Szavazásra buzdít a Fidesz-KDNP salgótarjáni jelöltje
Székyné Sztrémi Melinda keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: az első forduló előtt azért kérte a támogatást, hogy változás legyen az országban, most arra kéri a választókat, adjanak esélyt arra, hogy Fidesz vezette országban fideszes országgyűlési képviselő dolgozzon, és "Salgótarján újra felkerüljön Magyarország térképére".
Nógrád megye 1. számú, salgótarjáni választókerületében 3 jelölt maradt versenyben, sorrendben Székyné Sztrémi Melinda, Boldvai László (MSZP) és Bagó László (Jobbik). Székyné Sztrémi Melinda úgy fogalmazott, a vasárnapi választáson "Salgótarjánban is történelmi pillanatnak lehettünk tanúi", mert a 14 településen 60 százalékos részvétel mellett úgy ért el első helyet a Fidesz-KDNP, hogy több mint 13 százalékkal előzte meg az MSZP-t.
A jelölt kérdésekre elmondta: a két forduló között elsősorban a helyi kampánystábra számít, stratégiájukat eleve április 25-ig dolgozták ki. Az, hogy a Fidesz vezetéséből kik segítik jelenlétükkel, a következő napokban derül majd ki - tette hozzá. Kitért arra is, hogy programjában első helyen továbbra is a munkahelyteremtés áll, és mivel az nincs infrastruktúra nélkül, a vasúti korszerűsítést és a 21-es főút négysávosítását nevezte elengedhetetlennek.