Rekordot döntött a brit milliárdosok száma

Az euróválsággal és a visszatérő brit recesszióval dacolva vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben.

A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról. A vasárnap megjelent 2012-es összesítés szerint a brit pénzarisztokrácia felső kasztjának összvagyona egy év alatt 4,7 százalékkal 414 milliárd fontra (146 ezer milliárd forintra) emelkedett a tavalyi 395,8 milliárd fontról. Ezzel a Rich List felső ezre immár ledolgozta a 2008-2009-es globális pénzügyi krach idején elszenvedett veszteségeit, és megdöntötte a pénzügyi válság előtt, 2008-ban mért 412,8 milliárd fontos saját eddigi vagyonrekordját.

 

A Rich List 2012 megállapítása szerint a brit milliárdosok száma is rekordot döntött: a vasárnap közzétett idei rangsorban 77 olyan mágnás szerepel, akinek vagyona meghaladja az egymilliárd fontot. Tavaly 73 fontmilliárdost tartottak nyilván a lista összeállítói az ezer leggazdagabb brit között. A korábbi rekordot szintén a 2008-as Rich List tartotta, 75 milliárdossal.

 

A listát az idén is - csakúgy, mint 2005 óta minden évben - a brit-indiai acélbáró, Lakshmi Mittal vezeti. A nagyvállalkozó cége, a Kelet-Európában is gyárakat működtető Arcelor Mittal a világ első számú acélgyártó csoportja. Mittal vagyonát a Rich List 2012 összeállítói 12,7 milliárd fontra teszik. Az acélgyáros annak ellenére is megőrizte vezető helyét a listán, hogy tavaly még 17,514 milliárd fontra becsült vagyona egy év alatt 4,814 milliárd fonttal, mintegy 27 százalékkal zuhant a cégcsoport részvényárfolyamának folyamatos esése miatt.

 

Mittal vagyonát a pénzügyi válság előtti utolsó békeévben, 2008-ban még 27,7 milliárd fontra becsülték a The Sunday Times vagyonlistájának összeállítói, vagyis az acélmágnás négy év alatt 15 milliárd fonttal lett szegényebb. Lakshmi Mittal az idei Rich List kimutatása szerint azonban még így is - egymás után immár nyolcadszor - maga mögé utasította a korábbi leggazdagabb "britet", a Londonban élő orosz Roman Abramovics oligarchát, a Chelsea labdarúgó klub 45 éves tulajdonosát. Abramovics vagyona ugyanis az idei lista szerint a tavaly kimutatott 10,3 milliárd fontról 800 millió fonttal 9,5 milliárd fontra apadt.

 

Ráadásul ez a Rich List 2012 harmadik helyére volt csak elég; Abramovicsot az idén is megelőzte az üzbég származású, orosz állampolgárságú Aliser Uszmanov, a legnagyobb orosz vasérctermelő csoport, a Metalloinvest főrészvényese. A jórészt szintén Londonban élő Uszmanov a Chelsea egyik fő londoni riválisában, az Arsenal labdarúgó csapatban is érdekelt 30 százalékos részesedés erejéig. Uszmanov vagyonát a Rich List 2012 szerkesztői 12,315 milliárd fontra becsülik, 85 millió fonttal kevesebbre, mint tavaly. A csökkenés jelentős részét egy nagy összegű jótékonysági adomány eredményezte. Uszmanov könnyen a jövő évi Rich List elejére kerülhet, 200 millió dolláros befektetéssel ugyanis 2,3 százalékos részesedést vásárolt a Facebook közösségi portálon, és ennek a tulajdoni hányadnak a piaci értéke az idei vagyonlista szerkesztőinek várakozása szerint akár 2,3 milliárd dollárra is felszökhet, amikor a portált működtető céget ez idén tőzsdére viszik.

 

A Rich List 2012 összeállítói szerint a brit szupergazdagok továbbra is gyorsabban vagyonosodnak a világátlagnál. A The Sunday Times külön listát vázolt fel a világ leggazdagabb 50 emberéről, és az ő összvagyonuk e kimutatás szerint 853 milliárd fontnak felel meg, ez azonban csak 1 százalékos gyarapodás a 2011-es Rich List megjelenése óta. A világ leggazdagabbjai közül is a leggazdagabb az amerikai Walton dinasztia, a Walmart kiskereskedelmi hálózat tulajdonosa, 51 milliárd fontra - 83 milliárd dollárra - becsült vagyonnal. A brit élmezőnyhöz képest a brit uralkodó továbbra is szinte szegénynek tűnik, azzal együtt is, hogy az ő személyes vagyona ugyancsak szépen gyarapodott.

 

A 86 esztendős II. Erzsébet királynő, akinek gyémántjubileumát, azaz trónra lépésének 60. évfordulóját ünnepli idén Nagy-Britannia és a nemzetközösség, az idei listán 310 millió fonttal szerepel. Tavaly a The Sunday Times 300 millió fontra becsülte az uralkodó befektetési portfoliójának, valamint birtokainak, kastélyainak, ékszereinek piaci értékét; a királynő vagyonának gyarapodása a Rich List 2012 készítői szerint e befektetések, ingatlanok és ingóságok értéknövekedéséből eredt. A Korona kezelésében lévő páratlan képzőművészeti gyűjtemény, a Royal Collection értékét a vagyonlista szerkesztői tízmilliárd fontra taksálják, azonban ezt továbbra sem számítják bele a királynő személyes vagyonába.

 

Az uralkodót a brit pop-rock az irodalom világának nagyjai is messze maguk mögött hagyják, legalábbis vagyoni szempontból. Az aktív zenészek rangsorát Sir Paul McCartney, a Beatles idén 70 éves egykori basszusgitárosa vezeti. Sir Paul vagyona az összeállítás szerint jelenleg 665 millió font (csaknem 240 milliárd forint) a tavaly kimutatott 495 millió font után. McCartney anyagi helyzetének elsősorban tavalyi nősülése tett jót. "Macca" ugyanis Nancy Shevell személyében egy amerikai szállítmányozási dinasztia első számú, saját jogán is dúsgazdag örökösét vette feleségül.

 

Az újdonsült Lady McCartney személyes vagyonát az idei Rich List szerkesztői 150 millió fontra becsülik. Joanne K. Rowlingnak, a példátlan sikerű Harry Potter-sorozat Skóciában élő, 46 éves szerzőjének a The Sunday Times - a jogdíjakból származó 30 millió fontos gazdagodással - 560 millió font vagyont tulajdonít. Ezzel Rowling - aki az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban - messze a világ leggazdagabb regényírója. (MTI)


Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás: