Robbánsszerűen nőtt a kínálat az albérletpiacon - mutatjuk az árakat!

Folytatódik a masszív átalakulás a lakáspiacon belül az albérleteknél: március elejéhez képest országszerte 22 százalékkal nőtt a kínálat, Budapesten pedig 12 százalékos volt a bővülés. A közel 20 ezer kiadó lakáshirdetés pedig azt jelenti, hogy az albérletpiac már most ott tart, mint az iskolakezdést megelőző főszezonban. A kereslet is feléledni látszik.

Robbánsszerűen nőtt a kínálat az albérletpiacon - mutatjuk az árakat!

Egyre több a 100ezer forint alatti lakás - könnyebb alkudni is

A budapesti árak alakulására jellemző, hogy egy hónap alatt 215 százalékkal nőtt, azaz megtriplázódott a havi 100 ezer forintos határ alatti bérleti díjjal hirdetett lakások száma. Bár nagyon bizonytalan a helyzet, könnyen elképzelhető, hogy a mostani helyzet megmarad a nyári hónapokra, amikor sok bérleti szerződés évfordulója lesz. Ennek eredményeként pedig a bérlők alkupozíciója erősebb lehet vagy a korábbinál nagyobb kínálatból tudnak majd válogatni.

Nagyon rövid időn belül történnek újabb és újabb változások a lakáspiacon, azon belül is az albérletpiacon - derül ki az ingatlan.com legfrissebb összeállításából, amely a kiadó lakások piacán eltelt egy hónapot vizsgálta a magánszemélyek és az ingatlanközvetítők hirdetései alapján.

Hotelek, panziók az albérletpiacon

“Nagyon jelentős kínálatnövekedés ment végbe március eleje óta országszerte és a fővárosban a kiadó lakásoknál. Olyannyira, hogy az albérletpiacon a júliusi-augusztusi főszezon kínálatához fogható a mostani” - ismertette az eredményeket Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: “Ennek egyik oka, hogy a koronavírus-járvány hatására a turizmus gyakorlatilag leállt, így bérlő híján a rövid távra kiadott ingatlanokból egyre több kerül a piacra. Ráadásul új jelenség is terjed: korábban a rövid távra kiadott lakások léptek be a hotelek piacára, most viszont pont a fordítottja történik, és a hotelek lépnek be a lakáspiacra. Igaz nem tömegesen, de több hotel és panzió elkezdte közép- és hosszútávú kiadásra hirdetni a szobáit, hogy ezzel is mérsékelje a bevételkiesést.”

A kínálat olyan, mint a főszezonban

Az ingatlan.com adatai szerint április elejére 22 százalékkal nőtt az országszerte kiadó lakáshirdetések száma, ami közel 20 ezer elérhető ingatlant jelent. A fővárosban 12 százalékos volt a bővülés, így a bérlők már majdnem 12.200 darab kiadó lakás és ház hirdetéséből válogathatnak. A kínálat bővülése az árakra is hatást gyakorolt.

“A budapesti 100 ezer forint alatti havi bérleti díjjal kivehető lakások száma egy hónap alatt megtriplázódott, és több mint 900 ilyen ingatlan található a kínálatban.” - tette hozzá a szakember. Ugyanakkor a budapesti átlagos bérleti díj 160 ezer forint volt április elején, ami minimális, 5 ezer forintos csökkenést jelent. A kínálat megugrása azonban várhatóan még lejjebb szorítja majd az albérletárakat.

"A kereslet is az élénkülés jeleit mutatja, de itt nem a március elejéhez, hanem a hónap közepén elért mélyponthoz képest érdemes nézni a változást" - fogalmazott az ingatlan.com szakértője. Ahhoz képest több mint 21 százalékkal nőtt az érdeklődések száma, ez pedig arra utal, hogy a mostani helyzetben az olcsóbb kiadó lakásokra van kereslet.

Albérlet adó kiszámítása - kalkulátor ITT

Bérlők vs. tulajdonosok

Balogh László közölt azt is: "A járvány miatt sok albérletben élőnek is bizonytalan lett vagy már meg is szűnt a munkája. Egy részüknek segítséget jelenthet a héten bejelentett kormányzati intézkedés, amely szerint a, ha rövidített munkaidőben tudnak tovább dolgozni az adott cégnél, akkor a fizetésüket kiegészíti az állam. Emiatt egy esetlegesen felmerülő fizetési nehézség esetén érdemes a bérleti díjról is egyeztetni a tulajdonossal."

Az ingatlanhirdetési portál elemzése szerint nagyon bizonytalan a helyzet mind a gazdaságban, mint az albérletek piacán, de könnyen lehet, hogy a mostani árszintek vagy még alacsonyabb bérleti díjak kitartanak a nyári hónapokig, amikor sok bérleti szerződés évfordulója lesz. A bérlők pedig alkupozícióba kerülhetnek a kiadóval vagy a várhatóan akkor is még bő kínálatból másik lakást választhatnak maguknak. “Ez a kigyűrűző hatás pedig akár a teljes albérletállomány bérleti díjait is jelentősen csökkentheti” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

LED fényfüzérek vagy hagyományos izzók? Itt az ideje dönteni!

Mikor az ünnepek közeledtével otthonod vagy kerted megvilágítását tervezed, biztosan felmerül benned a kérdés: melyik fényfüzér a legjobb választás?
2025. 11. 16. 05:00
Megosztás:

Az ajándékcsomagok szerepe a modern munkahelyi kapcsolatokban

Az ajándékozás az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlen része, nem csupán az otthonok meghitt légkörében, hanem a munkahelyi és intézményi környezetekben is. Az ajándékcsomagok rendkívül fontosak, amikor egy vállalat vagy szervezet arra törekszik, hogy maradandó nyomot hagyjon kollégáiban, ügyfeleiben vagy üzleti partnereiben.
2025. 11. 16. 04:00
Megosztás:

Milyen egy jó táska?

Ha a stílusunk finomhangolásáról van szó, a táska elsőrangú szereplővé válik. Az önkifejezési eszközként funkcionáló kiegészítő sokkal több, mint egy tetszetős tároló: praktikus és divatos jellege mélyen meghatározza az öltözékünk kisugárzását.
2025. 11. 16. 03:00
Megosztás:

Itt a vízóra csere határideje! Vigyázz, nehogy bajba kerülj miatta

Vízóracsere határideje Magyarországon: mikor, milyen gyakran és kinek a költségére kell a vízórát cserélni?
2025. 11. 16. 02:00
Megosztás:

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2026 január 1-től

A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több szakértő szerint ez alábecsüli a várható pénzromlást. Nézzük a részleteket!
2025. 11. 16. 01:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam-előrejelzés: Küszöbön áll a 6.000 dolláros szint elérése? A Cardano bálnák a Digitap felé fordulnak, mint ígéretesebb lehetőség

Októberben egy komoly visszaesés után mind az Ethereum, mind a Cardano árfolyama elkezdett némi élénkülést mutatni. Sok nagybefektető – úgynevezett "bálna" – azonban még mindig gyengének ítéli meg ezeket a mozgásokat.
2025. 11. 15. 23:59
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés a csütörtöki XRP ETF jóváhagyás előtt

Újra fellángolt az izgalom a Ripple XRP tokenje körül, miután a digitális eszköz hónapok óta nem látott árfolyam-emelkedést produkált. A befektetők a csütörtökre várt ETF-jóváhagyásban bíznak, miközben a nagybefektetők (bálnák) aktivitása jelentősen megugrott.
2025. 11. 15. 23:00
Megosztás:

Okos befektetők ADA-t, TRX-et és $TAP-et vásárolnak, miután Trump bejelentette az osztalékfizetést az amerikaiak számára – Foglalj pozíciót most!

A legutóbbi altcoin-szezont több kulcsfontosságú katalizátor hajtotta, köztük a Covid-19 ösztönzőcsomag. Idén Trump bejelentette, hogy <a href="https://abcnews.go.com/Business/trumps-promise-2000-tariff-dividend-payments/story?id=127373376" target="_blank">az amerikaiak legalább 2 000 dolláros osztalékot kapnak a vámbevételekből</a>, ami jelentős keresletet generál bizonyos tokenek iránt.
2025. 11. 15. 22:00
Megosztás:

50 millió dolláros ZEC-fogadás 300%-os emelkedést vált ki, miközben az elemzők meredek összeomlást jósolnak

A Zcash hónapokig dolgozott a magánéletet védő kriptovaluták forgatókönyvének átírásán, majd 1500%-os emelkedéssel 750 dollárig szökött, mielőtt lehűlt. Most a tokennek új katalizátora van – de új figyelmeztetések is érkeznek.
2025. 11. 15. 21:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esett. Egy vezető kriptovaluta-vállalat ingyenes bányászszolgáltatást indított, amely a stabilitásra és a zöld energiára összpontosít

A kriptovaluta-piac közelmúltbeli volatilitása és a Bitcoin (BTC) árfolyamának folyamatos csökkenése közepette a PEPPER Mining, egy vezető globális felhőbányászati platform, bejelentette egy új, ingyenes bányászati szolgáltatás elindítását. A kezdeményezés célja, hogy stabil és fenntartható bevételi modellt biztosítson a felhasználóknak, miközben a blokklánc-ipart a környezetvédelem és az energiahatékonyság felé tereli.
2025. 11. 15. 19:15
Megosztás:

Rosszul teljesített Horvátország a tavalyi ESPAD felmérésben

Horvátországban pénteken mutatták be hivatalosan a 2024-es európai iskolai alkohol- és drogfogyasztási felmérést (ESPAD), amely szerint a kontinensen tavaly az aktuális cigarettahasználat terén Horvátország volt az egyik legsúlyosabb helyzetben, de az ország számos más mutatóban is az átlagosnál rosszabbul teljesített.
2025. 11. 15. 19:00
Megosztás:

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzése terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2025. 11. 15. 18:00
Megosztás:

Minden eddiginél többen csatlakoztak idén a Modern Gyárak Éjszakájához

Az összes hazai vármegyéből minden eddiginél több, 128 gyár csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához az idén - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az országos programsorozat pénteki megnyitóján Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. helyi üzemében.
2025. 11. 15. 17:00
Megosztás:

Megerősítette Ukrajna részleges csődhelyzeti besorolását a Fitch Ratings

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
2025. 11. 15. 16:00
Megosztás:

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás: