Róna Péter - a devizahiteleseken megbukhat Orbán Viktor

(MTI) - Amennyiben nem sikerül rövid időn belül rendezni a devizahitelesek helyzetét, akkor Orbán Viktor két év múlva Gyurcsány Ferenchez hasonlóan meg fog bukni - állítja Róna Péter közgazdász abban az interjúban, amelyet a Heti Válasz csütörtöki száma közölt.

Róna Péter szerint az euró egy ország felzárkózásának inkább akadálya, mintsem eszköze. Úgy véli, hogy az elhibázott monetáris politika miatt erős a forint árfolyama, s ez 25-30 százalékos árelőnyt ad az importnak. "Ekkora előnyt leküzdeni egy olyan ágazatban, ahol a profitráta legfeljebb 8-10 százalék, szinte képtelenség" - fejti ki.

 

A közgazdász elgondolása a forint árfolyamáról az, hogy az intervenciós sáv közepének 31 százalékkal gyengébbnek kellene lennie, azaz a jegybank által 2003-ban meghatározott 283 forint/euró helyett 370 forint/euró lenne a helyes. "Van egy másik megközelítés is" - magyarázza Róna Péter.

 

Emlékeztet arra, hogy 2008 tavaszán - amikor egy euróért 250 forintot adtak - a magyarok a szlovák sonkát ették. A forint árfolyama szerinte akkor jó, ha a szlovák vagy a szlovén háziasszonyok Magyarországra jönnek át fodrászhoz. Arra a felvetésre, miszerint a forint árfolyamát a devizahitelesek miatt nem lehet elengedni, a közgazdász a Magyar Nemzeti Bank "óriási történelmi felelőtlenségét" hozza föl, hogy a jegybank rábólintott a devizahitelezés elburjánzására.

 

"Amikor közel három éve először hívtam fel erre a figyelmet, Simor András jegybankelnök ezt arra hivatkozva utasította el, hogy a forint konvertibilitása következtében az átjárhatóság a forint és a deviza között oda-vissza akadálymentes. Surányi György is ezen az állásponton volt" - mondta Róna Péter. A közgazdász szerint a devizahitelesek gondjának megoldására elő kell teremteni a szükséges pénzt, különben nemcsak Orbán Viktor bukik meg, hanem a forint árfolyamát a kormány nem tudja bevetni a gazdaság élénkítésére.

 

"A Bajnai-kormány, de a görögök esete is bebizonyította: a leértékelés nélküli megszorítások nem vezetnek sehova" - fogalmaz. Egyetért Matolcsy György leendő gazdasági miniszterrel abban, hogy egy állami devizakövetelési alap segítségével lehetne forintosítani a fizetésképtelen lakás-devizahitelesek felé fennálló banki követeléseket. Róna Péter szerint ez technikai jellegű kérdés, a devizahiteleket egy új jelzálogbank vagy akár az FHB is megvásárolhatná a többi banktól és ezeket aztán forinthitelekké alakíthatná.

 

"A bankok kárát, amit várhatóan el fognak szenvedni ezeken a hiteleken, nem fizetném meg" - teszi hozzá. Kimondja, hogy miközben a magyar gazdaság évek óta gyenge teljesítményt nyújt, a magyarországi pénzintézetek évről-évre rekordnyereségről adnak számot. "Bankszektorunk a legjövedelmezőbb az unióban, hatékonysága viszont a legrosszabb" - teszi hozzá.

 

Róna Péter felszámolná az egyoldalú szerződésmódosítás intézményét, mert ilyen "sehol a világon nincs". "Ennek segítségével a bankok ugyanis a jól fizető adósokra terhelik a bedőlt hitelek költségeit. Tizenkét évig vezettem egy jeles New York-i bankot, és ilyenről még csak nem is hallottam. Ez nem piacgazdaságot, hanem oligopolisztikus gazdasági berendezkedést tükröz" - hívja fel a figyelmet.

 

A közgazdász szakmai szempontból a Simor-féle jegybankvezetést "katasztrofálisnak" tartja, nemcsak azért, mert segédkezett az egyoldalú szerződésmódosítás intézményében vagy a devizahitelezés elszaladásában. "Azzal, hogy megengedte a devizahitelezést, bebetonozta a forint árfolyamát, s szűkítette a mozgásterét, ráadásul feladta a monetáris politika lehetőségét. Úgy tűnik, mintha a jegybank a bankok kezére játszana, pedig a monetáris politikának nem az lenne a feladata, hogy a külföldi tőke jól érezze magát, hanem az, hogy a nemzetgazdaság számára a beruházáshoz szükséges forrásokat optimális áron biztosítsa" - indokolja véleményét Róna Péter.

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés. 币安人生
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás: