Schmitt-jelentés - Itt a különvélemény!

Nyilvánosságra hozta különvéleményét Fluck Ákos, a Schmitt Pál kisdoktorijával szemben felmerült plágiumgyanú miatt felállított tényfeltáró bizottság egyik tagja. Ebben egyebek mellett azt írja: javasolt megvizsgálni az egykori pályázó egyetemi doktori címe visszavonásának lehetőségét és módját, figyelembe véve a közjogi méltóságával együtt járó védettség adta korlátokat.

Fluck Ákos ügyvéd a Semmelweis Egyetem honlapján közölt különvéleményében megállapítja: az egykori pályázó értekezése az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei közül "a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés, vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás " kritériumainak nem felelt meg.
    

Megjegyzi, hogy a korabeli szabályok szerint az egyetemi doktorátus visszavonására a Doktori Tanács javaslata alapján az Egyetemi Tanács volt jogosult, azonban a felsőoktatásról szóló törvény értelmében azt a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság indítványára a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezheti a bíróságnál.
    

Kifejti, hogy a doktori eljárás hiányosságokkal ugyan, de formális, eljárási szempontból többségében eleget tett a Testnevelési Egyetem Szabályzatában foglaltaknak, azonban sem a védés során, illetőleg azt megelőzően a felkészülési időszakban sem került feltárásra, hogy az értekezés milyen terjedelmű fordítások felhasználásával készült.
    

A tényfeltáró munka során viszont megállapíthatóvá vált, hogy a 215 oldalas értekezés legalább 200 oldalon keresztül hol szó szerint, hol átfogalmazva (rövidítve, egyszerűsítve), de lényegét tekintve szövegazonos fordítása a felhasznált irodalomként megjelölt forrásoknak, elsősorban és kiemelten a Georgiev-tanulmánynak, valamint a Heinemann-tanulmánynak. Az értekezésben ugyanakkor nem azonosítható, hogy az egyes részek melyik szakirodalomként megjelölt forrásmunkából származnak és milyen terjedelemben.
    

Mindenképpen eljárási hibára utal Fluck szerint a dolgozatra általában jellemző szakszerűtlen forrásmegjelölés, illetve a hivatkozásokra történő szakszerű utalások hiánya. Ezen hibákra a témavezetőnek, valamint a bírálóknak még a felkészülés idején, illetve az elő-opponensi véleményben nemcsak utalniuk kellett volna, hanem a feltárt hiányosságoknak még a védést megelőzően végrehajtandó korrigálására kellett volna felszólítani az egykori pályázót - írja. Álláspontja szerint kizárólag az egyébként kifogásolt hiányosságok orvoslását követően kerülhetett volna sor arra, hogy az egykori pályázó az értekezést megvédje.
    

Beszámol arról is, hogy az egykori pályázó hivatalában fogadta a bizottság elnökét. A bizottság elnöke tájékoztatta annak tagjait arról, hogy az egykori pályázó álláspontja szerint a doktori esemény szabályszerűen zajlott le. Előadta továbbá, hogy az értekezés személyes álláspontja és akkori információi szerint a korabeli szabályoknak megfelelően készült. Rögzítette, miszerint amennyiben az értekezés bármilyen formai hiányosságban szenvedett, úgy álláspontja szerint ennek tényére a témavezetőnek, valamint a bírálóknak nyomatékosan fel kellett volna hívniuk a figyelmét. Mivel ilyen jelzést nem kapott, jóhiszeműsége álláspontja szerint nem kérdőjelezhető meg. (MTI)

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten februárban

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 11. 15:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 14:00
Megosztás:

A BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón

A Hell Energy magyar üdítőital-gyártónak szállítmányozási feladatokat végző BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón körülbelül 14 milliárd forint értékben, aminek nyomán betonbiztossá válhat ezer ember munkahelye - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szikszón.
2026. 04. 11. 12:00
Megosztás:

241 milliárd forint hagyja el a MOL kasszáját - hová megy a pénz?

A Mol csoport éves közgyűlésén a részvényesek jóváhagyták az igazgatóság 2025-ös pénzügyi eredményekről szóló jelentését, elfogadták a konszolidált pénzügyi beszámolót, és döntöttek 241 milliárd forint osztalék kifizetéséről - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 11:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 11. 10:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: egy nemzedéknyi időre meghatározó következményei lesznek a háborúnak

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint egy teljes nemzedéknyi időre meghatározó következményei lesznek az iráni konfliktusnak.
2026. 04. 11. 09:00
Megosztás:

A Circle tűz alatt: viták kereszttüzében a USDC befagyasztási gyakorlata egy 270 millió dolláros hack után

Egy nagyszabású biztonsági incidens ismét reflektorfénybe helyezte a stabilcoinok szabályozását és a kibocsátók felelősségét. A Circle lépései komoly vitát váltottak ki a kriptoközösségben – de vajon valóban késlekedtek, vagy egyszerűen a jogi keretek kötötték meg a kezüket?
2026. 04. 11. 08:00
Megosztás:

Mutatjuk a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább településeit - Itt a pontos lista

A családi házak piacát a budapesti agglomeráció uralja. A zenga.hu-n eladásra hirdetett családi házak közel negyede Pest vármegyében található, és ezen belül is a fővárost ölelő, hivatalosan is az agglomeráció részeként definiált 80 település viszi a prímet. A kínálat mellett viszont a kereslet is látványosan ebbe az irányba tolódik, azaz, még mindig sokan választják lakóhelyként az elővárosi településgyűrűt. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol lehet a budapesti agglomerációban a legolcsóbban családi házat venni, és hol kell ugyanezért a vásárlóknak a legmélyebben a zsebükbe nyúlni.
2026. 04. 11. 07:00
Megosztás:

Megtartotta alakuló ülését az új szlovén parlament

Megtartotta alakuló ülését pénteken az új összetételű szlovén parlament, amelynek elnökévé a képviselők Zoran Stevanovicot, a Resni.ca párt vezetőjét választották meg.
2026. 04. 11. 06:00
Megosztás:

Rég nem látott infláció Németországban - mi történik?

Németországban 2,7 százalék, 2024 januárja óta a legmagasabb volt a fogyasztói árak éves növekedése márciusban a februári 1,9 százalék után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.
2026. 04. 11. 05:00
Megosztás:

Ha eddig nem vettél lakást, már nem is fogsz Magyarországon

Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint lehet. Az új lakásokra szükség is van, miután az elmúlt években visszafogottság jellemezte ezt a szegmenst.
2026. 04. 11. 04:00
Megosztás:

Életbe lépett! Új határellenőrzési rendszer az EU-s határokon

Az Európai Unió összes határátkelőjén teljes körűen működésbe lépett a határellenőrzés hatékonyságát és felgyorsítását lehetővé tevő digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES), amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít - közölte az Európai Bizottság pénteken.
2026. 04. 11. 03:00
Megosztás:

Friss módosítás! Emelkedik ezzel a nyugdíjak összege

Kihirdették az idei valorizációs szorzókat, amelyek hatására emelkedik a 2026-ban megállapított nyugdíjak összege. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2026. 04. 11. 02:00
Megosztás:

Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?

A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
2026. 04. 11. 01:00
Megosztás:

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás: