Rekordot döntöttek a fintech befektetések

Soha nem vonzott még annyi tőkét és befektetést a fintech szektor globálisan, mint 2018 első felében. A KPMG Pulse of Fintech jelenése szerint a területbe 875 tranzakció keretében 57,9 milliárd dollárnyi befektetői tőke áramlott, több, mint tavaly egész évben. A félévet két óriás tranzakció húzta fel, az Ant Financial 14 milliárdos tőkeemelése, és a WorldPay 12,8 millárdos felvásárlása, de a tranzakciók száma is 5 százalékkal emelkedett.

Rekordot döntöttek a fintech befektetések

Átfogó érdeklődés, globális növekedés
 
Taksz Ildikó, a KPMG pénzügyi szolgáltatásokért felelős magyarországi partnere kiemelte, hogy „nemcsak a már érett cégekbe történő befektetések növekedtek, hanem az új kezdeményezések iránt is jelentősen nőtt az érdeklődés. Ráadásul a szektoron belül igen színes, hogy mi keltette fel a befektetői figyelmet: az adatelemzés, a mesterséges intelligencia és a szabályozói megfelelés támogatása egyaránt izgalmasnak bizonyul, vagyis a fintech iránti érdeklődés kiterjedt és minden átfogó”. A trendet ráadásul nem kizárólag az Egyesült Államok és Kína hajtja, a top100 tranzakciók listájára immár Brazil és Japán cégek is feliratkoztak és Európa sem marad le, igaz a számait továbbra is főleg az Egyesült Királyság húzza.
 
Az Egyesült Államokban az első félévben 14,2 milliárd dollár befektetést vonzott a szektor, amiből 5,5 milliárdot kockázati tőke befektetők hajtottak végre 276 tranzakció keretében. Az ilyen tőkealapoknak egyre korábban kell ébredniük ahhoz, hogy jó megtérülést találjanak, nem véletlen, hogy a fiatal cégekbe történt befektetések száma nőtt a legnagyobb mértékben.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Európában a top 4 befektetés adta a fintech befektetői piac túlnyomó részét
 

Európában 198 tranzakcióban 26 milliárd dollár érékű fintech befektetés történt. Itt a már említett brit Worldpay felvásárlás mellett három másik ügylet (Nets, iZettle és az IRIS software) játszott kiemelkedő szerepet, hiszen ezekbe együtt 22,4 milliárdot toltak a befektetők. „A Brexit láthatóan nem zavarja meg a fintech trendet” – mondta el Taksz Ildikó, a KPMG Magyarország partnere. Az Egyesült Királyság masszívan őrzi vezető szerepét ezen a piacon, a brit cégek önmagukban több mint 16 milliárd dollár tőkét szereztek 2018 első felében. Ezzel párhuzamosan jönnek fel skandináv országok fintech cégei is, hiszen a top 10 európai tranzakció közül három is skandináv országban történt: a Nets dán alapítású, az iZettle és a Nordax Group pedig svéd.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

 
A tavalyi gyengének mondható 2 milliárd dolláros második félév után magára talált az Ázsia-Óceánia régió is, idén az első félévben 16,8 milliárdra ugrott fel a fintech befektetések összege. Ebben nemcsak az Ant Finance rekord összegű felvásárlása játszott közre, hanem az is, hogy Kínán túl is az egyes országokban így Indiában, Ausztráliában és Szingapúrban is évről-évre stabilan nő a sikeres fintech befektetések száma. Az egy tranzakcióra jutó tőke mértéke is itt emelkedett legjobban, 25 millió dollárról 37,7 millióra, így már Ázsia mondható a világ legdinamikusabb fintech piacának.
 
Ami az egyes technológiákat és alágazatokat illeti, a legtöbb és a legnagyobb befektetéseket továbbra is a pénzügyi műveletekkel foglalkozó pénzügyi startupok vonzzák, de közvetlenül utánuk igyekeznek a regtech cégek, azaz azok a vállalkozások, amelyek a pénzügyi intézményeknek segítenek abban, hogy digitális eszközök, robotizáció vagy mesterséges intelligencia bevetésével olcsóvá és hatékonnyá tegyék az újabb és újabb hatósági előírásoknak való megfelelést.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: