Stagnáló forgalom mellett esett a BUX a héten

Stagnáló forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 931,52 ponton zárt pénteken, 428,92 ponttal, 1,18 százalékkal alacsonyabban előző heti záró értékénél. A részvénypiac forgalma 61,8 milliárd forint volt az előző heti 61,5 milliárd forintos adásvétel után.

Stagnáló forgalom mellett esett a BUX a héten

A vezető részvények közül a Richter tudott jelentősebb emelkedést elkönyvelni. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött elemzésében felidézi, hogy csütörtökön Patai Mihály, az MNB alelnöke tartott online sajtótájékoztatót arról, hogy könnyítenek az Nhp Hajrá! feltételein, újdonság, hogy külföldi beruházások finanszírozására is igénybe lehet majd venni. Emellett társasházak, lakásszövetkezetek energetikai beruházásai előtt is megnyitják a kaput, javítják a forgóeszköz-hitelek felvételi lehetőségét, illetve az Európai Uniós támogatások előfinanszírozása mellett hazai támogatások előfinanszírozása is lehetséges lesz a program keretén belül.
   
A fontosabb vállalati hírek között említették, hogy negatív volt júniusban a Mol csoportszintű finomítói árrése. A szerdán közzétett adatok szerint hordónként 1,3 dollár veszteség keletkezett, melyre az elérhető adatsor szerint még nem volt példa. A petrolkémiai árrés a májusi 402,2 euróról 312,5 euróra csökkent tonnánként. A közzétett adatok is hozzájárultak a részvény árfolyamának csökkenéséhez.
   
Az OTP folytatta a saját részvények vásárlását, a héten 530 ezer darab saját részvényt vásárolt vissza, az átlagár ezúttal 11 053 forinton alakult - írta az Equilor.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
   
A héten az OTP-részvények ára 4,78 százalékkal csökkent, pénteken 10 760 forinton zárt a papír, heti forgalma megközelítette a 42,5 milliárd forintot.
   
A Richter 3,35 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 6795 forinton zárt, heti forgalma több mint 8,9 milliárd forint volt.
    

A Mol árfolyama 1,12 százalékkal csökkent a héten, pénteken 1858 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 8,1 milliárd forint volt.
   
A Magyar Telekom ára a héten 1,28 százalékkal ért kevesebbet, pénteki záróára 385 forint volt, heti forgalma több mint 715 millió forintot tett ki.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3477,25 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 44,52 ponttal, 1,30 százalékkal magasabban.

Hozzászólások

Nyolc ország személyesen, hat ország online vesz részt a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián

Idén koronavírus-helyzet nyomán hibrid üzemmódban zajlik majd a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) Nagykanizsán: nyolc ország diákjai személyesen, további hat csapat pedig az interneten keresztül kapcsolódik be az augusztus 23. és 29. között zajló programozás versenybe. A CEOI nemzetközi szinten is nagyon rangos megmérettetésnek számít: az ezen jó eredményt elérő diákok általában a további nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményt érnek el.
2020. 08. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Legvonzóbb munkahelyek- hova vágynak a magyar pályakezdő fiatalok? Kutatási eredmények 2020

Melyik munkahely mozgatja meg legjobban a fiatalok fantáziáját? Hova vágyik leginkább egy mérnök és melyik cégekről álmodoznak a bölcsészek? A Zyntern.com 2020-as kutatásából ez is kiderül!
2020. 08. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is stagnálás várható az ingatlanpiacon

A koronavírus-járvány miatt feltorlódott kereslet-kínálat miatt június-júliusban már a tavalyi szintet ütötte az ingatlanpiac Magyarországon, a szegmenst érintő hatások kioltják egymást, ezért még stagnálás várható - közölte a GDN Ingatlanhálózat pénteken az MTI-vel.
2020. 08. 15. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken a bankközi piacon.
2020. 08. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Negatív kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 08. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 08. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Június volt a legjobb hónap az építőiparban

Idén eddig a június volt a legjobb hónap az építőiparban, ekkor volt a legtöbb munka - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 08. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan hatott a koronavírus-járvány a munkahelyi étkezésre?

A koronavírus-járvány kitörése, és a home office széles körű bevezetése jelentős hatással volt a hazai munkavállalók étkezési szokásaira is – derül ki a Profession.hu nyári reprezentatív felmérésének eredményeiből. Jelenleg tízből 7 munkavállaló otthonról viszi magával az ebédet, ugyanis egyrészt az étkezési lehetőségek jelentősen szűkültek a munkahelyek környékén, másrészt mert ezt a megoldást tartják a dolgozók a legbiztonságosabbnak a járvány szempontjából.
2020. 08. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A második hullám aligha küldené padlóra az ingatlanpiacot

A koronavírus-járvány miatt feltorlódott kereslet-kínálat miatt június-júliusban már a tavalyi szintet ütötte az ingatlanpiac Magyarországon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a szegmenst érintő hatások összessége kioltja egymást, ezért a következő időszakban még stagnálás várható. Amennyiben hazánkat is eléri ősszel a járvány második hulláma, annak kevésbé érzékelhető hatásai lehetnek, ugyanis ebben az időszakban tendenciaszerűen egyébként is egy minimális megtorpanás szokott érzékelhető lenni az ágazatban.
2020. 08. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel indult a kereskedés a tőzsdéken

Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon pénteken.
2020. 08. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak a cégvezetők várakozásai júliusban

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) negyedéves konjunktúramutatója júliusban mínusz 6 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi mínusz 18-ról, ami azt mutatja, hogy a tavaszi mélyponthoz viszonyítva javultak júliusban a cégvezetők várakozásai - közölte az MKIK GVI az MTI-vel csütörtökön.
2020. 08. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Graphisoft Park SE 2,14 millió euró nettó nyereséget ért el az első fél évben

A Graphisoft Park SE szabályozott ingatlanbefektetési társaság 2,14 millió euró nettó nyereséget ért el az idei első fél évben a pro forma (korábbi gyakorlattal készült) adatok szerint, ami mintegy 300 ezer euróval marad el a 2019. első félévitől, elsősorban a megnövekedett hitelállományhoz kapcsolódó kamatköltségek miatt - közölte a társaság a BÉT honlapján csütörtökön közzétett konszolidált, IFRS szerinti jelentésében.
2020. 08. 14. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zala megyében termett a legtöbb búza

Az aszályos idő ellenére Zala megyében kiemelkedően magas volt a búza termésátlaga - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
2020. 08. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A katások harmadát érintheti a szigorodó szabályozás

Szigorodnak a kata szabályai, így 2021. január 1-jétől 40 százalékos adót kell fizetnie a megbízó cégnek, ha egy kisadózó számára 3 millió forintnál több pénzt fizet ki. A törvénymódosítás miatt kérdésessé válhat, hogy a kata szerint adózóknak mennyire lesz érdemes továbbra is ezt a formát választani. A K&H szakértői szerint a katások harmada lehet érintett, aki pedig adózási forma váltáson gondolkodik, annak az elszámolható költségeket, illetve a vállalkozókat érintő kedvezményeket is érdemes figyelembe vennie.
2020. 08. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor kell Magyarországon adózni? Digitális nomádok és szlovák lakcímkártyások a fókuszban

„Szlovák lakcímkártyám van, ezért Magyarországon nem kell adót fizetnem…” „Csak arra kell figyelnem, hogy 183 napnál ne töltsek itthon többet!”. „Digitális nomád vagyok, sehol sem adózom.” Nagyon sok hasonló tévhit kering Magyarországon az adóilletőség szabályai és joggyakorlata kapcsán. Az adószabályozásoknak ennél azonban egyszerűen sokkal „több az esze”. A hamis illúziókban élő érintettek pedig sok esetben akár büntetőjogi kockázatnak is ki lehetnek téve. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segít tisztázni a félreértéseket.
2020. 08. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülírta a diákok nyári terveit a koronavírus-járvány

Az idei nyárra eredetileg tervezett külföldi nyaralások és belföldi fesztiválok helyett elsősorban barátaikkal találkoznak vagy otthon ütik el az időt a hazai egyetemisták és főiskolások – derül ki az Erste Bank felméréséből. A döntő többség maga akarta finanszírozni a nyári szabadidő eltöltését, a koronavírus-válság miatt azonban végül munkát is csak kevesebben tudtak vállalni. A jövő nyári tervek megvalósítását az Erste most egy kedvező diákszámla konstrukcióval segíti.
2020. 08. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok céget a kiszámíthatatlan kommunikáció vitt csődbe

Hogyan állhatnak talpra a magyar vállalkozások a koronavírus-járványt követően? És vajon milyen kommunikációs eszközöket kell bevetnünk ahhoz, hogy akár karantén idején is versenyképesek maradhassunk? A szakember szerint a kulcsszó a stabil online jelenlét.
2020. 08. 14. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön Magyarország legkeményebb bringás kihívása, a Hungarian Divide

Augusztus 20-án rajtol el az a több mint száz bringás, aki arra vállalkozott, hogy 10 nap alatt átszelje Magyarországot. A főként terepen, földes utakon tervezett 1200 km-es távon a résztvevők csaknem két és fél Himalájányi szintemelkedést gyűjtenek majd össze, a legmagasabb hazai hegycsúcsunkat is érintve. Mindezt önellátó módon úgy, hogy a sátortól a ruhákig mindent magukkal kell cipelniük a kerékpárokon.
2020. 08. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esősre fordul az időjárás

Csapadékosra fordul a következő napokban az időjárás. Pénteken és szombaton országszerte, vasárnap szórványosan várhatók záporok, zivatarok. Nagy lehűlésre azonban nem kell készülni, többfelé továbbra is 30 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2020. 08. 14. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokkolta a befektetőket a Thyssenkrupp

A most közzétett, június végével zárult harmadik negyedéves eredményében növekvő, 678 millió eurós veszteségről adott számot a német acélipari óriás a tavalyi 94 milliós veszteség után.
2020. 08. 13. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: