Simor: 2006 óta reálértéken folyamatosan csökkennek a jegybank működési költségei
A Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta, tavaly a működési költségeken belül a személyi ráfordításoknál több mint 650 millió forintos költségcsökkentést értek el, azt is beleszámítva, hogy a létszám mintegy 2 százalékkal mérséklődött. Mint kiemelte, 2008-2009-2010-ben az MNB közbeszerzési eljárásai ellen benyújtott jogorvoslati kérelmek száma elhanyagolható volt.
A Magyar Nemzeti Bank tavalyi eredménye miatt a költségvetésnek nem keletkezett térítési kötelezettsége, 2010-ben a jegybank vesztesége 41,6 milliárd forint volt, az MNB mintegy 75 milliárd forintos eredménytartaléka erre fedezetet nyújtott - mondta Simor András, az MNB elnöke.
Kérdésre válaszolva elmondta, nagyon örül annak, hogy hétfőn az egyik nemzetközi hitelminősítő a leminősítés lehetőségére utaló negatívról stabilra javította a magyar szuverén adóskockázati besorolások kilátását. Ez annak köszönhető, hogy a hitelminősítő szerint a magyar kormány teljesíti majd a Széll Kálmán Tervben és a Brüsszelnek megküldött konvergenciaprogramban rögzített vállalásait, tette hozzá a jegybank elnöke.