Rendkívül rossz fél évet zártak a nagy kínai légitársaságok

Az előző évhez képest jelentősen romlott a nagy kínai légitársaságok első félévi eredménye, elsősorban a hazai valuta dollárral szembeni gyengesége miatt.

Az utasszám alapján az ország legnagyobbjának számító China Southern Airlines a tavalyi első féléves 302 millió jüanos (12 milliárd forint) nyereség után az idei első hat hónapot több mint egymilliárd jüan (39 milliárd forint) veszteséggel zárta. A cég hétvégén közzétett jelentése szerint bevételét 9 százalékkal 50 milliárd jüan (2 ezer milliárd forint) fölé tudta emelni, ez sem segített ugyanakkor a jüan leértékelődésének kiegyensúlyozására.

 

A kínai valuta értéke az első félév során 2,5 százalékot gyengült a dollárral szemben, és rossz eredmények ezt a folyamatot tükrözik. A kínai légitársaságokat a jüan értékvesztése azért is érinti érzékenyen, mert adósságuk nagy része dollárban van elszámolva, s többnyire dollárban vásárolják az üzemanyagot is. Hasonló okokra hivatkozott a sanghaji székhelyű China Eastern Airlines is, miután a fél évre vonatkozóan rendkívül kiábrándító adatokat tett közzé. A vállalat nyeresége 98 százalékkal esett vissza, s mindössze 14 millió jüant (550 millió forint) tett ki, annak ellenére, hogy utasai számát és bevételét is némiképp növelni tudta.

 

Az ország harmadik legnagyobb, szintén állami kézben lévő utasszállítója, az Air China nyeresége éves bázison 58 százalékkal 474 millió jüanra (18,5 milliárd forint) csökkent. A légitársaság már júliusban figyelmeztette részvényeseit a rossz eredményre, féléves jelentésében azonban az év hátralévő - hagyományosan több utat jelentő - részére vonatkozóan javuló eredményeket vár, a növekvő verseny és a valuta értéke körüli bizonytalanság ellenére is.    (MTI)


Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
2021. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok

Hszie Feng kínai külügyminiszter-helyettes szerint patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok, elsősorban amiatt, mert egyes amerikaiak képzeletbeli ellenségként ábrázolják Kínát.
2021. 07. 26. 11:00
Megosztás:

1,5 milliárd dózis vakcinát adtak be Kínában

Már több mint 1,5 milliárd dózis koronavírus elleni vakcinát adtak be Kínában a lakosság körében - közölte a kínai egészségügyi hatóság pénteken.
2021. 07. 25. 06:00
Megosztás:

XTB iroda nyílik Dubajban

Miután a DFSA-tól 3a kategóriás engedélyt kapott, az XTB MENA Limited júliustól globális befektetési lehetőségeket kínál a közel-keleti és észak-afrikai ügyfelek számára.
2021. 07. 23. 06:30
Megosztás:

Rontotta a fejlődő ázsiai országok idei növekedési előrejelzését az ADB

Enyhén rontotta a fejlődő ázsiai és csendes-óceáni gazdaságok idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), mivel a koronavírus-járvány újabb hulláma lassította néhány országban a fellendülést.
2021. 07. 21. 09:00
Megosztás: