Százmilliárdos nagyságrendű alárendelt kölcsönt kaphatnak a takarékok

Százmilliárdos nagyságrendű alárendelt kölcsöntőke juttatást kaphat a takarékszövetkezeti szektor az államtól, a takarékok most ugyanis tőkeproblémák miatt csak forrásaik 40 százalékát tudják kihelyezni - mondta Demján Sándor csütörtökön, Budapesten, a Szövetkezeti bankok és a kis- és középvállalkozások 3. európai fóruma keretében tartott sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor miniszterelnök ezt megelőzően a fórumon bejelentette: szeretnének a magyar takarékszövetkezeteknek nagyobb szerepet szánni az ország pénzügyi vérkeringésében. Erre az Új Széchenyi Terv, az önkormányzati finanszírozás, az agrártámogatások közvetítése, valamint a pályázati rendszerek finanszírozása terén lát lehetőséget.

 

Azoknál a takarékszövetkezeteknél, amelyeknél ez a "várható, fokozott aktivitás" tőkét igényel, a kormány készen áll arra, hogy hosszú futamidejű kölcsöntőkét biztosítson. Mint azt az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöki posztját is betöltő Demján Sándor kifejtette, míg száz évvel ezelőtt 2.400 hitelszövetkezet működött Magyarországon, 43 százalékos piaci részesedéssel, ma már csak 5 százalék körüli a takarékszövetkezetek részesedése, ellentétes folyamat zajlott le, mint Európa más országaiban, ahol ezek a hitelintézetek 20-40 százalékkal részesednek a bankpiacból.

 

A takarékszövetkezetek a háztartási betétek piacából 18-20 százalékot hasítanak ki, ám tőkeproblémák miatt csak forrásaik 40 százalékát tudják hitelként kihelyezni, kénytelenek államkötvényekben és a bankközi piacon elhelyezni. Hangsúlyozta: fontos volna, hogy olyan szabályozók szülessenek, amelyek segítenék az uniós átlaghoz való felzárkózást, e nélkül ugyanis a takarékszövetkezetek nem tudják állni a versenyt.

 

Demján Sándor kiemelte, hogy Magyarországon jól működő bankrendszer van, amelyet a válság alatt sem kellett kisegíteni, a takarékszövetkezetek likviditása pedig kiemelkedő volt. Az újságírók kérdéseire elmondta: 270-280 forintos euró árfolyamot tart jónak a gazdaság számára, szerinte ennyi reális. Kifejezte azon reményét, hogy hamarosan a kiadások csökkentése is megkezdődik, amivel forrásokat lehet teremteni a termeléshez.

 

A kormányfői PPP-vel kapcsolatos szerdai bejelentésére reagálva azt mondta: nem biztos, hogy helyes a PPP általános elutasítása. Hozzátette: ebben a konstrukcióban az autópályáknál érte Magyarországot kimutathatóan veszteség. A válságadók tervezett bevezetéséről szólva úgy fogalmazott, hogy amikor sem az EU, sem az IMF nem adott mozgásteret ahhoz, hogy Magyarország a növekedést ösztönözhesse, számítani lehetett arra, hogy különadó jöhet.

 

Úgy vélekedett, ha választani kell annak következményei között, hogy nem tartjuk be a költségvetési hiányt vagy annak teljesítésére különadót vezetnek be, a vállalkozások az utóbbival még akkor is jobban járnának, ha az egész nyereségüket odaadják, mint ha 300-350 forint az euró.


Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás: