Románia - IMF boxmeccs - Ki lesz a győztes?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem a jó nagybácsi, de a gazdasági világválság következményeit látva azért attól sem zárkózik el, hogyha valaki nem tudja teljesíteni a feltételeket, akkor ne a pénzcsapot zárja el, hanem a feltételeket enyhítse. És hogyan fest ez a valóságban? (MTI)

Románia tavaly májusban követte Magyarország példáját, és kötött készenlétihitel-megállapodást az IMF-fel, az EU-val és más nemzetközi intézményekkel, két évre összesen 20 milliárd euró értékben.

 

Előzőleg Románia hazai összterméke (GDP) 2007-ben 6,2 százalékkal, 2008-ban 7,1 százalékkal nőtt. Ám az ország a jobb időket nem használta ki tartalékképzésre és reformokra, ellenkezőleg, az államháztartás hiánya GDP-hez képest a 2007-es 3,1 százalékról 2008-ban 4,9 százalékra nőtt, és közbelépés nélkül tavaly már 9 százalékos hiány fenyegetett, ugyanis közben a gazdaság lefelé indult.

 

A hitelszerződés előtt a román kormány már a GDP 3 százalékának megfelelő költségvetési intézkedést (bevételnövelést és kiadáscsökkentést) irányzott elő a 2009-re szólt költségvetési törvény szerint. Az IMF-fel kötött hitelmegállapodásban a GDP további, 1,1 százalékának megfelelő intézkedést vállalt, azért, hogy az államháztartás hiányát az IMF-fel egyeztetett szintre, a GDP 4,6 százalékára szoríthassa le a tavalyi évben, illetve 3,6 százalékára az idén. Nemsokára kiderült, hogy az egyezményes államháztartási cél nem teljesíthető, mert a gazdasági hanyatlás nagyobb volt a vártnál, és a kisebbségbe és választási küzdelmekbe szorult kormány nem tudta teljesíteni vállalásai egy részét.

 

Az IMF-hitelprogram abból indult ki, hogy a román GDP tavaly 4,1 százalékkal csökken, ehelyett a visszaesés 7,2 százalékos lett a román statisztikai hivatal február közepén megjelent előzetes becslése szerint. Az IMF erre teljesítette a román kormány kérését, és tavaly októberben közösen módosították a hitelprogram feltételeit.

 

Az IMF beleegyezett, hogy az államháztartási hiánycélt tavaly a GDP 7,3 százalékára, idénre a GDP 5,9 százalékára emeljék. Ettől azonban a román polgárok helyzete nem lett könnyebb, sőt. A módosított hitelprogram - az addigiakon felül - a gyorsan csökkenő GDP további 0,8 százalékának megfelelő megszorításokat írt elő, köztük az állami alkalmazottak számára fizetés nélküli kényszerszabadságot, bérbefagyasztást, a jutalmak és a létszám csökkentését és az állami beruházások visszafogását. A jelek szerint sikerült: tavaly az államháztartási hiány a GDP 7,2 százaléka lett - közölte nemrég a román pénzügyminiszter.

 

Sebastian Vladescu elmondta, hogy a konszolidált költségvetés bevételei 5,4 százalékkal csökkentek 2009-ben az előző évhez képest, a kiadások pedig csak 1,4 százalékkal nőttek, 5,6 százalékos évi átlagos infláció közepette. Idénre újabb, a GDP 2,0 százalékával egyenértékű megszorítások szerepelnek a tavaly októberben egyezményesen módosított programban, amely azt feltételezi, hogy a román GDP idén 0,5 százalékkal nő.

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 13:00
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 12:30
Megosztás:

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
2025. 11. 10. 12:00
Megosztás:

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 11. 10. 11:30
Megosztás:

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 10. 09:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a héten a befektetők?

Vegyesen álnak az ázsiai indexek ma reggel a Nikkei 1,2%-os pluszban van, az SSEC viszont stagnál. Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap előrelépést tett a kormányzati leállás lezárása felé.
2025. 11. 10. 09:00
Megosztás:

Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás

Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
2025. 11. 10. 08:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
2025. 11. 10. 08:00
Megosztás:

Gyengüléssel zárták a hetet a nyugat-európai piacok, de a BUX emelkedni tudott

Gyengüléssel zárták a volatilis hetet az európai részvények pénteken, mivel továbbra is élénkek az aggodalmak a technológiai papírok magas értékeltsége miatt.
2025. 11. 10. 07:30
Megosztás:

Ígéretesen indul a Jónak lenni jó! kampány

Már néhány nappal az indulás után több mint 15 millió forint gyűlt össze a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányában, amely ezúttal a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatása érdekében zajlik - mondta a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vasárnap reggel.
2025. 11. 10. 07:10
Megosztás:

Félmilliárd forintos keretösszegű könnyűzenei pályázat indul

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.
2025. 11. 10. 06:00
Megosztás:

76 millió dollárnyi Shiba Inu token került a derivatív piacra – újra fellángolt az optimizmus a SHIB körül

A Shiba Inu (SHIB) kereskedői újabb lendületet adtak a mémcoin piacának: több mint 7,38 billió SHIB tokent, azaz mintegy 76 millió dollárnyi értéket zártak le a derivatív piacokon. Ez a lépés nemcsak a token árfolyamát lódította meg, hanem újraélesztette a befektetői bizalmat is a projekt iránt.
2025. 11. 10. 05:00
Megosztás:

Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac

A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
2025. 11. 10. 04:00
Megosztás:

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén - mondta a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 11. 10. 03:00
Megosztás:

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
2025. 11. 10. 02:00
Megosztás:

Korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son

Burkolatfelújítási munkálatok miatt korlátozások lesznek az M5-ös autópályán a soroksári csomópont közelében, valamint az M0-s 7-es főúti csomópontjában - közölte a Magyar Közút vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 10. 00:05
Megosztás: