuverenitási vita is. A tét: ki irányítja az új hatóságot – és ki gyakorolja az újonnan kialakuló uniós kompetenciát?
2026. 02. 27. 11:30
Megosztás:

Idén is folytatja szárnyalását az idegenforgalom - MBH gyorselemzés

A turizmus az év kezdetén is bővülni tudott: 2026 januárjában a vendégek száma 5,3, a vendégéjszakák száma 3,6%-kal bővült év/év alapon, mind a belföldi és mind a külföldi turisták száma emelkedett. Az idegenforgalom bővülésének folytatódására számítunk 2026-ban is; a hazai növekedést több tényező is támogatja, így a reálbérek emelkedése, illetve a kormányzati transzferek.
2026. 02. 27. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Ázsiában a záráshoz közeledve mérsékelt emelkedéseket látunk. A Nikkei 0,2, a KOSPI 0,4, a Hang Seng 0,9, a SSEC 0,4%-os pluszban van.
2026. 02. 27. 10:30
Megosztás:

5,5%-ot esett az Nvidia

A vezető amerikai indexek közül az ipari túlsúlyos Dow Jones teljesített a legjobban, de ez is csak stagnálásra volt elegendő. Az S&P 500 0,5%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 1,2%-kal került lejjebb. A Nasdaq-ban több, mint 10%-os súllyal rendelkező Nvidia gyorsjelentése a várakozások feletti eredmények ellenére sem tudta lenyűgözni a befektetőket, az árfolyam 5,5%-ot esett. A Philadelphia SE Semiconductor index 3,2%-kal került lejjebb. Az S&P 500 11 fő szektora közül a technológia (-1,8%) és a kommunikációs szolgáltatások (-0,75%) szenvedték el a legnagyobb visszaesést, míg 1,3%-os emelkedéssel a pénzügyi szektor vezetett a nyertesek között.
2026. 02. 27. 09:30
Megosztás:

Vállalati jelentések mozgatták a piacokat Európában

A szerdai általános emelkedést követően csütörtökön – miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentéseket értékelték – a STOXX 600 közel stagnált. A DAX 0,45%-ot, a CAC 40 0,7%-ot, az FTSE 100 0,4%-ot emelkedett. Az egészségügyi szektor 1%-os mérséklődése lefelé húzta a páneurópai indexet. A technológiai szektor 0,5%-ot veszített. Utóbbiban az ASML, az ASM International és a BE Semiconductor esése is meghaladta a 4%-ot, miután az Nvidia kimondottan erős gyorsjelentése is kevésnek bizonyult a kedvező részvénypiaci fogadtatáshoz.
2026. 02. 27. 09:00
Megosztás:

Hiába a spórolás, az élelmiszer és a kütyük mindig viszik a pénzt

A magyar vásárlók egyszerre próbálnak takarékoskodni és engednek a mindennapi kísértéseknek: derül ki az Árukereső.hu kutatásából. Bár sokan igyekeznek szigorúan kezelni a kiadásaikat, az élelmiszer és az elektronikai termékek továbbra is azok a kategóriák, amelyekre a legtöbben költenek a tervezettnél többet.
2026. 02. 27. 08:30
Megosztás:

Elfogadták Szombathely költségvetését

Elfogadták csütörtökön Szombathely önkormányzatának a 2026-os évre szóló költségvetését, amelynek mérleg szerinti főösszegét 42 milliárd 479 millió forintban határozták meg.
2026. 02. 27. 08:00
Megosztás:

Támogató szabályozás hajtotta a Masterplast rekord negyedévét

Ma reggel publikálta negyedik negyedéves gyorsjelentését a Masterplast, amely során rekord árbevételt ért el a társaság. A teljes termékportfólióban forgalomélénkülés volt tapasztalható, azonban az igazi mozgatórugót a HEM értékesítések jelentették. A vállalat olasz EPS gyártóegységének bezárása, valamint a kőzetgyapot beruházásának leállítása egyszeri eredményt terhelő tételeket jelentett, amelyek nélkül a Masterplast pozitív negyedévet zárt volna. Emellett a pénztermelő képesség javulásának köszönhetően a vállalat likviditási helyzete jelentősen erősödött, tavaly év végi kötvény lejáratait külső forrás bevonása nélkül tudta teljesíteni. A korábbi 2552 forintos 12-havi célárunkat és tartási ajánlásunkat felülvizsgálat alá helyezzük, és várhatóan a következő hetekben frissítjük.
2026. 02. 27. 07:30
Megosztás:

Budapesten tanácskoztak a V4-ek parlamenti vezetői

Csütörtökön Budapesten találkoztak, majd zárt ajtós megbeszélésük után közös sajtótájékoztatón számoltak be az ott elhangzottakról a visegrádi négyek parlamenti vezetői.
2026. 02. 27. 07:00
Megosztás:

140 milliárd forint sorsa a tét – indul a lakásbiztosítási kampány

Idén márciusban, azaz vasárnap ismét elindul az országos lakásbiztosítási kampány, a lakóingatlanok drágulása miatt pedig már több mint 140 ezer milliárd forintos állományról van szó. Extra keresletet teremt a piacon az Otthon Start Program, a Netrisk szakértői szerint a lakáshitelek mellé teljes körű lakásbiztosítást érdemes kötni, a “minimumbiztosítás” könnyen lehet, hogy nem nyújt megfelelő fedezetet baj esetén. Az idei kampányban jelenleg átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak a Netrisk adatai szerint, de minden 5. szerződő akár több mint 30 ezer forintot is megtakarít. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják.
2026. 02. 27. 06:00
Megosztás: