Rippl-Rónai József életműrekord a Virág Judit Galéria téli aukcióján

Életműrekord született a Virág Judit Galéria téli aukcióján. Rippl-Rónai József Kertben című alkotása a magyar árverések történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 120 millió forintról indulva 190 millió forintért cserélt gazdát. Vaszary János nagyvárosi veduta-képeinek kiemelkedő darabja, a Dunaparti korzó 140 millió forintért kelt el, megegyező áron a festőművész eddig legdrágábban elkelt alkotásával, a Pesti Duna-korzóval. Az árverésen több tételt is jótékonysági célra ajánlottak fel, ezek összleütési ára meghaladta a 2,5 millió forintot.

Rippl-Rónai József életműrekord a Virág Judit Galéria téli aukcióján

Nincs még egy olyan életmű a magyar festészet történetében, amely annyi szállal kötődik a művész személyes életteréhez, mint Rippl-Rónai Józsefé. Alkotásai telis-tele vannak a Fő utcai, valamint a Róma villa parkjának, műtermének, lakószobáinak sajátos világát idéző konkrét részletekkel. 1909-es
Kertben (Fehérruhás nő a kertben varr) című alkotása is felidézi az életmű leginspiratívabb helyszínét, a Róma villa különleges miliőjét.  A feltehetően a festő feleségét ábrázoló kép nemcsak a festő kukoricás korszakának, hanem a magyar modernizmusnak is kiemelkedő darabja. 

A műalkotás Magyarországon rekordnak számító, 120 millió forintos kikiáltási árról indulva végül életműrekordot érő, 190 millió forintért kelt el.

Tavaly decemberben Vaszary János Pesti Duna-korzó című festménye életműrekordot érő, 140 millió forintos áron kelt el a Virág Judit Galéria aukcióján. Idén a sorozat másik darabjára, a Dunaparti korzó (1933) című alkotásra lehetett licitálni. A festmény 90 millió forintos kikiáltási árról indult, majd az életműrekorddal megegyező, 140 millió forintos áron kelt el.

Vaszary életművére hatalmas hatást gyakorolt párizsi látogatása a húszas évek közepén. Az ebben az időben készült virágcsendéleteinek nagy részéréről elmondható, hogy különleges absztrakt hatást keltenek szemlélőjükben. Ilyen a Virágcsendélet kék korsóval is, amely 50 millió forintos áron cserélt gazdát az árverésen. A festőművész Akt műteremben című alkotását pedig 30 millió forintért vásárolták meg.
            
Frank Frigyes munkásságára is meghatározó hatást gyakorolt párizsi látogatása. A nagyvárosi lét új impulzusai egy új motívumvilág lehetőségét tárták a festő elé. A plakát, a filmek és a fotók vizuális világának hatását tükröző, Párizsi autóbusz (1927) című alkotása 40 millió forintért kelt el az aukción. Batthyány Gyula fő témái a magyar társadalmi elit rendezvényei és előkelő alakjai voltak, melyekhez ironikus szemléletmóddal viszonyult. 1930 körül készült, Autóban című műve a kikiáltási ár duplájáért, 30 millió forintért cserélt gazdát.

A „fény festőjének”, Egry Józsefnek balatoni naplementét ábrázoló Napnyugta (1935) című festménye először Dr. Radnai Béla, a hazai műgyűjtés egyik legjelentősebb alakjának tulajdonát képezte, majd az 1970-es években Halasy-Nagy Endre, nyelvész gyűjteményébe került. Az Egry-életmű egyik legszebb darabját 15 millió forintos kikiáltási árról indulva végül 36 millió forintért vásárolták meg.
 
Ziffer Sándor Út az alkonyatban című 1911-es olajfestménye több mint egy évszázadnyi lappangás után került elő. Valószínűleg a Nagybányai Jubiláris Képkiállításon láthatta utoljára a nagyközönség, megválaszolatlan kérdés azonban, hogy töltötte a születése óta eltelt több mint száz évet. A műalkotásért a kikiáltási ár kétszeresénél, 32 millió forintnál koppant a kalapács.

Scheiber Hugó éppen akkor festette meg Alexandra Alexandrova Exter portréját (1926), amikor a huszadik század első felének egyik legizgalmasabb művésze, Exter marionettbábukat kezdett készíteni. A festő az avantgárd „amazont” kezében két bábujával ábrázolja. Scheiberről köztudott, hogy sok portrét festett, de csak ritkán dolgozott olajjal, ezt főként saját önarcképeire tartogatta. Exter arcképét azonban olajjal készítette. A Scheiber-életmű kiemelkedő darabja 22 millió forintért kelt el.

Az árverésen a legnagyobb licitharc Czóbel Béla Rózsák című művéért bontakozott ki, ami 240 ezer forintos kikiáltási árról indulva végül 6,5 millió forintért kel el. Az aukción Kádár Géza Koncert Pöstyénben (1917) című alkotása 15 millió forintért, Mattis Teutsch János Kompozíció című festménye 13 millió forintért, Mednyánszky László Kocsiút télen című műve 12 millió forintért, Anna Margit Lenni vagy nem lenni? (Monológ) című festménye, Márffy Ödön Kilátás az erkélyről című alkotása és Scheiber Hugó Kígyótáncosnők című műve is 9,5 millió forintért cserélt gazdát.  A szecessziós Zsolnay-kerámiák a korábbi aukciókhoz hasonlóan ismét kiemelt figyelmet kaptak. A tizenöt alkotás közül a legmagasabb áron, 8 millió forintért a Virágtartó edény elefántfejekkel kelt el.  

Az ünnepeket megelőző árverésen - a hagyományokhoz híven - egyes tételeket jótékonysági célra ajánlottak fel. Egy Zsolnay Papagájvázát, egy Freywille-kendőt és egy karkötőt az Igazgyöngy Alapítvány javára árvereztek el összesen 1 millió 855 ezer forint értékben. Járitz Józsa Tavaszi táj című festményének eladásából származó 700 ezer forintot pedig az Élj Tudatosan Egyesület számára ajánlotta fel a Galéria.

Az aukció végül 933 millió  forintot meghaladó összleütési értékkel zárult.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: