Rekordot döntött idén az Educatio kiállítás

A koronavírus ellenére idén is megtartották a legnagyobb magyar oktatási kiállítást, az Educatio Expót. Az évről évre ezreket vonzó programot idén online rendezték meg, olyan technikai újításokat alkalmazva, amelyek lehetővé tették, hogy 61 ezer látogatójuk legyen, kiszolgáljanak egyszerre 58 000 Zoom meeting résztvevőt, valamint 359 szimultán videó streamet.

Rekordot döntött idén az Educatio kiállítás

Minden év eleje kiemelten fontos időszak a diákok számára, hiszen ki kell választaniuk azokat az oktatási intézményeket, ahová jelentkezni szeretnének. Ebben már régóta biztos kiindulási pontot jelent az Educatio Expo, ahol több ezer diák, valamint majdnem minden főiskola és egyetem találkozik, sok egyéb szervezettel és intézménnyel egyetemben.

Idén a vírusveszélyre való tekintettel nem volt lehetőség a fizikális rendezvény megtartására, azonban hosszas előkészületek után a virtuális térben meg tudták valósítani a programot. Az Educatio 2021 a hazai online konferenciák között magas látogatói rekordot is döntött, hiszen 61 000 egyedi látogató volt jelen a három napos eseményen. 71 kiállítói stand került kialakításra, 45 interaktív előadást tartottak 359 szimultán videó streamen, 1 765 egyeztetett Zoom megbeszélés zajlott le, valamint több mint 58 000 Zoom meeting résztvevő látogatta meg a kiállítók standjait.

A szervezés 2020 novemberében kezdődött meg, amikortól kezdve folyamatosan érkeztek az információk a kiállítóktól, elindultak a marketing aktivitások és az Expo felületének felépítése is. Ebben talált partnerre a HÖOK csapata, akik az esemény szervezői és az Xhibition Hungary Kft, akik pedig biztosították idén a megfelelő platformot.

“Amikor felvettük a kapcsolatot az Educatio kiállítást szervező HÖOK Kft-vel és bemutattuk nekik az Xhibitort, azonnal kaptak az ötleten, mivel ők is online térbe szerették volna terelni az eseményt, de még pont az a stratégiai iránymutató hiányzott, amit hozzá tudtunk tenni a projekthez” - nyilatkozott Dobronyi-Gál Petra, az Xhibiton Hungary társalapítója.

Több száz stream párhuzamosan

“A kihívás adott volt. Egy kvázi korlát nélküli konferencia, ahol a tervezés során, 2020 év végén még megbecsülhetetlen mennyiségű résztvevőt kellett tudnunk kiszolgálni, akár több száz kiállítóval egyetemben. Ez mindenképp vérpezsdítő feladatnak ígérkezett” - mondta Bejó István, az Xhibition Hungary alapító-ügyvezetője.

“Ami a legkomolyabb feladat volt és egyben a legizgalmasabb is, hogy nem egy előadótermet kellett biztosítani az online konferenciához, hanem majd minden kiállító számára is, esetenként akár 8-10 külön videó chat felületet standonként. Ez több száz szimultán streamet jelentett végül, a sima chat funkción felül, ami ugyanúgy elérhető volt az egész oldalon és az egyes standokon külön-külön is. Hihetetlen élmény volt ezt mind megvalósítani” – tette hozzá.

Online Educatio Expo számokban:

- 45 interaktív előadást hallgathattak meg a résztvevők három nap alatt.

- 359 szimultán stream lett beállítva a konferencia előadó terén kívül. Ez olyan mennyiség volt, amire még a választott streaming szolgáltató, a Zoom is reagált és felvették a csapattal a kapcsolatot, hogy megfelelő támogatást kapjon a projekt.

- 71 kiállítói stand került kialakításra, egyedi megjelenéssel és design-nal az Xhibitor interaktív online konferencia és expo motor segítségével. Minden kiállítói standra bemutatkozó anyagok, prospektusok, promóciós videók lettek egyedileg feltöltve.

- Több mint 61.000 egyedi látogató volt jelen a három napos eseményen.

- Több mint 120.000 munkamenetet szolgált ki a platform ez idő alatt.

- 1.765 egyeztetett Zoom megbeszélés zajlott le a három nap alatt.

- Több mint 58.000 Zoom meeting résztvevő a kiállítók standjain.

- Több mint másfél millió percnyi Zoom beszélgetés a standokon!

Ez olyan mennyiség, amire itthon még megközelítőleg se volt példa, de európai szinten is kimagasló. Ezzel az Educatio 2021 Szakkiállítás felállított egy új mércét az online konferenciák és expók számára

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás:

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás:

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.
2024. 03. 28. 13:30
Megosztás:

Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében

A Delta Technologies Nyrt. ma közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 %-kal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. Ráadásul a célul kitűzött éves tervnek közel 60 százaléka teljesült az üzleti év első felében, igaz, szezonálisan általában is ez az első hat hónap az erősebb.
2024. 03. 28. 13:00
Megosztás:

Fagyállónak bizonyult a Velencei-tavi lakáspiac

Míg a Balaton partján az átlagosnál is súlyosabb volt a forgalom visszaesése tavaly, addig a közeli Velencei-tónál kifejezetten jól alakult az év; Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadójának elmondása szerint 2023-ban „rekordközeli” volt a bevételük. Főleg családi házakat tudtak eladni a 60-80 millió forintos ársávban. A 100 millió forint feletti ingatlanokra csekély volt a kereslet, de ha akadt valami kuriózum, például egy jól megépített nádfedeles ház, arra találtak vevőt. Jellemzően nem üdülőket, hanem állandó lakhatási lehetőségeket kerestek a vásárlók.
2024. 03. 28. 12:30
Megosztás:

Zöldenergiával működik az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának alappillére a fenntarthatóság, ezért jelentősen csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását. 2024. január 1-jétől az E.ON Hungária Csoport csaknem hetven ingatlana megújuló forrásból származó zöldenergiával működik. Az elmúlt év végén megkötött zöldenergia-szerződés lefedi az E.ON saját tulajdonú telephelyeit, üdülőit, egyes ügyfélszolgálati irodáit, és több bérelt ingatlanát is.
2024. 03. 28. 12:00
Megosztás:

MOL: részvény felminősítés és célármódosítás

Az Erste Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig a korábbi 2.870 forintról 3.450 forintra emelte.
2024. 03. 28. 11:30
Megosztás:

345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el 2023-ban az MBH Bank

Kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-as évet az MBH Bank: korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 345,3 milliárd forint lett, amely 118,8%-kal magasabb a 2022-es eredményeknél. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1%-ra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója 22,1%-ra emelkedett az időszak során. A társaság mérlegfőösszege a 2022. év végi értéket közel 500 milliárd forinttal meghaladva, mintegy 11 107 milliárd forintra nőtt. A bankcsoport már meglévő, több szegmensben piacvezető pozícióját az év során tovább erősítette sikeres akvizíciók révén, amelyek mind ügyfél-, mind betét- és hitelállomány tekintetében további növekedést hoztak.
2024. 03. 28. 11:00
Megosztás:

Következő generációs intercity villamos motorvonatok beszerzéséről szerződött a Stadler és a GYSEV

9+4 db intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a Stadler és a GYSEV Zrt. A járműveket az üzemeltető vasúttársaság 2027-től a Sopron-Budapest, illetve a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. Az új, kétáramnemű járművek nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd. A szerződés aláírásának vasúttörténelmi jelentősége is van, ugyanis új intercity motorvonatokat utoljára pontosan 30 éve szereztek be Magyarországon.
2024. 03. 28. 10:30
Megosztás: