Sokan sokféleképpen látják a válságból kivezető utat Európában

A szigor azt jelenti, hogy a gazdasági növekedéshez való visszatéréssel és a munkanélküliség csökkentésével meg kell várni, amíg előbb a nagy hiányt felhalmozó országok rendbe teszik a házuk táját. Mások szerint azonban a drasztikus költségvetési szorítások végrehajtása deflációt okozhat, tovább növelheti a már amúgy is magas munkanélküliséget, kormányok bukására vezethet és akár népi felzúdulást is kiválthat az euróval szemben.

Jean-Paul Fitoussi, a párizsi politikatudományi intézet (IEP) professzora szerint ez a nyomás "rettenetes terheket ró a kormányokra és a társadalomra" az elkövetkező években, ami a meghirdetett cél ellen hat. "Ha Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban a szigor és a defláció lesz az úr, akkor az európai gazdaság nem fog talpra állni: a cégek bedőlnek és veszélyeztetik a bankokat" - vélekedik Fitoussi.

Hivatalos körökben a szigor ellenzését csak hangfogóval említik, mert a politikai vezetők attól tartanak, hogy a piacok megbüntetik a költségvetés hiányának csökkentését lagymatagon kezelő országokat. Ám Christine Lagarde francia pénzügyminiszter a The Financial Timesban feltette a kérdést, hogy a jelentős tartalékokkal és nagy kereskedelmi többlettel rendelkező Németország "vajon nem tehetne-e maga is valamit" (partnerei fellendítésére)? "A tangót ketten járják. Nem lehet örökké csak a hiányelveket sulykolni."

A vitának politikai tétje is van: kié a vezetőszerep az EU-ban, amely még adós annak eldöntésével, hogy mit tekint a maga küldetésének eddigi legmélyebb válságában - vélekedik a NYT. A németek szerint az adósságok kezelése a közkiadások azonnali erőteljes visszafogását követeli, felhasználva a piaci nyomást azoknak a változásoknak a kikényszerítésére, amelyek politikailag igen nehezek, de nélkülözhetetlenek a gazdaság tartós egészségéhez.

"Az euróra egész történetében az eddigi legnagyobb nyomás nehezedik" - mondta szerdán a Bundestagban Angela Merkel kancellár, aki szerint a helyes választ "nem a (görögöknek szóló) gyors szolidaritási lépések jelentik", hanem a problémák gyökeres kezelése, ezért elengedhetetlen, hogy Athén végrehajtsa takarékossági programját.

A francia érvelés szerint számos európai országban szükséges a közületi szektor karcsúsítása, de nem sokkterápia révén. A szigor politikája jól működött Németországban, amely visszafogta a béreket, megreformálta társadalombiztosítási rendszerét és a világ egyik vezető exportőre maradt. A németek rögeszmésen tartanak az inflációtól, amely veszélyezteti a megtakarításokat. De Berlinnek rendszeresen nagy kereskedelmi többlete van euróövezeti partnereivel, és ez megnehezíti a kevésbé versenyképes országok számára, hogy kievickéljenek a válságból.

Spanyolország, Portugália, Görögország és Olaszország nem tartották be a monetáris unió szabályait - amelyeket főleg Németország fogalmazott. A fizetések náluk nagyon gyorsan nőttek, a termelékenység alacsony maradt és a kormányok nyakló nélkül költekeztek. Ez felingerelte a németeket, akik éppen ennek ellenkezőjét tették és most partnereiktől erős költségvetési megszorítást, adóemelést, nyugdíjreformot és a monetáris unióban előírt 3 százalékos költségvetési hiányplafonhoz közelibb értékhez való visszatérést követelnek - miközben a görög deficit 12,7 százalékos.

Fitoussi attól tart, hogy ez a folyamat erősen emlékeztet az 1929-33-as gazdasági világválsághoz vezető lépésekhez. Egyes előrejelzések legalább egy-két évig tartó depressziót jósolnak Európa déli peremén. Fitoussi nem vitatja, hogy Athénnak meg kell reformálnia állami szektorát és véget kell vetnie a statisztikai manipulációknak, de mint kifejti, a szavahihetőség visszaállításához még nem kell megölnie saját gazdaságát.

Ebben egyetért vele Joseph Stiglitz amerikai közgazdász, aki Görögország tanácsadója volt: szerinte a további recesszió olyan deficitre vezethet, amely képtelenné teheti a kormányt a költségek csökkentésének végigvitelére. A Nemzetközi Valutaalap is azt a tanulságot vonta le az 1990-es évek ázsiai válságaiból, hogy nem egy csapásra kell bevezetni a böjtöt, lépéseket kell tenni a növekedés visszatérésének ösztönzésére is.

Az Egyesült Államok is más utat követ, előbb új adósságot vállal a növekedés ösztönzésére és későbbre hagyja a hiány csökkentésének gondját. Az Egyesült Államok idei deficitje 11,2 százalék lesz, de Washington ezt könnyebben megengedheti magának: nem csupán a dollárt ellenőrzi - az amerikai államadósság a GDP-hez képest csak feleannyi, mint a görög deficit.

A válság által kevésbé sújtott Franciaország az arany középutat keresi: mérsékelt ösztönzés, az adóemelés elkerülése, támogatás a kis- és középvállalatoknak és 8,2 százalékig elengedett hiány, miközben a munkanélküliség ismét 10 százalék fölé emelkedett.

A Görögországhoz hasonló kisebb gazdaságoknak azonban bizonyos mértékig meg kell hajolniuk a piac követelései előtt, ez volt látható Izland és Írország esetében is. A dél-európai országok által felhalmozott adósság kérdése sürgős üggyé vált, Görögország 125 százalékos GDP-arányos adóssága csak a legszembetűnőbb eset: Itália is 118 százaléknál, az euróövezet egésze pedig 84 százaléknál tart.

A kiadások csökkentése tehát indokolt, de a görög példa mutatja, hogy erős ellenállást vált ki. A NYT által idézett elemzők szerint kérdéses, hogy a szigort ígérő kormányoknak lesz-e elég ereje ahhoz, hogy hivatalban maradjanak és végre is hajtsák vállalásaikat.